Az Oculus Connect átnevezése Facebook Connectre nem volt egy pozitív lépés a Facebook részéről, azzal együtt pedig főleg nem nézett ki jól a dolog, hogy hamarosan kötelezővé válik az eszközök használatához egy Facebook fiók. A közösség hamar siratni kezdte a kedvenc márkáját, mert a Facebook lépése nagyon ellenszenves volt. Ilyen induló feltételek mellett sikerülhetett egyáltalán jól a Facebook számára az idei év egyik legfontosabb eseménye? A válasz az, hogy igen! A Facebook olyat mutatott, amivel akár hosszú távon is megszerezheti magának a VR vezető pozíciót, amivel úgy tűnik, hogy még a Sony sem lesz képes versenybe szállni. Nézzük, milyen nagy VR és AR bejelentések történtek.
A showműsort természetesen hagyományos videostreamként is nyomon lehetett követni, ám az Oculus az eseményre elérhetővé tette a Quest felhasználóknak a Venues alkalmazásának a béta változatát, amit nyomban le is töltöttem.
Ennek az appnak a segítségével személyesen is részt vehettem az eseményen és többed magammal figyeltük a gigantikus vetítővásznat. Tavaly is megpróbáltam VR-on keresztül követni az eseményeket, de akkor a Facebook elég gyenge videojelet küldött a szemüvegekre, ami ráadásul többször szakadozott is. Ezúttal a Facebook.com oldalon lévő stream volt viszonylag gyenge minőségű, mi viszont, akik a páholyból figyeltük az eseményeket kristálytiszta és folyamatos képpel nézhettük az adást.
Az igazság az, hogy lelkesen készítettem a képernyőképeket a Questem segítségével, de sajnos a beépített szerzőijogivédelmek miatt egyszerűen csak fekete képeket tudtam lőni, így nem tudtam megörökíteni a többi résztvevő örömét, amikor valami új és izgalmas dolgot jelentettek be.
A megnyitót a korábbi évekhez hasonlóan Mark Zuckerberg tartotta, de maga az adás is több részre volt bontható: volt egy AR, volt egy VR és volt egy technikai jellegű, illetve ezen dolgok egyvelege.
Az első bejelentések az AR világgal kezdődtek.
A Project Aria egy kiterjesztett valóság szemüveg, ami jelenleg még csak kutatás szintjén létezik és nem is képes AR adatok mutatására, csupán azok gyűjtésére. Hamarosan a Facebook alkalmazottak kezdik el használni a hétköznapokban, hogy olyan adatokat gyűjthessenek, amik elengedhetetlenek a végső szemüveg elkészítéséhez.
A Facebook mindenesetre már most leszerződött a Ray-Ban szemüveggyártóval, hogy ők készíthessenek minden stílushoz megfelelő AR szemüveget majd a jövőben.
A csapat nagyon várja, hogy végre elkészüljenek, de jelenleg még nem tartanak ott, hogy kész eszközt jelenthessenek be. Azt kiemelték, hogy nagyon fontos számukra a személyes adatok védelme, ezért minden arcot eleve elmosva tárol az eszköz. Továbbá szeretnék megvédeni maguktól (mármint a Facebook csapatától) azokat is, akik amúgy nincsenek is regisztrálva Facebookon és nem is kívánnak a platform részévé válni, így nagyon odafigyelnek arra, hogy milyen adatokat és hogyan tárolnak.
Szó volt a gondolatokkal irányítható, de egyelőre még kutatási fázisban lévő neurális interface-ről is. Ez az eszköz a csuklóra erősítve, képes a kezünkbe érkező ingereken keresztül egy virtuális kezet is irányítani. Jelenleg ott tartanak, hogy akár gépelni is tudunk egy nem létező billentyűzeten, sőt, ezt egy fantom újjal, vagyis egy hatodikkal is megtanulhatjuk. Olyannyira ígéretes a technika, hogy egy demonstrációt is mutattak, hogy egy végtag deformációval, így csak két ujjal rendelkező személy, képes a virtuális kezén mind az 5 ujját külön-külön mozgatni, mindezt 5 perc gyakorlás után, holott értelemszerűen erre sosem volt még lehetősége az életben.
A Spark AR továbbra is fontos szerepet kap és a Facebook megnyitja a platform kapuit a Messenger fejlesztők számára is. A Quest új funkciókkal fog bővülni, aminek segítségével bárhol is legyünk, munkaállomást létesíthetünk majd úgy, hogy közben a környezetünk is látszódik. Továbbra is szeretnék hangsúlyozni a VR és AR adta szociális lehetőségeket legyen szó akár munkáról, akár szórakozásról.
Az AR-re tehát nagy hangsúlyt fektet a Facebook és ezen a téren is szeretnének úttörökké válni. Az adás VR szekciója eleve erősre sikerült, annak ellenére is, hogy egy ideje már elég sokat tudunk az új szemüvegről.
Hivatalosan is bejelentették a Oculus Quest 2-őt, ami megváltoztathatja a teljes VR piacot. Annyira jól összerakott és olcsó eszközről beszélünk, ami teljesen megsemmisíti a házon belüli Rift vonalat, így az jövőre búcsúzni kényszerül, ezzel együtt a Facebook soha többet nem gyárt csak PC-re szánt szemüveget.
A felbontása önmagában a háromszor olyan drága és még PC-t is igénylő Valve Index-nél is jóval nagyobb: míg az Index felbontása 1440x1600, addig a Quest 2-é 1832x1920 szemenként (ez amúgy 50%-kal több, mint az Oculus Quest 1 felbontása volt), ami azt is jelenti, hogy PC-re kötve is a piac egyik legjobb képminőségét kapjuk, mindezt a többi, számítógépet és erős videokártyát igénylő szemüvegek árának töredékéért. Ha ez nem lenne elég, a Quest 2 egy LCD panelt kapott, szóval a szubpixelek számának köszönhetően tényleg tiszta képet láthatunk, ezt pedig az IPD állítással együtt is meg tudták oldani. Maga a panel 90Hz-en fogja majd megjeleníteni a tartalmakat.
Az eszköz könnyebb lett, cserébe elhagyták a stabil pántot, de ezt hivatalos kiegészítőkkel pótolhatjuk, amiből olyan verzió is akad, ami a beépített akkumulátorának köszönhetően töltőként is szolgál.
A Logitech társult a Facebookkal, hogy külön a Questhez készült kiegészítőket hozzanak el: füleseket, billentyűzeteket az AR gépeléshez és persze a jövőben további hasznos dolgokat.
A Qualcomm XR2 AR és VR használatra szánt chipsetje minden tekintetben hatalmas ugrás, ezzel minimum megduplázódik az eredeti Questhez képest az ereje, a 6Gb RAM-nak hála a fejlesztőknek is nagyobb játéktere lesz és a PC-re köthető mivoltával együtt bármely konkurenciával szemben megállja majd a helyét.
A kontrollerek rezgése sokkal jobb lett, ahogy az ergonómián is javítottak, sőt, már a kis és a gyűrűs ujj követése is terítéken van, a hangzás viszont maradt a pántba épített kényelmes, de nem a legjobb minőséget nyújtó megoldás. Az eszköz sportolásban betöltött szerepét is átértékelték, innentől kezdve beépített kalóriaszámláló fogja figyelni a felhasználó szokásait, amivel segíteni szeretnék az egészségesebb életmód űzését.
Bevezetik a kihívás rendszert, így barátainkkal vagy idegenekkel szemben különböző versenyeket szervezhetünk például a hét legjobb Beat Saber játékosa címért, illetve a Messenger is integrált részévé válik a szemüvegnek, a külvilággal is könnyedén kommunikálhatunk annak levétele nélkül is.
Az Oculus a fejlesztők számára is hívogató számokat mondott. Pár hónappal ezelőtt 10 cím volt, ami átlépte az egymillió dolláros Questes bevételt az alkalmazáseladásokon keresztül. A nemrég megjelent Onward már mindössze 4 nap alatt lépte át a milliós küszöböt. Ez azóta 35 játékra bővült és így már 150 milliós bevétel származik Questes tartalmakból.
A Quest 2 egy ideig nem fog exkluzív címekkel gazdagodni, a Quest is támogatott hardver marad.
Mark Zuckerberg saját bevallása szerint már ebben a szemüvegben tölti a karanténos napjait, és ezt valószínűleg el is hihetjük neki, mert a stream képen jól látszik, hogy mennyivel fakóbb az arca színe ott, ahol nem éri a nap a VR szemüveg miatt (bár nem javallott, de a Quest a szabadban is használható, ha vigyázunk a lencsével és a napsütéssel).
Az Unión belül a javasolt fogyasztói ára a 64 Gb-os verziónak 350 euró, ami 100 euróval olcsóbb, mint ami az elődjének az ára volt, az eszköz pedig október 13-án fog megérkezni.
Át is térhetünk a végső témára, a játékokra.
A bejelentést a Ubisoft kezdte és bizony a régóta pletykált Splinter Cell játék érkezik, amit még egy Assassin’s Creeddel is megdobnak. A játékokat a Red Storm Entertainment csapata készíti és ezek lesznek az első AAA-s Ubisoft VR címek. A korábbi pletykákkal ellentétben viszont nem érkezik új Prince of Persia VR-ra se.
Az első videó C-3PO és R2-D2-vel kezdődött, hiszen végre mozgásban is láthatjuk az Oculus Exkluzív, karácsony környékén érkező Star Wars: Tales from the Galaxy’s Edge-t.
A Population: ONE-ra már nagyon ráfért egy jó bemutatkozó videó és szerencsére ezt meg is kaptuk. A Questre is érkező Battle Royale játékban bármit megmászhatunk majd és bárhonnan le is ugorhatunk, hogy a terep felett röppenve lőjük le ellenségeinket.
Multiplayer frissítést kap a Beat Saber október 13-án, így végre nem leszünk elszeparálva barátainktól az ütemek hasítása közben.
Korábban már írtunk a The Climb 2 Crytek játék érkezéséről, a bemutatkozó videójában pedig meg is csodálhatjuk a gyönyörű, ámbár veszélyes környezetet.
Az Universal is egy komoly címmel száll be a buliba, a Jurassic World Aftermath-ban a velociraptorok lesznek a fő ellenfeleink és túl kell járnunk az eszükön, ami egyáltalán nem lesz egy könnyű feladat.
Az év egyik pozitív meglepetése, a The Walking Dead: Saints & Sinners is megkapta a Questes trailerét, a játék ugyanis október 13-án erre a platformra is ellátogat.
Az 1993-as Myst is visszatér decemberben, ezúttal viszont újra gondolt VR címként.
A Warhammer 40,000 Battle Sisterben az emberiségért kell majd harcolnunk az univerzum rajongóinak nagy örömére.
Nagyon régóta tudunk már az érkező Sniper Elite VR játékról, most viszont végre mozgás közben is láthatjuk a hangulatosnak ígérkező címet.
Talán a Cyberpunk lázat meglovagolva, de a John Wicket idéző Pistol Whip is új korszakba látogat, méghozzá 2089-be.
Végezetül pedig a Medal of Honor: Above and Beyond is megkapta a megjelenési dátumát, méghozzá december 11-től kezdődően lesz lehetőségünk a német erőket visszaszorítani.
Ha ez nem lenne elég, egy igazán meglepő hírrel is szolgáltak számunkra, ugyanis a játék Steamen is meg fog jelenni, így a SteamVR és a WMR játékosok is szabadon beugorhatnak majd a csatatérre, nem kell majd különböző programokkal trükközni. Ez lesz az Oculus első saját játéka, ami nem csak Rift/Quest exkluzivitást fog élvezni, hanem a konkurenciának is hagynak helyet. Redditen az Oculus megerősítette, hogy további címek is kaphatnak majd hasonló lehetőséget más platformokon, de egyelőre kíváncsiak arra, hogyan fog teljesíteni a játék Steamen.
A Quest 2 tehát hamarosan megérkezik és az igazság az, hogy ezzel az árral és tudással alighanem bezsebeli magának a VR piac nagyrészét, kezdve a PSVR-tól kezdve a Steam VR eszközökön át a WMR-ig, mindent. 350 eurós árával nincs párja, nem csak, hogy a PSVR felbontásának a duplájáról beszélünk, de még csak egy konzol vagy egy telefon se kell a működtetéséhez, teljesen szabadon, mindennel együtt kerül majd ennyibe az eszköz.
És ez talán baj is, hiszen ez azt jelenti, hogy a szemüvegnek és egyben a Facebooknak most és a belátható jövőben se lesz konkurense. Felbontásban, tudásban, funkcióban, minőségben, hordozhatóságban, alkalmazhatóságban, tartalomban és árban már mindenkit legyőztek, ha ez így marad, akkor monopol helyzetbe kerülve ők fogják diktálni a jövőt, ami a kötelező Facebook fiók megkövetelése mellett nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.
Ennek ellenére reméljük, hogy ezek a készletek nem fognak olyan hamar kifogyni, mint amit a Quest 1 és a Valve Index esetén láthattuk és mindenkinek jut (így hazánkba is) legalább egy darab, amennyiben szeretne egyet karácsonyra, mert ezt bizony sokan szeretnék majd a fa alatt tudni, és ezzel a géppel Facebook elég erősen beleállt a következő generációs konzolháborúba.
A Teljes Facebook Connect adás itt tekinthető meg: