Hűtő-újdonságok: folyadékhűtés és ventilátorok

Odakint tombolnak a mínuszok, ám ez sem mentség az alól, hogy a különböző, fűtőtt szobákban elhelyezkedő rendszereknek - főleg, ha tuningoljuk is őket - megfelelő hűtésre van szükségük még ilyenkor is. A GELID és a Swiftech illetékesei úgy gondolták, hogy még az év vége előtt piacra dobnak egy-egy újdonságot, amelyek megkönnyítik a különböző konfigurációk egyes alkatrészeinek hűtését.

Hűtő-újdonságok: folyadékhűtés és ventilátorok

Érdekes folyadékhűtő "rendszer" Swiftech-módra

A Swiftech szakemberei megalkották a világ első olyan vízhűtő rendszerét, amelyben a szivattyú a radiátorba integrálva van jelen. Az újdonság egyszerűbb és kényelmesebb használatot tesz lehetővé, illetve valamilyen szinten helytakarékos is. A friss szerkezet az MCR Drive nevet kapta és tulajdonképpen egy mindenes megoldásnak tekinthető, ugyanis rajta kívül már csak néhány cső, meg egy hűtőblokk kell ahhoz, hogy komplett folyadékhűtő rendszerünk lehessen.

Az MCR Drive két fő kivitelben kerülhet a boltok polcaira: az első két darab, míg a második három darab 120 mm-es ventilátor elhelyezésére ad lehetőséget. A gyártó állítása szerint a radiátorokat akár külön is meg lehet majd vásárolni, beépített szivattyú nélkül. A folyadék keringetéséért egyébként alap esetben egy MCP350-es szivattyú gondoskodik, ami 26 dB(A) maximális zajszint mellett üzemel akár 50000 órán át, meghibásodás nélkül. A rendszer 1/2"-es és 3/8"-os fittingek alkalmazására ad lehetőséget.

Az MCR Drive konfiguráció alap típusa, amely egy két ventilátor számára helyet adó, szivattyú nélküli radiátorból áll, 135 dollárba kerül, míg a "csúcsváltozat", amelyre három darab 120 mm-es légkeverőt szerelhetünk és tartalmazza az MCP350-es szivattyút is, 210 dolláros áron lesz elérhető.

Színes rendszerhűtő ventilátorok a GELID kínálatában

A GELID illetékesei új, 120 mm-es átmérővel rendelkező színes ventilátorokat dobtak piacra, amelyek méretük miatt pont ideálisak lehetnek a Swiftech fentiekben bemutatott MCRF Drive megoldásaihoz. A gyártó új ventilátorai kék vagy zöld ledes megvilágítással érkeznek és Nanoflux típusú csapágyat tartalmaznak. A könnyebb tisztítás érdekében a ventilátorok forgórésze eltávolítható, mint azt már egyéb gyártók termékeinél is láthattuk.

A légkeverők percenkénti 600-as és 1800-as közötti fordulatszám tartományban működnek  és maximális üzemi zajszintjük nem több, mint 26,8 dB(A). A GELID közleménye szerint a légkeverők átlagon felüli élettartamot kínálnak: a termékek 100 000 üzemórán át képesek meghibásodás nélkül forogni.

A Wing 12 PL sorozatba tartozó újdonságok specifikációik alapján elég meggyőző termékek, amelyekre nem mellesleg még 3 év garancia is jár. A ventilátorok Európában 13 euróért, míg az Amerikai Egyesült Államok területén 19 dollárért lesznek elérhetőek.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward