Az Apple kiadta az iOS 15 második javításcsomagját, ami több különböző problémát is kiküszöböl az operációs rendszeren belül. Ennek köszönhetően biztonságosabb és gondtalanabb felhasználói élményt tud majd biztosítani a rendszer az embereknek, főleg azoknak, akik sokszor veszítik el a dolgaikat.
Az előbbi mondat elsőre furán hangozhat, de arról van szó, hogy az Apple most több hibáját is javította a Lokátor szolgáltatásnak, ami ugyebár az elveszett kapcsolódó tárgyaknak a megtalálására is használható. Kiderült, hogy ehhez sok esetben nem lehetett társítani a MagSafe-rögzítésű iPhone-bőrtárcát. Márpedig ez néha leesik a mobilok hátáról, és jó esetben a zsebben marad, rosszabban viszont elveszhet. Ez pedig nemcsak azért lehet kellemetlen, mert a kütyü magában 24 ezer forint, hanem azért is, mert nyilván ezzel együtt még több pénz, iratok, bankkártyák tűnhetnek el.
Ugyancsak a Lokátor hibáját kellett javítania az Apple-nek az AirTag kapcsán is, ugyanis bizonyos esetekben előfordulhatott, hogy egyszerűen nem lehetett megnézni a kiegészítők helyzetét az arra szolgáló appon belül. A tárgyak lapon nem bukkantak fel az AirTagek, ez pedig különösen kellemetlen azért, mert lényegében éppen erre szolgálnának ezek az eszközök.
Javította az Apple azt a hibát is, aminek a nyomán néha egyszerűen törlődtek olyan mentett fényképek, amik az Üzenetekben érkeztek. Az iOS 15.0.2-ig megeshetett az, hogy amikor egy üzenetben jött képet elmentett mappába az ember, majd törölte az üzenetet az Üzenetek alkalmazásból, akkor a teljesen más helyre mentett kép is odalett.
Némi stabilitási gond a CarPlay funkciónál is akadt, de az nem volt olyan súlyos, mint az eddigi hibák. Néha nem indultak el a hangalapú appok, amikre szükség lett volna, vagy lejátszás közben megszakadt az összeköttetés. Végül az iPhone 13 modellek esetében az iTunes és a Finder esetenként csődöt mondott az eszköz visszaállításakor vagy frissítésekor, de ezt is elhárította az Apple.
Ezzel a frissítéssel az Apple befoltozta az IOMobileFrameBuffer sebezhetőséget. Ez úgynevezett Zero-day támadást tett lehetővé, és a vállalat kiadási jegyzékének tanúsága szerint legalább egy olyan esetről is tudomása van a cégnek, amikor ezzel aktívan vissza is élhettek, szóval a hackerek hamarabb fedezték fel a rést a pajzson.
Az IOMobileFrameBuffer hiba érintette az iPhone 6s és újabb mobilokat, az összes iPad Prót, az iPad Air 2-től minden Airt, a negyedik és az ötödik iPad minit, valamint az ötödik generációtól minden iPadet, és a 7. generációs iPod touch-ot is. Egy memóriasérülésről volt itt szó, amit hatékonyabb memóriakezeléssel oldott meg az Apple. Akik a biztonsági rést kihasználták, azok kernelszintű jogosultsággal rendelkező alkalmazások révén tetszőleges programkódot tudtak lefuttatni.
Az iOS 15.0.2 már elérhető azoknak a számára, akik frissítették az okostelefonjukat a legújabb iOS kiadásra. Amit egyébként eddig az átlagosnál kevesebb ember tett meg a nem hivatalos adatok alapján. Az iOS 15 terjedésének talán majd az iOS 15.1 érkezése adhat némi lendületet, ami több korábban beharangozott fejlesztés és időközben megszületett újítást is hozni fog. Az első nagyobb frissítés talán még októberben útnak fog indulni.































