Júliustól elérhetőek a kétmagos Atom CPU-k

Korábban már olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint az Intel kétmagos Atom processzorai az idei év negyedik negyedévéig egészen biztosan nem jelennek meg. Szerencsére ezek az értesülések csak pletykák voltak: az Intel július második hetétől kezdve kívánja nagyobb mennyiségben gyártani az egységeket, így azok még július folyamán elérhetővé válhatnak.

Az Atom processzorral szerelt noteszgépek és asztali konfigurációk várhatóan júniusban debütálnak, ám ezek a rendszerek még csak egymagos Atom processzorral lesznek felszerelve, ami képes lesz a több szálon történő programfuttatásra is (simultaneous multi-threading). Az első kétmagos Atom processzor 1,6 GHz-es órajelen fog üzemelni, az egység szintén képes lesz a több szálon történő programfuttatásra, az új jövevény az egymagosokkal ellentétben két szál helyett immáron akár négy szálon is tud majd dolgozni (SMT).

A kétmagos Atom processzorok lábkiosztásukat tekintve kompatibilisek lesznek az egymagos modellekkel. Ahhoz, hogy a rendszerben egymagos Atom egység helyett kétmagost használjunk, csak egy BIOS frissítést kell elvégezni. Az extra magnak köszönhetően a processzor és a lapkakészlet TDP-je 12W-ról 16W-ra növekszik majd.

A PC gyártó vállalatok szerint az egymagos és kétmagos Atom processzorok megjelenése közötti időkülönbség túlságosan kicsi, így a vállalatok attól félnek, hogy a belépő szintű megoldások piacát rontani fogják az új kétmagos egységek. Számos vállalat jelentett már be olyan noteszgépeket, amelyek egymagos Atom processzorral lesznek felszerelve, a kétmagos egységeket pedig inkább az olcsóbb asztali gépekben fogják alkalmazni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward