NVIDIA: támogatjuk a GPU-ra alapuló programokat

Az Nvidia egy új programot indított, amelynek keretein belül támogatást nyújt a különböző kezdeményezések számára a GPU erejének kihasználásával kapcsolatos fejlesztések kivitelezésében. A GPU Ventures Program névre keresztelt kezdeményezés olyan cégeket, illetve lelkes fejlesztőket támogat majd a jövőben, hogy így elősegítsék a GPU-ra támaszkodó különböző vizuális megjelenítéssel, illetve számítási feladatokkal foglalkozó alkalmazások fejlesztését.

NVIDIA: támogatjuk a GPU-ra alapuló programokat

Az Nvidia egy új programot indított, amelynek keretein belül támogatást nyújt a különböző kezdeményezések számára a GPU erejének kihasználásával kapcsolatos fejlesztések kivitelezésében. A GPU Ventures Program névre keresztelt kezdeményezés cégeket, illetve lelkes fejlesztőket támogat majd a jövőben, hogy így elősegítsék a GPU-ra támaszkodó különböző vizuális megjelenítéssel, illetve számítási feladatokkal foglalkozó alkalmazások fejlesztését.

A vállalat bejelentése szerint a GPU Ventures Program keretein belül a cég 500000 és 5 millió dollár közötti támogatásokat fizet majd ki azon fejlesztői köröknek, akik bármilyen módon elősegítik a GPU alapú programok számának növelését. A támogatást videó- és képszerkesztő alkalmazásokhoz, tudományos kutatáshoz használható programokhoz, illetve a pénzügyi elemzők dolgát megkönnyítő szoftverekhez, sőt, akár 3D-s kezelőfelületek fejlesztéséhez is lehet majd igényelni.

„A GPU Ventures Program egy hatalmas lehetőség a fiatal, ambíciókkal teli cégeknek, akik vállalkozásukat a GPU piac köré építették. Ezek a cégek újításaikkal elősegítik a GPU platform további terjedését.” nyilatkozta Jeff Herbst, az Nvidia Üzleti Fejlesztésekért felelős részlegének alelnöke. „Az új programon keresztül anyagi, marketing és egyéb támogatásokat nyújtunk a kezdő vállalkozásoknak, hogy azok a bennük rejlő lehetőségeket kiaknázhassák, ezzel pedig nagy mértékben szeretnénk bátorítani a vállalkozókat, a befektetőket és mindenki mást, hogy jelentkezzenek nálunk az ötleteikkel.” tette hozzá.

Az érdeklődők az Nvidia GPU Ventures Program-mal kapcsolatos további részletekről a cég hivatalos weboldalán olvashatnak. Az új kezdeményezés hatására remélhetőleg újabbnál-újabb innovatív alkalmazásokkal bővülhet a CUDA alapú szoftverek köre.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward