Késik az Intel CPU-GPU hibrid megoldása?

A legfrissebb hírek szerint úgy tűnik, hogy nem csak az AMD első, beépített GPU-val ellátott processzora késik majd, hanem az Intel saját Havendale kódnévvel ellátott, hasonló koncepcióra épülő központi egysége is. A források állítása alapján a Havendale processzorok egy negyedévvel később jelennek meg a piacon, azaz 2010 első negyedévében találkozhatunk majd velük kereskedelmi forgalomban.

Az információk hivatalos forrásból származnak, amelyek arról adnak hírt, hogy a processzorok gyártásának kezdete 2009 negyedik negyedévére tolódik, míg a termékek a piacon majd csak a következő év első negyedévében jelenhetnek meg. Az új menetrend azért is érdekes, mert korábban, egészen pontosan október folyamán az Intel még arról számolt be, hogy a processzorok a 2009-es év második felében kerülnek a boltok polcaira.

Az új, beépített GPU-val ellátott Havendale processzorok tulajdonképpen az alsókategóriás asztali számítógépek szegmensében próbálnak majd hódítani. Az egységek két processzormaggal, Hyper-Threading támogatással, 4 MB gyorsítótárral és kétcsatornás, DDR3-as memóriavezérlővel lesznek ellátva, plusz természetesen helyet kap rajtuk egy beépített GPU is. A gyártó a noteszgépek piacára is készít hasonló CPU-GPU hibrid megoldást, az az egység Clarksfield néven vonul majd be a köztudatba.

Ezzel egy időben az AMD is frissítette korábbi processzor útitervét, ennek értelmében a gyártó CPU-GPU hibrid központi egységének megjelenését 2011-re halasztották. Az AMD tervei szerint a saját, ún "gyorsított központi egységek" asztali számítógépekben, noteszgépekben, UMPC készülékekben és felsőkategóriás notebookokban egyaránt jelen lesznek.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward