KIDERÜLT, MIKOR ÉRKEZNEK A RYZEN AI 300-AS APU-K ÉS MENNYIBE KERÜLHETNEK A RYZEN 9000-ES PROCESSZOROK

Az újdonságokra már nem kell sokat várni, a következő hónap folyamán mindkét széria első képviselői megjelenhetnek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. jún. 20. 12:33
Kiderült, mikor érkeznek a RYZEN AI 300-as APU-k és mennyibe kerülhetnek a RYZEN 9000-es processzorok

Az AMD első embere, Dr. Lisa Su még a hónap elején rántotta le a leplet a vállalat legújabb termékeiről, amelyek között jelen voltak a RYZEN AI 300-as sorozatú mobil APU egységek, illetve a RYZEN 9000-es sorozatú asztali processzorok is. Az újdonságokkal kapcsolatos legfontosabb információk az előbbi linkekre kattintva érhetőek el, most pedig arra is fényt deríthetünk, mikor érkeznek az egyes újdonságok, illetve mennyibe kerülnek majd a RYZEN 9000-es sorozat tagjai. Az információk a különböző viszonteladóktól szivárogtak ki, amelyekre az egyik hardverdetektív, @9550pro figyelt fel, majd észrevételeit gyorsan meg is osztotta a publikummal az X virtuális hasábjain keresztül.

Galéria megnyitása

Noha a RYZEN 9000-es sorozat tagjaival kapcsolatban már a hivatalos tájékoztatásból is kiderült, hogy az újdonságok július folyamán érkeznek, pontos dátummal nem szolgáltak az AMD illetékesei. A friss szivárgásoknak köszönhetően úgy tűnik, a RYZEN 9000-es modellek július utolsó napján, azaz július 31-én jelenhetnek meg. Sajnos e napon a RYZEN 9000X3D modellek még biztosan nem rajtolnak el, azok ugyanis hivatalosan be sem mutatkoztak, de a korábbi pletykák szerint jóval hamarabb érkezhetnek, mint ahogy arra a korábbi gyakorlat alapján számítanánk.

Galéria megnyitása

A RYZEN AI 300-as sorozatú mobil APU egységekkel kapcsolatban anno még a megjelenés hónapjára sem derült fény, ám az új értesülések szerint ezek a központi egységek még hamarabb érkezhetnek, ugyanis már 2024. július 15-én debütálhatnak a különböző noteszgépek fedélzetén. Az újdonságok között egyebek  mellett az ASUS ZenBook S 16 is jelen lesz, ami egy RYZEN AI 9 365 típusú processzorral, 3K-s felbontású, érintő támogatást is kínáló OLED kijelzővel, valamint 24 GB-nyi fedélzeti memóriával és 1 TB-os SSD-vel érkezik, ára pedig 1399 dollár lesz.

A RYZEN 9000-es sorozat tagjainak várható áraival kapcsolatba is érkezett némi információ, ám ezeket egyelőre érdemes egészséges gyanakvással fogadni. Az információk a Canada Computers, illetve a Fülöp-szigeteken található Bermor Techzone virtuális hasábjairól származnak.

Az egyelőre nem világos, hogy a fenti összegek mennyire pontosak, de arra mindenképpen lehet számítani, hogy a végleges, amerikai dollárban megadott listaárak a fentiektől mindenképpen különbözni fognak majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gpety
Gpety
2024. jún. 20. 13:11
#1

Ezek az árak olyanok,  mintha nem lenne konkurencia,  pedig mostanra az Intel nagyon össze szedte magát.

Unique-Plan
Unique-Plan
2024. jún. 24. 6:59

@Gpety Állítólag nő a részesedésük, és ez épp az ellenkezőjét jelenti. Nagyon kinyílt a csipájuk mióta az intel elmaradott tachnológiával gyárt. Az intelt meg mintha nem zavaná, valószínűleg ők úgy maximalizálják a profitot, hogy kisajtolnak mindent abból amijük van. Ha a meglévő technológiájukkal hatékonyak, nem biztos hogy érdekeltek benne, hogy ne hagyjanak egy kis részesedést átcsorogni, mert ha erőlködnek csökkenhet a profit. Simán lehet, hogy ez egy nagy kartell, a rajongók meg biztosítják annak látszatát, hogy nem az.

Vissza az oldal tetejére
Kiderült, mikor érkeznek a RYZEN AI 300-as APU-k és mennyibe kerülhetnek a RYZEN 9000-es processzorok - iPon.hu