Kínában több audiomárka is nagyra tudott nőni az elmúlt években, és az egyik ilyen szereplő a QCY. Nem minden terméke nyújt hibátlan színvonalat, de az új H6 Ultrába rengeteg erőfeszítést tett, és minden jel szerint a piac egyik legerősebb ár-érték arányú vezeték nélküli fejhallgatójával van dolgunk.
Szeptemberben mutatta be a QCY a legújabb csúcsmodelljét, a H6 Ultrát, és a termékről azóta az első tesztek is elkészültek, melyek kivétel nélkül rendkívül pozitív hangvételűek. A tesztelők a hangminőséget, az aktív zajszűrést és a dizájn, a kivitelezést is méltatták, főleg a hihetetlenül kedvező vételár függvényében. Hiszen ezért a termékért csupán nettó 90 dollárt kérnek Amerikában, és itthon is 33 ezer forint alatt megállt.
Rögtön azzal sokak érdeklődését keltheti fel a H6 Ultra, hogy kétutas hangrendszert használ, egy 40 és egy 13 milliméteres hangszóró is helyet kapott a fülkagylóban. Ennek köszönhetően az átlagosnál szélesebb dinamikatartományt tud elérni, az ütős mélyek és a telt középső tartomány nem fogja a magas részleteket elnyomni. Hogy milyen a hangja? “Egy kissé meleg, arany középútnak számító, vonzó hangzást nyújt, kiemelt középtartománnyal és basszussal. Nincsenek furcsaságai, de azért nem audiofil minőségű – mindazonáltal kellemes” – fogalmazott az egyik tapasztalt tesztelő.
A megfelelő hangminőséghez a jó átvitelre is szükség van, LDAC támogatással valósítható meg a vezeték nélküli lossless zenehallgatás (iPhone-ok mellett ilyen mód nincs), miközben a kábeles használatra is lehetőséget nyújt a fejhallgató. Kapott Hi-Res Audio tanúsítványokat is az eszköz. Támogatja a H6 Ultra a térbeli hangzást, egy nagy pontosságú, hattengelyes giroszkóp kapott helyet az eszközben a fejkövetés megvalósítására. A dinamikus, 360 fokos hangkövetéssel érdekes élmény lehet egy film megtekintése vagy egy koncertfelvétel fogyasztása.
A QCY a zajszűrésre nagyon büszke, a cég elmondása alapján az új PureSilenz adaptív ANC rendszere már 60 dB-es hatékonyságra képes, a piac legjobb megoldásai közé próbál beférkőzni. 10 mikrofon található a fejhallgató két oldalán összesen, ezek közül négy kizárólag a fejlett ANC részére van fenntartva, hat darab pedig a beszélgetések hibátlna minőségén is dolgozhat majd, ilyen téren is sokat ígér. Biztosít a fejhallgató áteresztő módot is, de például a módok közötti automatikus váltásra már nem képes, ezt a felhasználónak magának kell megoldania a dedikált ANC nyomógombbal.
Bluetooth 6.0 modult használ a H6 Ultra, és képes lesz lemenni akár 42 ms-os késleltetésig is, így vezeték nélküli módban is gondtalan játékélményt biztosíthat a felhasználók számára. Persze ha valakinek így is gond lenne a “csúszás”, akkor ott a kábeles használati lehetőség.
A fejhallgató rendkívül komfortos párnázást kapott és ellenálló anyagokkal lett bevonva minden puha felület. Az állítható szárai fémből készültek, ennek köszönhetően hiába vékonyak, jól bírják majd a strapát. Néhány mozdulattal összehajtható a készülék, így biztonságban lehet szállítani. Három színben kapható a H6 Ultra, az egyszerű ezüst és fekete mellett egy narancssárga opciót is bedobott a QCY.
Annak ellenére, hogy jó felépítés és anyaghasználat jellemzi az eszközt, könnyű tudott maradni, és még az üzemideje is jó, szóval az akkuval sem spóroltak a tervezők. 270 gramm körül alakul a tömege, miközben mindkét oldalra került bele egy-egy 750 mAh-s akkumulátor. Ennek köszönhetően akár 100 órán keresztül is lehet majd folyamatosan használni 50%-os hangerő mellett, ANC nélkül. Még aktív zajszűréssel együtt is el fog menni 61 órát. Gyorstöltésben is erős az újdonság, hiszen mindössze 10 perc alatt képes lesz 7 órányi használatra elég tartalékot magába szippantani.