Készül az AMD SB700-as I/O vezérlője

Az SB700-as I/O vezérlő fejlesztését az ATI kezdte meg hosszú idővel ez előtt, ám a két vállalat egy éve történt egyesülése után a vezérlő már AMD márkanév alatt készül. Az SB700-as számos olyan innovatív funkcióval rendelkezik majd, amelyeket korábban sem az AMD sem egyéb fejlesztők kínálatában nem láthattunk.

Az SB700-as fel lesz vértezve infravörös porttal, ezzel az AMD kifejezetten a multimédiás rendszerek felhasználóinak kíván majd kedveskedni, de emellett még TPM támogatás és a HyperFlash technológia támogatása is megtalálható lesz a kis újdonság kínálatában. A TPM és a HyperFlash támogatással már főként az üzleti felhasználókat veszi célba a vállalat, a HyperFlash eljárás egyébként hasonlít az Intel NAND technológiájára. Az SB 700-as I/O vezérlő a tervek szerint először az AMD RS780-as, DX10-es integrált videó vezérlőt tartalmazó lapkakészletével fog együttműködni.

Az AMD SB700 RAID támogatást, eSata támogatást, ATA támogatást valamint HD audió vezérlőt tartalmaz majd, a vezérlő képes lesz továbbá 6 darab SATA-300-as csatoló, 12 darab USB 2.0-ás port, 2 darab USB 1.1-es port és PCI csatolófelületek kezelésére egyaránt. Az SB700 és az RS780 megjelenésére valamikor 2007. végén vagy 2008 elején kerül majd sor.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward