Az Nvidia DirectX 11-es támogatással ellátott videokártyái valamikor a következő év első negyedévében debütálhatnak a nagyközönség előtt, így még kell némi idő, míg kereskedelmi forgalomban is megvásárolhatóak lesznek. A gyártó néha-néha felkavarja az állóvizet egy-egy kijelentésével vagy fotójával, ám ezt leszámítva gyakorlatilag sötétben tapogatóztunk azzal kapcsolatban, hogy a termékek pontosan milyen teljesítménnyel rendelkezhetnek majd a rivális megoldásaival szemben. Most ennek látszólag vége, ugyanis hivatalosnak tűnő, belső felhasználásra szánt dokumentumok szivárogtak ki, amelyek a GeForce GTX 360-as és GTX 380-as újdonságok teljesítményéről adnak némi képet (persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, főleg az eredményeket elnézve, lehet nem is véletlenül "szivárgott" ki az anyag).
Mivel korai tesztekről van szó és a hivatalos dizájnt egy haladó felhasználói is tudja utánozni a megfelelő programok használatával, így a fenti és a lenti képeket, pontosabban diagramokat érdemes erős fenntartásokkal kezelni. A tesztek a kártyák Far Cry 2, Resident Evil 5 és STALKER Clear Sky alatti teljesítményét próbálják bemutatni.
Az eredményeket - mivel azok hitelessége erősen megkérdőjelezhető - egyelőre nem kívánjuk komolyabban kommentálni, mindössze  az érdekesség kedvéért mutatjuk be őket.
Nos, ki mit gondol?