Intel: új processzorok, csökkenő árak várhatóak

A processzor piac globális szinten 0,5% és 1% közötti forgalomcsökkenést szenved el idén az előrejelzések szerint, ám ennél szerencsére sokkal jobb híreink is vannak. Az alaplapgyártó vállalatoktól származó információk alapján az Intel az idei év második és harmadik negyedévében csökkenti majd egyes processzorainak árait, sőt, néhány új modell érkezésére is számíthatunk még a Core i5-ös sorozat debütálása előtt.

A hosszú folyamat első állomásához április 19-én érkezünk el, amikor is a vállalat csökkenti energiatakarékos négymagos processzorainak és a Q9300-as modellnek árát, illetve új termékeket mutat be, egészen pontosan a Q8400-as és a Q8400s típusjelzésű modelleket. Mindkét processzor 2,66 GHz-es órajelen üzemel, ám előbbi, azaz a Q8400-as változat 95W-os, míg a Q8400s 65W-os TDP mellett fog üzemelni. A termékek közel egy napon jelennek az AMD Phenom II X4 955-ös processzor újdonságával, amely április 20-án indul hódító útjára.

Május végén, illetve június elején újabb friss processzorok és újabb árcsökkentések érkeznek. Első körben megjelenik a Core i7 Extreme 975-ös modell, valamint a Core i7 950-es változat, valamint elérhetővé válik néhány olcsó kétmagos processzor is, azaz az E7600, az E6300 és az E1600 is. Július folyamán, ahogy az a fenti táblázatból is látszik, újabb árcsökkentésekre kerül sor, ám ezúttal friss termékek nem fognak megjelenni, ami egyáltalán nem baj, ugyanis augusztus végén, vagy szeptember elején elérhetővé válnak a Core i5-ös processzorok és a hozzájuk tartozó P55-ös lapkakészlettel ellátott alaplapok.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward