Intel: májusban távozik a jelenlegi elnök

Az Intel, aki a világ elsőszámú processzorgyártó nagyvállalata, most kisebb átalakulás előtt áll, már ami a cég vezetését illeti. A vállalat jelenlegi elnöke, Craig Barrett nemrégiben jelentette be, hogy tervei szerint az év későbbi részében átadja elnöki székét a feltörekvő nemzedék számára. Az elnök várhatóan az idei év májusában válik meg elnöki posztjától, helyére várhatóan Jane Shaw érkezik, aki már az új generációt képviseli.

Intel: májusban távozik a jelenlegi elnök

Az Intel, aki a világ elsőszámú processzorgyártó nagyvállalata, most kisebb átalakulás előtt áll, már ami a cég vezetését illeti. A vállalat jelenlegi elnöke, Craig Barrett nemrégiben jelentette be, hogy tervei szerint az év későbbi részében átadja elnöki székét a feltörekvő nemzedék számára. Az elnök várhatóan az idei év májusában válik meg posztjától, és helyére várhatóan Jane Shaw érkezik, aki már az új generációt képviseli.

Barrett hosszú pályafutása 1974-ben kezdődött az Intel-nél. A vezetőségi teendői mellett hét éven át a vállalat elnök-vezérigazgatói posztját is betöltötte (1998-2005), mielőtt átadta volna a stafétabotot a jelenlegi elnök-vezérigazgatónak, Paul Otellini-nek. Mr. Barrett az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: "Teljesen biztos vagyok benne, hogy az Intel továbbra is megőrzi majd piacvezető szerepét Paul Otellini és menedzsmentje vezetése alatt is... Rendkívül büszke vagyok rá, hogy segíthettem a célok elérésében, illetve hogy az a megtiszteltetés ért, hogy olyan Intel alkalmazottak tízezreivel dolgozhattam együtt, akik nap mint nap minden tehetségüket latba vetették annak érdekében, hogy az Intel az új technológiák segítségével a világelső vállalatok között szerepelhessen."

A Mr. Barrett helyére kerülő új elnök, Jane Shaw a kilencvenes évek eleje óta van jelen a vállalat vezetőségében. A dolgok jelenlegi állása szerint Jane Shaw azonnal az elnöki székbe kerül, ahogy Craig Barrett távozik pozíciójából.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward