Az AMD néhány órája, magyar idő szerint éjjel 1:00 után mutatta be a RYZEN 7000-es sorozat első négy tagját, a róluk szóló reggeli összefoglalónk itt olvasható. A show alkalmával nemcsak a RYZEN 7000-es sorozatú processzorok bukkantak fel, hanem egy következő generációs AMD Radeon videokártya is, ami az RDNA architektúra harmadik generációs verziója köré épül.
Az újdonság egy RYZEN 9 7950X processzorral szerelt rendszerben kapott helyet, ahol egy „AAA” kategóriájú játékot, a Lies of P című alkotást futtatta, méghozzá 4K-s felbontás, és extrém képminőség mellett. Sajnos teljesítménnyel kapcsolatos adatok nem láttak napvilágot, annyit viszont megerősített az AMD vezetője, Dr. Lisa Su, hogy a következő generációs AMD Radeon videokártyák még idén megjelennek majd. Az eddigi pletykák alapján novemberi rajtra számíthatunk.
Elhangzott továbbá az is, hogy az RDNA 3 architektúrára támaszkodó Radeon RX videokártyák előző generációs társaikhoz képest ismét 50%-kal jobb energiahatékonysággal rendelkeznek majd, vagyis 50%-kal javul a teljesítmény/watt arány, ahogy azt a Radeon RX 6000-es sorozatnál már láthattunk, ott is ekkora előrelépésre került sor az előző generációhoz képest. Azt persze érdemes kiemelni, hogy ez az előrelépés alighanem csak bizonyos terhelésformáknál lesz ennyire szembetűnő, jó eséllyel csak a csúcskategóriás videokártyák összehasonlításakor láthatjuk, a többi esetben ennél kisebb lehet a javulás mértéke.
Igazából a lényeg úgyis az lesz, mire képesek a következő generációs modellek a rövidesen érkező GeForce RTX 40-es sorozatú riválisaikkal szemben, valamint az is fontos szempont lesz, hogyan alakul az ár/teljesítmény arányuk. Ezekre remélhetőleg néhány hónap múlva választ kaphatunk.





























