A nemrég zajlott Facebook Connecten az Oculus nagyon magasra tette a lécet a virtuális valóságban érdekelt riválisai számára, így mindenképpen érdemes látni, hogy mivel rukkol elő a többi gyártó.

A HP a Microsofttal és a Valve-val közösen hozza el az első Reverb eszközük utódját, a G2-őt, ami az első 4 beépített kamerás követési rendszerrel működő Windows Mixed Reality eszköz lesz a piacon.

Az eredeti WMR szériáktól eltérően ráadásul a kontrollert is fejlesztették, ezúttal egy sokkal ergonomikusabb vezérlőt terveztek, amit a közösség visszajelzései alapján az utóbbi pár hónapban is finomítottak. A kényelem nagyon fontos volt a gyártó számára és külön hangsúlyt fektettek a hosszan viselhetőség érdekében.

A HP Reverb G2 az otthonra beszerezhető VR szemüvegek közül a legnagyobb felbontással fog tudni rendelkezni, szemenként 2160x2160-as kijelző áll majd az emberek rendelkezésére, amit a Valve lencséjének egy kicsit javított változatával fognak hozni.

Az eszközt bizonyos országokban már tavasszal elő lehetett rendelni, akik ezt megtették, már november elején kézhez kaphatják a szemüveget. Azok, akik most szeptemberben adják le a rendelést, körülbelül december elején fognak az új headsethez hozzájutni.

A HP Reverb G2 lesz az első VR szemüveg, ami a Microsoft Flight Simulatort is támogatni fogja, és egyes híresztelések szerint a Microsoft a többi WMR gyártónak is elhozza majd a 4 kamerás követési rendszert.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére