Shop menü

OKTÓBER 10-ÉN JÖN A QUEST 3

Erősebb és jobb lesz a tavaly megjelent Quest Pro-nál is.
Török Roland
Török Roland
Október 10-én jön a Quest 3

A Meta hosszú évek után élő adással jelentkezve vezényelte le a Meta Connect eseményt, ami kis betekintést nyújt a cég jövőbeli terveibe. 

Az idei év több érdekességet tartogatott például a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, és bár a metaverzumról már nem volt szó, összességében az új VR szemüvegről, a Quest 3-ról annál többet beszéltek. 

A Quest 3-ról már több mindent tudhattunk az esemény kezdete előtti hónapokban is, ám voltak olyan kérdések, amik bizony nem voltak egyértelműek. Az egyik ilyen pont az eszköz megjelenési dátuma volt. 

A Quest 3 október 10-én indul az új VR eszköz értékesítése, méghozzá Asgard’s Wrath 2 ajándék játékkal együtt. 

Ez a promóció nem összetévesztendő a PS VR2 drágább, Horizon játékcsomagot tartalmazó kiadásával, a 60 dolláros játék valóban ingyen jár majd a készülékhez. Ez amúgy nagy hiányosság volt a Sony részéről, hogy ajándék játék nélkül kezdte árulni a készülékét. Ez a promóció azért is fontos, mert a Quest 3 ára jóval magasabb lesz, mint a Quest 2. A jelenlegi generációs Quest 2-nél a Quest 3 200 euróval lesz drágább, vagyis 550 eurós áron lehet majd megvásárolni Európában. A Quest 2-t a Meta egyelőre nem vonja ki a forgalomból, hiszen olcsóbb eszközként továbbra is VR beugróként tud működni az amúgy már hároméves szemüveg. 

A Quest 3 viszont nem csak számozásban, teljesítményben is jóval erősebb elődjénél. Az Snapdragon XR2 Gen 2 chip 50%-kal erősebb grafikai teljesítményre képes, mint a Quest 1-ben található elődje, ezzel pedig jóval erősebb kijelzőt tud meghajtani a készülék. 

A szeparált LCD panellel rendelkező készülék 2064×2208-es szemenkénti felbontást fog majd tudni megjeleníteni, ez 30%-os felbontás növekedés jelent, amit szabad IPD állítással 53-tól 75 mm-ig lehet majd személyre szabni. 

A pancake lencsék miatt a készülék 40%-kal lett vékonyabb az elődjénél, mindez pedig 25%-kal élesebb képet is tud adni, mint a korábbi fresnel megoldás. A Quest 3-ra több mint 100 olyan játék fog érkezni, ami már jobb grafikát kap, ilyen lesz például a The Walking Dead: Saints and Sinner is. A Quest 3-ra még idén megérkezik az Office programcsalád, nem is beszélve a régóta várt Xbox Cloud Gamingről. 

A Quest 3 már mélység érzékelő szenzorral lesz felszerelve, vagyis képes lesz a való világot is bevonni a virtuális térbe. A prezentációk egy része pont ezzel reflektál az amúgy rendkívül drágának ígérkező Apple Vision Pro-ra, hogy megfizethető áron lesz képes a készülék azokra, amit az Apple szemüvege prémium áron kínál majd.  A Quest 3 rendesen feladja majd a leckét a konkurens készülékeknek, így a Piconak és a régóta pletykált önálló Valve VR szemüvegnek is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére