Az ASUS GeForce RTX 2070 Turbo videokártyája november óta kapható kereskedelmi forgalomban, ám az ASUS illetékesei úgy gondolták, érdemes belőle kiadni egy második változatot is, ami néhány érdekes változással érkezik annak érdekében, hogy picivel költséghatékonyabb lehessen a végeredmény.

Az új modell a GeForce RTX 2070 Turbo Evo nevet kapta, külsőleg pedig szinte teljesen ugyanolyan, mint elődje – ha azonban jobban szemügyre vesszük az újdonságot, bőven találunk különbségeket. Az egyik a 80 milliméteres átmérőjű ventilátor, ami ezúttal dupla golyóscsapágyazást kapott és IP5x minősítéssel is rendelkezik, azaz tökéletesen ellenáll a pornak. Változás még, hogy az összeszerelési minőség javult, ami a teljes mértékben automatizált „Auto Extreme” gyártósornak köszönhető, valamint a stabilitás is garantált, hála a 144 órán át tartó alapos stressz tesztnek.

Galéria megnyitása

Az új videokártya már nem egy nyolctűs és egy hattűs, hanem csak egy nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót használ, videó kimenetei közül pedig eltűnt az USB Type-C csatlakozó, ami ugye a VirtualLink szabvány miatt lesz majd fontos a jövőben. Órajelek terén minden maradt a régiben, vagyis a GPU továbbra is 1620 MHz-es maximális GPU Boost átlag-órajelet alkalmaz, a 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória pedig ezúttal is 14 GHz-es effektív órajelen üzemel.

Az új és a régi modellt egyébként doboz alapján is könnyű megkülönböztetni: az új változatnál ebben nagy segítséget nyújt az „Evo” jelölés, valamint az is, hogy szerepel a dobozon az „Auto Extreme” gyártástechnológia jelölése is. Az ASUS GeForce RTX 2070 Turbo Evo hamarosan megjelenhet az üzletek polcain, várható ajánlott végfelhasználói ára azonban egyelőre nem ismert. A normál Turbo modell jelenleg 198 000 forintért kapható, vagyis a friss változat ennél remélhetőleg kevesebbe kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 23. 11:08
#1

Szerintem egy bizonyos összeg felett nincs értelme költség-hatékonyoskodni, mert 120 ezer felett már alapból nagyobb intervallumban gondolkodnak az emberek, ott már nem annyira oszt szoroz hatvanezer pluszmínusz, legalábbis jobb esetben ott már nem kenyérre kell a pénz.

csabi02
csabi02
2019. jan. 24. 16:34

Majd a kereskedők meg rátesznek,hogy "220ezer mer' ez evó bazdmeg!" :D

Vissza az oldal tetejére