KIÁSSÁK A SIVATAGBAN ELTEMETETT E.T. JÁTÉKOT, DOKU KÉSZÜL BELŐLE

Az Atari állítólag több millió eladhatatlan cartridge-ot ásott el a sivatagban. A Microsoft most feltárja a "sírt", és dokumentumfilmet készít róla.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2014. ápr. 10. 21:01
Kiássák a sivatagban eltemetett E.T. játékot, doku készül belőle

Érdekes véletlen, hogy ma jelent meg a rettenetes filmes játékadaptációkról szóló cikkünk, melynek első bekezdéseiben éppen az Atari által készített E. T. the Extra Terrestrial van a középpontban. Ahogy ott is olvashatjátok, a játék annyira rosszul sikerült, hogy az Atari nyakán maradt több millió eladatlan cartridge, melyet a cég állítólag eltemetett Új-Mexikóban, az Alamogordo kisváros melletti sivatagban, még 1983-ban.

A városi legenda felkeltette a Fuel Entertainment érdeklődését, aki tavaly decemberben elkezdett utánajárni a dolognak, és a helyi szemétszedési megbízott, Joe Lewandowski segítségével megszerezte a helység feltárásának exkluzív jogait. A Fuel Entertainment azonban - jogosan - úgy gondolta, ebben egy nagy sztori van, így megkereste az Xbox Entertainment Studiost. A végeredmény, hogy a két fél közösen áll majd neki a feltételezett játéktemető "régészeti" feltárásának.

Az egészből az Xbox Entertainment Studios egy dokumentumfilm-sorozatot készít a kétszeres Oscar-díj nyertes Simon Chinn, és az Emmy nyertes Jonathan Chinn producerek segítségével. A többek között az X-men 2-n, és az Avengersen is különböző pozíciókban dolgozó író-rendező Zak Penn fogja irányítani a forgatást, a Microsoft pedig szívesen várja a helyszínre a rajongókat és a médiát. Jelen lesz egyébként a játék designere, Howard Scott Warshaw is, de az ígéretek szerint több játékos és filmes híresség is ellátogat az ásatás helyszínére.

Az esemény április 26-án, reggel fél 10-től indul. Bónuszban a végére hozzátesszük, hogy az interneten már elindult a poénkodás, miszerint a Microsoft azért forszírozza ennyire az ásatást, mert helyet akar csinálni az Xbox One-nak.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Crytek01
Crytek01
2014. ápr. 12. 8:38
#7

Ilyen kecskeszimilátoros korszakban még kinézem belőlük hogy kiadják és fogyni is fog,mert a népnek az agyatlan bal****ságok és szarok kellenek :(

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 11. 19:25
#6

Már tavaly is felröppent ez a hír, meg az is hogy elásás előtt bedarálták. Tehát nem sok értelme van. Ráadásul le is bomlott az azóta. Meg a helyiek se biztosak benne hogy egyáltalán ott van valami.

Lazahunter
Lazahunter
2014. ápr. 13. 21:06

"Ráadásul le is bomlott az azóta."

Lebomlani az? Azt megnézném ...

Uhh, csak nem olyan anyagból készült amint a Tescos szatyor? :D

5hR3kY
5hR3kY
2014. ápr. 11. 14:06
#5

E.T. haza! Én kiásnám és leborítanám az Atari székháza elé. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 11. 9:38
#4

Ezek tényleg lenyúlják az AVGN ötletét, remélem elcseszik a filmet(az ilyen filmek úgyis eddig mind gallyra mentek, az M$ jelenléte meg nem fog segíteni) és nem is tudnak elég nagy gödröt csinálni az XBone-nak. :P

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 11. 8:37
#3

"Kornyezetvedelmileg" mindenkeppen ertelmes dontes.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. ápr. 10. 21:38
#2

Ilyen kis országban élve (mármint piacot tekintve) és "mai ésszel" (1983-ban 7 éves voltam, egyébként később beleestem az Atari 2600 korszakba magam is) felfoghatatlan, hogy ez az egyetlen gikszer egy multimilliós biznisz megborulását okozta. És persze KáEurópában egy hangot nem lehetett hallani semmiről. Minden szempontból messze voltunk...

deviant01
deviant01
2014. ápr. 10. 21:20
#1

A Microsoft ismét "eredeti ötlettel" jön, ahogy megszokhattuk tőlük ;) ;)

http://www.youtube.com/watch?v=eiz95K1ngiI

Vissza az oldal tetejére