A következő generációs M.2-es SSD kártyák PCI Express 5.0 x4-es csatolófelülettel érkeznek, fedélzetükön nagy teljesítményű SSD vezérlő kap helyet, valamint a NAND Flash memóriachipek is nagy sebességre lesznek képesek, éppen ezért jobban melegednek majd ezek a termékek, mint előző generációs társaik. A Phison vezetője szerint a csúcskategóriában már akár aktív hűtésre is szükség lehet az érkező generáció esetében, míg a PCI Express 6.0-s csatolófelületet használó modelleknél egyre inkább aktív hűtővel ellátott modelleket láthatunk majd.
Az extra hőtermelés miatt fontos lesz a megfelelő hűtés annak érdekében, hogy a csúcsteljesítményt minél hosszabb időn keresztül lehessen maximálisan kiaknázni, ugyanis a túlmelegedés következtében az SSD vezérlő csökkenti órajelét, illetve az adatátviteli sebességeket is, hogy vissza tudjon hűlni, ez pedig lassulást eredményez az adatátvitelben. Az abszolút csúcskategóriában már lehet létjogosultságuk az aktív SSD hűtőknek, legyen szó apró ventilátorral felszerelt megoldásról, vagy éppen folyadékhűtő blokkról. Az elmúlt időszakban mindkettőre láthattunk friss példákat (itt és itt), most pedig egy újabb különlegességről számolhatunk be, ami a 2280-as formátumú SSD kártyákhoz készült.
Az AlphaCool HDX Pro Water névre keresztelt megoldása egy igényes dizájnnal rendelkező kompakt folyadékhűtő blokk, ami csak és kizárólag M.2-2280-as termékekre szerelhető. A termék mellé három darab hővezető lapkát is mellékel a gyártó, ezek segítenek a melegedő komponensek által termelt hő hatékony átadásában, akár a régebbi, PCI Express 3.0-s csatolófelülettel ellátott termékek esetében is. A termék az egy- és kétoldalas SSD kártyákkal egyaránt kompatibilis, felszerelése rendkívül egyszerű, és beüzemelése sem egy bonyolult feladat. A folyadékhűtő blokk két darab kis átmérőjű csatlakozót kapott, ezekre a mellékelt1 méter hosszúságú, 3 milliméteres belső és 5 milliméteres külső átmérőjű PVC csövet lehet felszerelni, majd ezeket az ugyancsak mellékelt elosztóba kell bekötni, ami két darab ¼”-os fittingen keresztül illeszthető be az egyedi folyadékhűtő körbe. A rendszer maximális üzemi hőmérséklete 60 Celsius fok lehet a mellékelt dokumentum alapján, a nyomásállóságot 0,8 baron tesztelték.
A 70,7 milliméter hosszú, 23,4 milliméter széles és 10,9 milliméter vastag folyadékhűtő blokk szolid dizájnnal rendelkezik, hiányzik róla az aRGB LED alapú világítás, és szükségtelen sallangok sincsenek rajta. A 61 grammos folyadékhűtő blokk teljesítményével kapcsolatban semmiféle adatot nem osztott meg a gyártó, így nem tudható, mekkora előnyt jelent az alkalmazása, már ami az SSD kártyák üzemi hőmérsékletét illeti.
Az AlphaCool HDX Pro Water már elérhető kereskedelmi forgalomban, listaára 49,98 dollár, használatához viszont szükség lesz egy meglévő folyadékhűtő körre is, amibe be lehet csatlakoztatni az új blokkot.






























