Gamer microSD kártyával állt elő az ADATA

Az XPG szériás terméket nemcsak mobilokba szánja a vállalat, az újdonság nagyon jó tempóra lesz képes.

Gamer microSD kártyával állt elő az ADATA

A memóriakártyákból rendkívül széles választék van a boltok polcain, és hála az ADATA-nak, már olyan megoldással is számolni lehet, aminek a célkeresztjében a játékosok állnak. Hogy miben külön egy gamer memóriakártya a többitől? Nos, a marketingben egészen biztos, de a tempója sem utolsó az eszköznek, ilyen téren nem lehet majd rá panasz.

Galéria megnyitása

Az ADATA a játékosok számára kínált termékeit az XPG családban szokta rajthoz állítani, ennek megfelelően a memóriakártya is XPG jelöléssel lett ellátva. A vállalat elmondása alapján ez a microSD tökéletes lesz okostelefonok, táblagépek, virtuális valósággal kapcsolatos szerkezetek (pl. Oculus Go) és hordozható konzolok (pl. Nintendo Switch) számára egyaránt. Az ADATA újdonsága kapcsán rögtön az elején le kell szögezni, hogy vélhetően széles ársávot fed majd le, mivel többféle tárkapacitással is megvásárolható lesz. Érkezik az XPG microSD 128, 256 és még 512 GB-tal is. A félterás megoldás már valószínűleg mindenki igényét kielégítheti majd – persze ezen a szinten már a kompatibilitásra is ügyelni kell, ez már sok mobilba bele sem megy.

Galéria megnyitása

Rendkívül fürge memóriakártyáról beszélhetünk, ugyanis a gyártó elmondása alapján az olvasási sebessége akár a 100 MB/s-ot is elérheti, és az írás során is 85 MB-ot képes mozgatni másodpercenként, ami csak egészen ritkán lehet szűk keresztmetszet például a multimédiás felhasználás során. Üröm az örömben, hogy éppen olyan téren nem nyújtja a maximumot az ADATA megoldása, ahol kiemelkedően fontos lenne ez. Az XPG memóriakártya nem kapott Application Performance Class 2 besorolást, viszont az A1 piktogram azért ott virít rajta, vagyis az 1500/500 IOPS értéket tudja az olvasás és az írás során, de a 4000/2000 IOPS már kifoghat rajta. (Egyébként eddig egyetlen olyan microSD van 512 GB-os kapacitással, ami kapott A2 minősítést is, ezt a Lexar szállítja.) A lapkán szerepel még az UHS-I jelölés az interfészre utalva, és az U3 besorolás, ami a puszta tempót látva nem meglepő. És van még egy Video Speed Class 30 (V30) minősítés is, ez annyit tesz, hogy nem probléma számára a 30 MB/s-os folyamatos írás, és 4K-s tartalmak rögzítésére is megfelel például akciókamerákban.

Galéria megnyitása

Az újdonság neve mellett az ADATA azt is kiemelte, hogy egyszerűen lehet adoptálni az Android operációs rendszert futtató készülékekbe, és ilyenkor még jobb felhasználói élményt képes biztosítani a kapacitás megnövelésével. Ha ez meg van oldva, akkor az XPG memóriakártya szinte a részévé válik az adott okostelefonnak (vagy tabletnek). Megemlíthető még, hogy az ADATA nem is ad SD adaptert hozzá, tényleg azzal számol, hogy ezt senki nem akarja majd például fényképezőben használni. Az XPG-s megoldás jól bírja majd a strapát, hiszen vízálló, antisztatikus, nem tehet benne kárt a röntgensugárzás, valamint az adatlapja szerint -25 fokos hidegben és 85 fokos hőségben is működőképes marad.

Az ADATA XPG microSDXC UHS-I U3 Class 10 memóriakártya árazásáról nem esett szó a bejelentésben, és azt sem lehet pontosan tudni, hogy mikor fog a boltok polcain landolni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward