Egyedülálló 512 GB-os memóriakártya a láthatáron

A Lexar újdonsága minden jel szerint remek társ lesz a bővíthető csúcskategóriás okostelefonok számára.

Egyedülálló 512 GB-os memóriakártya a láthatáron

Egyre több gyártónak a kínálatában jelennek meg az 512 GB-os tároló kapacitással rendelkező microSD kártyák, nemrégiben a Samsung is elindított egy ilyet, és most a Lexar is előállt a saját termékével. Viszont egyvalamiben a Lexar megoldása mindegyik eddig bemutatott előtt jár: ez már rendelkezik A2 jelöléssel is.Galéria megnyitása

Az SD Association 2016 óta biztosít lehetőséget a gyártóknak arra, hogy a memóriakártyáikat felcímkézzék az alapján is, hogy az adott termék alkalmas-e applikációk futtatására, tehát minden tekintetben megállja-e a helyét egy mobiltelefon vagy egy tablet fedélzetén. Az App Performance Class 1 (A1) bevezetése óta sok idő telt el, és már van A2-es osztály is, amihez komolyabb feltételeknek kell megfelelnie az adott memóriakártyának. És a Lexar által most leleplezett 512 GB-os microSD az első, ami a szigorúbb előírásokat is teljesíteni tudja, és ezzel kiérdemelte az App Performance Class 2 besorolást. Ez azt jelenti, hogy minimum 4000 IOPS értéket képes produkálni a folyamatos olvasás alkalmával, valamint legalább 2000 IOPS a teljesítménye az állandó írás során.

A Lexar High-Performance 633x termékcsaládba besoroló újdonság ez alapján ideális választás gyakorlatilag bármilyen mobilba, esetleg táblagépbe. Már amennyiben az adott szerkezet támogatja az 512 GB-os tárkapacitású memóriakártyák használatát, ez pedig egyáltalán nem mondható el általánosan az eszközökről. Megemlítendő, hogy van a microSD-n V30 videós jelölés is, szóval a 30 MB/s-os folyamatos írási sebességet is bírja tartani. Sőt, valójában a Lexar elmondása alapján másodpercenként 70 MB-ot képes megmozgatni az írás során, az olvasás alkalmával pedig már 100 MB/s-os tempót diktálhat, ha a szükség úgy hozza. Ilyen kiemelkedő teljesítmény mellett nem meglepő, hogy az UHS-I U3 jelzés sem maradhatott le a kártyáról. (Bár a Lexar High-Performance 633x szériája több tagból áll, a szerényebb kapacitású lapkáknál alacsonyabb teljesítménnyel kell számolni, csak az 512 GB-os ilyen gyors.)

Vannak olyan memóriakártyák, amik egészen extrém környezeti viszonyokat is el tudnak viselni minden gond nélkül, de a Lexar újdonsága a specifikáció alapján nem ilyen. A vállalat hivatalos honlapján szereplő információk alapján legfeljebb a -25 és a 85 °C-os tartományt bírja elviselni, de amikor használatban van, már csak 0 és 70 fokos határértékeket tolerál. A vállalat a csomagban mellékel a lapkához egy SD adaptert is, amivel más készülékekbe, például fényképezőgépekbe is berakható, ahol szintén kamatoztathatja a remek teljesítményét.

A Lexar High-Performance 633x microSDXC UHS-I 512 GB nem lesz olcsó, de ez szinte minden hasonló kapacitású egységről elmondható. Ezért a termékért 300 dollárt kell leszurkolni a kasszától való távozást megelőzően. Azt nem fedte fel a vállalat, hogy mikortól lehet megvásárolni memóriakártyát, de hamarosan a boltokba kerülhet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward