Oscar Isaac lesz Moon Knight a Marvel sorozatában

Tovább bővül a Marvel Filmes Univerzum egy újabb sorozat formájában.

Oscar Isaac lesz Moon Knight a Marvel sorozatában

A következő hónapokban és években egyre inkább azt fogjuk látni, hogy a Marvel Filmes Univerzum legalább annyira jelen lesz a tévék képernyőjén a Disney+-on keresztül, mint a mozikban. Igaz, egyelőre a járvány miatt sem a mozikban, sem a képernyőkön nem láthatjuk majd őket egy darabig, de ez minden bizonnyal hamarosan megváltozik majd.

A Disney+-ra készülő sorozatok mindegyike szorosan kapcsolódik majd a Marvel Filmes Univerzumhoz, ennek megfelelően mindegyik teljes mértékben a kánon részét képezi.

A sorozatok közül némelyik már bejáratott karaktereket vesz elő, mint például Falcon, vagy Wanda, azonban a Marvel-főnök Kevin Feige már jó korán bejelentette, hogy a következő időszakban számíthatunk három olyan szériára is, ahol új karakterek mutatkoznak be. Ebből az egyik She-Hulk, a másik Ms. Marval, a harmadik pedig Moon Knight lesz.

Azóta már az is kiderült, hogy She-Hulk szerepébe Tatiana Maslany, Ms. Marvel szerepébe pedig Iman Vellani érkezik majd, így már csak az volt a kérdés, hogy ki lesz Moon Knight.

Nos, most már ezt is tudjuk, ugyanis szinte biztos, hogy Oscar Isaac csípte meg a karaktert.

A gyakran a "Marvel-féle Batmannek" is nevezett karakter meglehetősen komplex, így jó választásnak tűnik Oscar Isaac számára, aki az utóbbi években bőven bizonyította, hogy remek színész. Ráadásul egyébként egyfajta házi Marvel-rekordot is megdöntött ezzel, ugyanis korábban ő szinkronizálta Miguelt a Spider-Man: Into the Spider-Verse-ben, valamint ő alakította a 2016-os X-Men: Apocalypse főellenségét is, így a Moon Knighttal együtt már a harmadik különböző Marvel-szerepére készülhet.

Az nem ritka, hogy korábban a DC-filmekben szereplő színészek esetleg feltűnnek a Marvel-filmekben (vagy fordítva), de viszonylag ritka, hogy házon belül is több szerepet tudjon alakítani egy színész. Persze, ilyenkor fontos megemlíteni, hogy Chris Evans eredetileg a kevéssé sikeres Fantastic Fourban szerepelt, majd később megcsípte Amerika Kapitány szerepét.

Ráadásul minden valószínűség szerint a Disney egyébként is kitörli a kánonból a korábbi X-Men-filmeket, amikor majd hivatalosan is bemutatkoznak a mutánsok a Marvel Filmes Univerzumban. Meg, hát lássuk be: az X-Men Apocalypse nem egy olyan emlékezetes film, hogy a nézőknek folyamatosan az ugorjon majd be, amikor a Moon Knightot látják...

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap