Shop menü

KIVÁLÓAN TELJESÍT A XIAOMI AUTÓS RÉSZLEGE, DE AZ EURÓPAI BEVEZETÉSRE MÉG VÁRNI KELL

A vállalat dolgozik azon, hogy a régiónkba is elhozza a járműveit, miközben folyamatosan egyre szebb bevételeket ér el ezekkel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kiválóan teljesít a Xiaomi autós részlege, de az európai bevezetésre még várni kell

A Xiaomi tavaly kezdett autókat forgalmazni, és a tisztán elektromos járművek iránt hamar óriási érdeklődés alakult ki. A cég nemrég vezetetett be egy új modellt, dolgozik az új gyártósorok beüzemelésén, és mindemellett már a terjeszkedés is terítéken van.

Jóformán azóta téma, hogy mikor jöhet Európába a Xiaomi autója, hogy elindul ezeknek a szállítása. Most a cég a negyedéves beszámolójában elmondta, hogy már egészen határozott elképzelése van az európai bevezetéssel kapcsolatban.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, hivatalosan 2027-ben indulhat meg a Xiaomi villanyautók szállítása Európában.

A Xiaomi eddig még nem követett el komolyabb hibát, nagyon szépen halad előre, jó stratégiai döntések mentén, és a továbbiakban sem szeretne ezen változtatni. Éppen ezért az „európai kalandra” létrehozott egy dedikált kutató és fejlesztő központot kiemelkedő szakemberi gárdával.  Ennek a vezetésére Rudolf Dittrich-et szerződtette, aki korábban több mint 15 évet töltött a BMW-nél, és számos különleges projekten dolgozott, például az F1-es csapatnál is aktív szerepet vállalt, vezető szerepe volt a különböző fejlesztésekben.

Galéria megnyitása

Két év még nagyon hosszú idő, de látni kell azt, hogy a Xiaomi nem igazán lenne képes ennél hamarabb érdemben az öreg kontinensre koncentrálni. Jelenleg is annyi előrendelésen „ül”, amit nagyjából évbe telne kiszolgálni. Ugyebár a cég első szedánja, a SU7 modell mellé már befutott a YU7 is, ami egy SUV ugyanarra az alapra építve. Ez újabb autó akár még népszerűbb is lehet idővel, mint a SU7, márpedig az is kirobbanóan sikeres lett.

Az idei második negyedév során a Xiaomi új értékesítési rekordot állított fel, 81 302 autót szállított le áprilistól júniusig. Az év első felében összesen több mint 157 ezer kocsit adott át a megrendelőknek a kínai gyártó. Most éppen azon van, hogy sikerüljön felfuttatni a következő gyárakat, és megnövelt gyártási kapacitással legyen képes üzemelni a következő hónapokban. A cél az lenne, hogy az idei évben meglegyen a 350 ezer leszállított jármű. Eközben pedig a rendelkezésre álló adatok szerint már készül a harmadik kocsi is, ami egy még nagyobb SUV lesz, vélhetően YU9 néven.

Galéria megnyitása

Miközben robog előre a Xiaomi szekere az új területen, a bevételei is egyre nagyobbak, a veszteség pedig nagyon szépen csökken. Az nem titok, hogy a cég eddig még nem tudott nyereséget elérni, de most úgy fest, hogy ez előbb sikerülhet neki a vártnál. 2024 utolsó negyedévében a járműágazat működési vesztesége kb. 700 millió jüan volt, az idei első negyedévre ez 500 millió jüanra apadt, most pedig 300 millió jüanos kiesést könyvelt el, ami kb. 41 millió dollár átszámolva.

A második negyedévben összesen 20,6 milliárd jüan folyt be a kasszába összesen autók eladásából, ami 2,87 milliárd dollárt jelent. Ez még nagyon kicsi a komolyabb gyártókkal összevetésben, de a növekedés üteme hatalmas. Még negyedéves szinten is 14%-os emelkedésről beszélhetünk úgy, hogy a gyártási kapacitást az elmúlt hónapokban még nem tudta növelni a Xiaomi. Az eladott autók átlagos ára is nőtt 11%-kal éves szinten, ami ugyancsak jó hír a gyártónak.

Galéria megnyitása

A Xiaomi autói még kínai viszonyok között is lehengerlő ár-érték aránynak örvendenek, arra azonban nem érdemes számítani, hogy ez Európában is fog alakulni. Ez borítékolható, hogy Európában azért nem fog meredeken a konkurens (pl. Tesla) alá vágni, az öreg kontinensen már próbálhat bevételt termelni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére