A Microsoft és a Google mellett a Meta is folyamatosan arról beszél, hogy milyen mesterséges intelligencia fejlesztéseket nyújt a felhasználók, fejlesztők számára. De a Meta esetében azért egyelőre még elég egyértelmű lemaradásról beszélhetünk a többiekhez képest. A cég a Meta Connecten beszélt arról, hogy mik a chatbotos tervei.
Bár egy évvel ezelőtt még jóformán senki nem hallott a generatív MI-t használó chatbotokról, mivel még a ChatGPT sem volt elérhető a nagy nyilvánosság számára, mostanra ezen a téren nagyot fordult a világ. Mára megjelent a ChatGPT mellett a Bing és a Bard is, de vannak más mesterséges intelligenciával üzemelő chatbotok is. Szóval az út már ki van jelölve ezen a téren, és hamarosan a Meta is elindul ebbe az irányba.
Mindent próbál a Meta magában megoldani, de kell neki a segítség bizonyos területeken. Éppen ezért a chatbotokat a Microsoft partnereként fogja létrehozni. A rendszer egyfajta hibrid modellen fog alapulni, ami alapvetően a cég által létrehozott Llama 2-t vonultatja fel, de amikor valós idejű webes információra lesz szükség, azt már nem tudja a Meta megoldani, ilyenkor a Bing fog közbe lépni. Szóval ezen a fronton a Metának még egészen biztos, hogy masszív lemaradása van, máskülönben aligha bútorozna össze a redmondiakkal, hiszen ez egyértelműen a hátrányának elismerése.
Lehetősége lesz a felhasználóknak a Meta chatbotjával beszélgetni, általános kérdéseket feltenni neki. Meg lehet majd arra is kérni, hogy segítsen egy utazás megtervezésében, adjon tippet a pakoláshoz, esetleg akár a megfelelő úti cél kiválasztásához is. Lehet majd kérdezni újabb információkról a nagyvilággal kapcsolatosan. Baráti csevejre is alkalmas lesz a rendszer, és meglehetősen sokszínű válaszokat adhat.
Fontos része lesz majd a chatbotnak, hogy a Meta nem áll meg a szöveggenerátornál, hanem képgenerátort is kínálni fog. Azt még pontosan nem tudjuk, hogyan fog ez kinézni, de a vállalat egy ahhoz hasonló rendszeren dolgozik, mint amit a DALL-E és a Midjourney is biztosít a felhasználók számára. Egy nagyon egyszerű demót tartott a Meta a Connect esemény keretébe, ennek keretében a szolgáltatás nagy felbontású képet hozott létre pillanatok alatt, sokkal gyorsabban, mint amihez a konkurenseknél hozzászokhattak a felhasználók. De persze ez csak egy demó volt.
A Meta képgeneráló rendszerét illetően nagyon sok kérdés merül fel, így például az, hogy milyen anyagokon tréningezhették. A The Verge próbálta a cég illetékesét kérdezni erről, de csak annyi derült ki, hogy egy egyedileg összeállított nagy nyelvi modell áll a háttérben, ami jelentős részben a Llama 2 alapjára épül. A cég mindenre a Llama 2 alapot igyekszik most használni, így ez nem okoz meglepetést.
A generatív MI eljárásokat használó chatbot és a képalkotó funkció egyaránt teljesen ingyenesen lesz elérhető. A Meta ezt rendszeresen hangsúlyozza a fejlesztéseinél. Persze azt figyelembe véve, hogy hátrányban van, már lehetősége nem is nagyon van, valamivel muszáj jobb színben feltűnnie.
A legnagyobb fegyvere persze az lesz a Metának ezen a fronton, hogy 3 milliárd embert ér majd el globálisan egyik pillanatról a másikra a különböző chatbotokkal. A WhatsApp, a Messenger és az Instagram együtt akkora tömeget tud megmozgatni, mint semmi más a világon. A szolgáltatásokkal pedig azonnal az emberek elé tudja majd tárni a vállalat az újításait.
A chatbotok különböző személyiségek stílusában szólalhatnak majd meg, 28 különböző karakteren dolgozik a Meta. Ezeknek a jelentős része ismert személyiség, így például a sportoló Dwyane Wade, a népszerű modell Kendall Jenner, MrBeast, akit a YouTube-ról ismerhetünk, Snoop Dogg rapper, valamint Paris Hilton, aki Paris Hilton. Ez a felhozatal folyamatosan bővülni is fog, a Metának ilyen téren komoly tervei vannak a szolgáltatással.
Egyelőre arról beszél a Meta, hogy nem használják a publikus személyes adatokat az MI tréningezésére, de az egyáltalán nem biztos, hogy örökre így is marad. Benne van a pakliban, hogy ezen a téren még lesz változás a jövőben. Elmondta a vállalat, hogy nagyon hosszú távra terveznek, és nem és rengeteg fejlesztés van számításba véve.
Elősként az Egyesült Államokban angolul lehet kipróbálni a chatbot, de ez fokozatosan egyre szélesebb közönséget fog elérni globálisan.