Az Apple szeptember második felében indította el az iOS 15 operációs rendszert. A rajtot követően az lehetett látni, hogy nagyon alacsony a frissítési hajlandóság. Most pedig, hogy eltelt két hét, a helyzet nagyjából változatlan maradt.

Nem közölt még hivatalos adatot arról az Apple, hogy mennyi okostelefonra települt eddig az iOS 15 operációs rendszer, ez pedig valószínűleg azért van, mert a számok messze elmaradnak az előző éves eredménytől. Hiába érhető el döbbenetesen sok készülékre az újdonság, egyszerűen nem fűlik hozzá az emberek foga.

Galéria megnyitása

Hogy mi lehet a gyenge szereplés oka, azt egy korábbi hírben fejtegettük. Azt nehéz megmondani, hogy hosszabb távon hogyan alakulhat majd az iOS 15 terjedése, de az alapján, ami az elmúlt két hétben volt tapasztalható, arra lehet következtetni, hogy sokkal hosszabb idő lesz most az iOS 14 trónfosztása, mint ahogy tavaly az iOS 14 átvette az iOS 13 helyét.

Két héttel az iOS 15 rajtját követően a támogatott eszközöknek a 22,22 százalékára telepítették fel. Androidos mércével ez hatalmas szenzáció lenne, az Apple számára azonban borzalmasan kiábrándító. Egy évvel korábban az iOS 14 ugyanennyi időt követően már 41,97 százalékra tudta magát felküzdeni. Két nap után 14,68%-ot ért el az iOS 14, miközben az iOS 15 csak 8,59 százalékos mutatóval „büszkélkedhetett”.

Nagyon úgy fest, hogy nemcsak, hogy lassabban terjed, igazából még növekedik is a hátránya. Hiszen két nappal az indulást követően arányaiban 70%-os volt a lemaradása, most pedig már 89 százalékos hátrányról beszélhetünk a Mixpanel független felmérése alapján.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ájPon
ájPon
2021. okt. 12. 11:03
#3

A cikk meg sem említi az igazi indokot, ami egyáltalán nem rejtély: az ios 14 mostantól long term support-os, idén jelentették be. Az utóbbi 15 évben folyamatosan csesztetett felugró ablakokkal az ios hogy tedd fel az új verziót és a régire nem volt mar több patch. Mostantól viszont párhuzamosan megy majd az ios 14 javítgatása, és az új ios-ek fejlesztése. Most először nem erőlteti az apple az update-et, valószínűleg párévente fogják majd a stabil verziót kinevezni - amikor már sok feature van és ki is élesedtek - és akkor fog majd szólni.

Ha nem erőlteti, az emberek nagy része észre se veszi hogy update van.

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 11. 20:23
#2

15.1 beta 3 IS tokeletesen fut.

"Hiába érhető el döbbenetesen sok készülékre az újdonság, egyszerűen nem fűlik hozzá az emberek foga."

Igen, mert ezutan annyira rossz lesz a telefonjuk, hogy inkabb nem telepitik a 15-os verziot. Hat persze....

Szerintem a tobbsegnek fogalma nincs, hogy milyen uj ficsorok vannak a 15-ben. Egyszeruen meg nem nyomott ra a frissites gombra. :)

Masreszrol volt egy kis csuszas a frissitesek kiosztasaban. Az asszony telefonjara a mult heten jott be a 15-os verzio lehetosege.

.

De inkabb lihegjuk tul a dolgokat, csinaljunk szenzaciot, az kell a nepnek.

Mint minden ellentetnek, itt is elsosorban a tajekoztatas es annak jellege adja meg az alaphangot. Koszonjuk.

arn
arn
2021. okt. 13. 20:53

@Ch00ler  tokeletesen? Teli van bugokkal

lasagna
lasagna
2021. okt. 11. 13:36
#1

Engem erdekel, de a tavalyi foverzio update utan is crashelt a banki app es a beta alatt iden is.
Egyebkent is szeretek varni barmilyen nagyobb relesase utan 1-2 hetet, mert akkor megkimelem magam a nem kivanatos bugoktol.

Vissza az oldal tetejére