Készül a négymagos, 32 nm-es Sandy Bridge

Az Intel új négymagos processzora, amely a Sandy Bridge architektúrára épül majd, immáron „tape out” fázisba került, azaz készen van a chip A0-s revízióval rendelkező változata. A „tape out” fázist az információk szerint az idei év 23. hetében érték el, így most végre néhány információ is napvilágot látott a processzor várható specifikációival kapcsolatban.

Készül a négymagos, 32 nm-es Sandy Bridge

Az Intel új négymagos processzora, amely a Sandy Bridge architektúrára épül majd, immáron „tape out” fázisba került, azaz készen van a chip A0-s revízióval rendelkező változata. A „tape out” fázist az információk szerint az idei év 23. hetében érték el, így most végre néhány információ is napvilágot látott a processzor várható specifikációival kapcsolatban.

A kereskedelem fő áramába szánt új központi egység megjelenésére 2011 első negyedévében számíthatunk. A termék 32 nm-es gyártástechnológiával készül, 4 darab processzormaggal rendelkezik, amelyek egyenként 256 KB-nyi másodszintű gyorsítótárral bírnak. A termékek első körben 2,8 GHz és 3,4 GHz közötti órajelen fognak üzemelni, de rendelkezésre áll majd a Turbo mód is, amelynek köszönhetően egymagos módban akár 3,8-4 GHz-es órajel is elérhető lesz, ez pedig az egy szálon futó alkalmazások esetében hozhat jelentős gyorsulást. A Sandy Bridge architektúrára épülő modellekben egy 32 nm-es csíkszélességgel rendelkező grafikus mag is helyet kap, amely 1-1,4 GHz közötti órajelen fog üzemelni és összeköttetésben lesz a processzor harmadszintű gyorsítótárával. A processzor beépített kétcsatornás DDR3-1600-as memóriavezérlővel is fel lesz szerelve, sőt, a Sandy Bridge System Agent-nek köszönhetően (ami tulajdonképpen az északi híd) PCIe 2.0, DMI és PCU támogatást is kínál a rendszer számára. A processzor HyperThreading támogatással, AVX EXT utasításkészlettel, 256 bites vektorok támogatásával, AEX utasításkészlettel, korlátlan VMX-szel és 8 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral bír majd.

Az információk szerint a Sandy Bridge grafikus magja 2011 folyamán képes lesz felvenni a versenyt az ATI és az NVIDIA belépő szintű megoldásaival is, ami igen optimista kijelentésnek tűnik, tekintve hogy ez az időszak még nagyon-nagyon messze van. A négymagos Sandy Bridge processzorok 85W-os TDP-vel rendelkeznek majd, felületük nagyjából 225 négyzetmilliméteres lesz. A termékekből kettő- és nyolcmagos változatok egyaránt készülnek, de ezekkel a chipekkel kapcsolatban egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok.

A Sandy Bridge újdonságokkal kapcsolatban rengeteg információ áll rendelkezésre, de sok fontos részlet még mindig homályos. Első körben rejtély, hogy milyen tokozással érkeznek a termékek. A kósza hírek szerint a friss processzorok LGA-1156-os processzorfoglalatba illeszkednek majd csak úgy, mint a Westmere egységek, ám használatukhoz új lapkakészletre lesz szükség. A másik rejtélyes pont az IGP teljesítménye. Az tudható, hogy a processzorokban elhelyezett grafikus mag a GMA sorozatra alapoz majd. A PCI Express 2.0-s sávok mennyisége szintén kérdéses. Az információk szerint ezekből összesen 20 darab áll majd rendelkezésre (x16 + x4), ám ezek az adatok egyelőre nem nyertek megerősítést.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward