Skulltrail platform Core i7-tel 2009 elején

Mihez kezdenénk, ha asztali számítógépünkben két darab négymagos processzor foglalna helyet, amelyek összesen 16 szálon lennének képesek dolgozni egy időben? Sokunk csak ezzel a gondolattal tud majd eljátszani, ugyanis egy ilyen konfiguráció egyáltalán nem lesz olcsó, persze más kérdés, hogy egy átlag felhasználó számára felesleges is, hiszen egyáltalán nem tudná kihasználni.

A Hardware Aktuell munkatársai új információkhoz jutottak az Intel felsőkategóriás, Skulltrail névre hallgató kétprocesszoros platformjával kapcsolatban: a rendszer a jövő év elején már Core i7 processzorokkal szerelt változatban is elérhető lesz. Az első generációs Skulltrail platform tulajdonképpen a szerver és az asztali konfigurációk egy furcsa elegyének volt tekinthető, ugyanis "átmatricázott" munkaállomásokba való processzorokat kombináltak egy kétprocesszoros alaplapban, amely Crossfire és SLI támogatással egyaránt fel volt vértezve. A hírek szerint már készül a rendszer Core i7-es processzorokkal ellátott változata is, ám erről egyelőre túl sok információ még nem áll rendelkezésre, ami tudható, az az, hogy a platformban továbbra is használhatóak lesznek az NVIDIA SLI és az AMD CrossfireX technológiái.

A Skulltrail v2.0, azaz a második generációs platform valamikor 2009 elején jelenik meg kereskedelmi forgalomban, ám ez előtt már valószínűleg bővebb információk, esetleg tesztek is rendelkezésre állnak majd. Az értesülések szerint a hamarosan megrendezésre kerülő IDF (Intel Developer Forum) keretein belül már bemutatkozhat az újdonság, ahogy elődje is tette a tavalyi év folyamán. A rendezvényt Tajvanban, egészen pontosan Taipeiben tartják Október 20-21 között. Ekkor majd további információkkal is jelentkezünk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward