Microsoft varázspálca: mindent vezérel majd

Különleges vezérlőeszközöket már eddig is láthattunk, ilyen például a Nintendo Wii-jének megoldása, amely még most is egyedi megoldásnak számít a piacon. A friss hírek szerint a Microsoft is hasonló vezérlőszeközt próbál készíteni, ám a szoftveróriás terméke sokkal szélesebb körben lesz használható, azaz gyakorlatilag mindent irányíthatunk  majd vele a lakásban, ha elkészül a szerkezet.

A varázspálca (Magic Wand) névre keresztelt egység fejlesztői között J Allard is megtalálható, aki a Boston University munkatársa. Dr. Allard-dal együtt öt kutató dolgozik a forradalmian új vezérlőegységen, amelynek szabadalmát már 2007-ben levédették. No de mi is ez a készülék? Tulajdonképpen egy kisebb pálcáról van szó, amely képes a ház elektronikus termékeinek vezérlésére, így akár a fűtés hőfokszabályzóját, szórakoztatóelektronikai készülékeket vagy számítógépeket is lehet majd vele irányítani a jövőben. Ja, és játékkonzolt is.

A Magic Wand belsejében gyorsulásmérők helyezkednek el, amelyek mozgásvezérlést tesznek lehetővé. Különlegesség, hogy a varázspálca biometrikus szenzort is tartalmaz majd, így a szerkezet felismeri, hogy éppen ki használja, ezáltal pedig az adott személyhez rendelt beállítások töltődnek be. A pálcában rengeteg dolog lesz összezsúfolva, például kamera, lézer, egy adegység és egy giroszkóp is, így az eszköz rendkívül sokoldalú lesz, és rengeteg termékkel tud majd kommunikálni. Hogy ezek a tulajdonságok hogyan passzolnak majd a játékkonzolok irányításához, az egyelőre rejtély.

Fontos megemlíteni, hogy egyelőre csak egy szabadalomról van szó, ami a Microsoft esetében nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termék valóban elkészül, és kereskedelmi forgalomba is kerül. Az E3 heteken belül megrendezésre kerül, így akár már a rendezvény alkalmával is bemutatkozhat az új megoldás prototípusa. Hogy így lesz-e, az hamarosan kiderül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward