DRAGON AGE: THE VEILGUARD – NEM A RÉGI DRAGON AGE, DE PÁR JÓ DOLGOT IS ÁTMENTETT

A világ a pusztulás szélén billeg, ha megmentjük, akkor végveszélybe kerül ismét – úgy tűnik a hősök sosem pihenhetnek meg.
Villányi Gergő
Villányi Gergő
2024. nov. 16. 6:03
Dragon Age: The Veilguard – Nem a régi Dragon Age, de pár jó dolgot is átmentett

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

18

Majdnem 10 év kellett ahhoz, hogy a Dragon Age sorozat folytatást kapjon. Ez persze azzal is járt, hogy az új rész némi gameplay bepillantás után megkapja, hogy ez már nem az a Dragon Age, itt már mindent elszúrtak. És persze ott volt a listában az is, hogy a BioWare már nem az a legendás játékstúdió, ami valaha volt és kihagyhatatlan elem a felsorolásban, hogy az EA adja ki a játékot, tehát semmi jóra nem számíthatunk. Tény, hogy 10 év sok idő, ezt a ma megjelenő játékok grafikájában, mechanikáiban és ezer más dologban is észrevehetjük. Változtak a játékosok igényei, bizonyos stílusok megjelentek vagy népszerűbbek lettek, újabb etalonok születtek és persze csúfos bukásból is láttunk nem egyet.

Galéria megnyitása

Egy sorozat sokadik részének lenni ettől függetlenül nem hálás feladat, főként abba belegondolva, hogy a nagy elődök mitől lettek olyan nagyok. A nosztalgia, a tinikorhoz kapcsolódó nagy élmények mind dobnak azon a mércén, amit magunkban őrzünk egy-egy címre emlékezve.

Egy új technológia vagy fantasy világ bemutatkozása – ha jól sikerült – természetes, hogy nagy hatással van ránk, de a második, harmadik rész ilyen értelemben már lehet, hogy a megszokott, „semmi extra” szinttel indul ugyanazon a piacon, ugyanolyan minőségben. Senki nem mondta, hogy a minőség, legyen szó grafikáról, karakterek kidolgozottságáról, történetírásról, játékmechanikákról elhanyagolható, az igazán maradandóan jó játékokban persze ez is benne volt, vagy az akkori szinten magas értéket képviseltek.

Galéria megnyitása

A Dragon Age: The Veilguard már megjelenése előtt kapott hideget, meleget. Bepillantások, részletek és apróságok alapján viszont nem lehet valamire teljes egészében ránézni. A bizalom azonban kényes jószág, erre jó példa a No Man's Sky indulása, a Star Citizen története a Bethesda Starfield-je, de az Ubisoft is tudna mesélni mostanában. Vagyis az óvatosság és a hype/leszólás kettős dinamikája egyáltalán nem csoda, hogy itt is felbukkant.

Ettől függetlenül a Dragon Age sorozat negyedik része ott veszi fel a fonalat, ahol az Inquisition abbahagyta, de érdemes hozzátenni, hogy aki tényleg érteni akarja a történéseket, az hasznos, ha a Trespasser DLC-t is végigjátssza vagy beleveszi az összefoglaló/magyarázó videók sorába, ugyanis fontos részeket fejt ki.

Galéria megnyitása

Ahogy megszokhattuk, a fő történetszál persze itt sem apróság, a világ pusztulása a tét. Solas, majd két isteni entitás is veszélyezteti Thedas sorsát és ki más szállhatna szembe ezzel a fenyegetéssel, mint mi magunk és kis csapatunk. Itt álljunk is meg egy pillanatra. Kezdetben ugyanis mi is csapattagnak számítunk, de Varrick egy ponton minket tesz meg az egész banda vezetőjének. És ezt el is mondja, meg is indokolja, aláhúzza, megtámogatja, majd elismétli, hátha nem figyeltünk eléggé.

Itt pedig felmerülhet, hogy a hős szerep 10 év alatt már nem olyan egyértelmű dolog? Vagy illik ellenkezni, hogy nem iiis, de hát nem is vagyunk olyan jóóók meg ügyesek? Vagy táplálni kell egy kicsit a játékos egóját, hogy „megtudodcsinálni, tevagyavezér, tevagyalegalkalmasabb” és a többi? Hát, ez a rész itt feltűnően hangsúlyosra sikeredett és néhol már visszásan is hatott, de persze lehet, hogy van, akinek több győzködés kell.

Galéria megnyitása

Az egész prológusban több ponton is olyan érzésem volt, hogy az amúgy jól összerakott helyzetek, helyszínek és szereplők szövegeinek egy kis részét egy olyan gyakornok írta, akire nem nézett rá senki. Azért is ez a gyanúm, mert az előbb felsorolt tényezők nagy része viszont tényleg rendben van. A társainknak van személyiségük és nem csak pár felskiccelt tulajdonság alapján. Ha irritálnak, akkor biztos lehetsz benne, hogy ilyenek maradnak és a játék lehetőséget ad, hogy odaszólj nekik – persze egy mértékig. Ha cukinak vagy kedvesnek tűnnek, azt a kapcsolódást is lehet ápolni, egészen a romantikus flörtölésig.

Ez utóbbiban a BioWare továbblépett azon a modellen, hogy bizonyos társak csak bizonyos nemű/fajú karakterrel csábíthatóak el, itt free for all keretet kapott a párkapcsolat, bárki bárkivel összejöhet, sőt, aki kimarad, az lehet, hogy másik csapattaggal jön össze később. Ez felveti a playersexual címke kérdését, ahol a játékos karakterért mindenki „odavan” és ott billeg a szabadelvű és a hanyag tervezés között valahol. De azt már nehezebb eldönteni, hogy ez életszerű/szagú vonalat, erőltetett dinamikákat vagy mit is jelent, nem hiába váltott ki vitákat.

Galéria megnyitása

Ha minőségről akarunk beszélni a Veilguardban, akkor a játék két részét nehezen érheti kritika. Egyfelől a zenék nagyon a helyükön vannak és a helyszínek/pályák széles körében is lesz olyan, ahol leesik az állunk. A víz alatti börtön, a Fade, mint alternatív sík jó példa arra, hogy milyen változatossággal és kidolgozottsággal fogunk találkozni a küldetések, bejárások során. Úgy gondolom ilyen téren nem lehet panasz a játékra. A már korábbról megmaradt gyűjtögetés azonban nem egyszer aláássa azt, hogy a pályában gyönyörködhessünk, vagy az események forgataga magával ragadjon minket. Ugyanis minden pálya tele lesz nyersanyagokkal, jól vagy kevésbé elrejtett ládákkal, kiszögellésekkel, létrákkal és felfedeznivalókkal.

Ha pedig mindent össze szeretnénk gyűjteni és keressük-kutatjuk a lore-t elmesélő tekercseket, tárgyakat, akkor tényleg nagyon körültekintően át kell fésülnünk mindent. És ilyenkor a rejtett zugok felkutatása fontosabbá válik, mint maga a látvány vagy az adott cél, de olyanba is könnyen belefuthatunk, amikor egy NPC-t követve párbeszédekről vagy apró eseményekről is lemaradunk, mert egy kiszögellés, szoba, barlang felfedezésére elvonta a figyelmünket a továbbhaladás előtt. Hasonlóképp jótanács a végigjátszáshoz, hogy minden küldetés után beszéljünk csapattársainkkal a bázison, – legalábbis azokkal, akiknek a története érdekel – mert egy következő küldetés simán átugorhat egy-egy beszélgetést vagy reflektálást.

Galéria megnyitása

A harc elég gyors lett, de a csapatmunka és az összedolgozás, a skill alapú aktív képességek megmaradtak. Elég nagy hálót kapunk a skill pontjaink elköltéséhez és az aktívok/passzívok leírása is informatív, látjuk mi felé törekszünk, ha pedig meggondoljuk magunkat, újra eloszthatjuk a pontjainkat. Lehetőségünk van társaink skilljeinek cserélgetésére és a kombók is megmaradtak, amik főleg magasabb nehézségi szinte a túlélés zálogai. A fegyverek és páncélok craftolására, szintezésére áldozhatunk nyersanyagot, de meg is találhatjuk vagy meg is vehetjük ugyanazt a tárgyat még egyszer, az is ugyanúgy húz rajta.

Galéria megnyitása

A bázisunk egy különleges helyen levő épület lesz, aminek felfedezése a fő történetszálhoz is kapcsolódik, de a nyomozás, felderítés és a funkciók kibővítése elég jól sikerült és a Baldur’s Gate 3 tábora jutott eszembe róla. Ez mondjuk azzal is együtt jár, hogy az első küldetések és a teljes csapat összeszedéséig gyakran bejön egy új funkció vagy mechanika, de mivel az inventorynk végtelen mennyiségű tárgyat elbír, nem hoz minket túlságosan hátrányba.

Érdemes amúgy tartogatni az összeszedett, kereskedőknél beváltható "szemetet", mert bizonyos frakciók több elköteleződés pontot adnak bizonyos lootért, de nem kevés játékidőbe telik, hogy mindenkit megtaláljunk és elérhetővé tegyünk. Ez sajna felveti azt a problémát is, hogy a fő pénzforrásunk megcsappan egy időre, de alapvetően nem akkora érvágás mint elsőre tűnik.

Galéria megnyitása

A Dragon Age sorozat negyedik részét lerakni az asztalra nem lehetett egyszerű, az elvárások magasak, az emlékek kicsit megfakultak és a nagy elődök több része is legendás magasságokba emelkedett. A The Veilguard nem lett rossz, de néhol joggal éri kritika, ráadásul olyan pontokon, amik kiemelten fontosak egy új Dragon Age játék tekintetében. Az összkép viszont megállja a helyét még úgy is, hogy azt érezhetjük, idő kell neki, mire úgy igazán belelendül.

Néhol csak kapkodjuk a fejünket, elborítanak a mellékküldetések és a gyűjtögetnivalók, máskor pedig izgalmas és érdekes beszélgetéseket folytatunk a szereplőkkel. A legjobb viszont az, hogy a Dragon Age zseniálisan felépített világa végre kijött a parkolópályáról és tetszhalottnak tűnő álmából. Sokan vártuk a folytatást és ezek után reménykedhetünk abban is, hogy nem kell egy évtized a következő folytatáshoz vagy a lezáráshoz.

Galéria megnyitása

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A folytatás hatalmas elvárásokkal együtt érkezett és kicsit akadozva, de folytatja azt, amitől a Dragon Age régen is jó volt.
A történetszál, a helyszínek, a grafika és a rengeteg felfedeznivaló, valamint a zenék a legnagyobb erősségei a játéknak…
…de kicsit lassan indul igazán be és a minőség néhol döcögve billen csak át a megszokott minőségbe.

Olvasói értékelés (35 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2024. nov. 21. 19:26
#12

Szerintem egynek jó a játék, de ennyi. Valóban inkább egy erős közepes, mint jó, vagy kiváló. Ez a menjünk végig százszor mindenki lelki traumáin, meg simogassuk őket, ne lehessen már beszólni senkinek semmiért - ez nagyon túl lett tolva a játékban. Ha alapvetően mindenre OK jelet adsz, elfogadod a sok blődséget és ideológiát amit az arcodba tolnak, akkor még játszható is. Bár én mindig is Mass Effect párti voltam, szóval a lore itt nekem kvázi mindegy is.

Azt kell megérteni, hogy ezek a játékok nem máról holnapra készülnek. Évek alatt. Gondolom, amikor nekiálltak akkor még nem volt ekkora blama a woke, mint ma. Nem utálták ennyire, mert nem akarták ennyire erőszakosan ráerőltetni mindenkire.

Abban tudok azért reménykedni, hogy ha az új Mass Effect elkészül (ezek után ki tudja), az azért jobb lesz sokkal.

Stormrage
Stormrage
2024. nov. 20. 12:57
#11

Szerintem van értékelhető része, nem kiemelkedő darab, mint pl az origins, de azért egy gyanúsan közepes szintet hoz. Viszont, azoknak a kritikáknak is, amiket kap mindenféle online felületen, van alapja. Van kritika, amit a LORE-hoz kap és lehet vitatni, hogy mennyire jó az, ahogy alakították vagy sem, meg van, amit játékmechanikára kap. Az utóbbinál én is fájlalom azokat a szerepjátékos opciókat, amik az előző részekben megvoltak, hogy be lehessen szólni, le lehessen ütni, meg lehessen ölni, át lehessen verni, stb... ehelyett tényleg egy nagyon egysíkú, lineáris döntési rendszer van és igazából csak az egyetteértést lehet különböző szavakkal megfogalmazni. 1-2 hely van, ahol tényleg lehet valami eltérő döntést hozni, de sajnos köszönő viszonyba sincs még csak a közvetlen elődjével, nem hogy az origins-el. Igazából ha már látták a készítők a Baldurs Gate 3-t, én vártam volna, hogy annak sikerén felbuzdúlva, de lesz széles skálán mozgó párbeszédlehetőség és rpg elemek.... naív gondolat volt.

PalMajor
PalMajor
2024. nov. 19. 11:00
#10

Ez egy  6-7/10 es játék. Az elején sajnos van sok kínos jelenet aminél fogja az ember a fejét, de ha ezen túllendülünk akkor kapunk szépen megtervezett helyszíneket, érdekes lore-t, egye teljesen okés történetet, és egy viszonylag jó harcrendszert.

Az a hiszti ami redditen/youtube-on meg itt a komment szekcióban is van nevetséges :D. Ez kb. olyan mint amikor nem tudtak az embrek túllendülni a Las of us Part 2 elején és 1/10-et adtak a játéknak mert hát mekkora szar. Ez egy közepes játék, ennyi.

tomchee
tomchee
2024. nov. 18. 1:35
#9
Ontozokanna
Ontozokanna
2024. nov. 17. 19:17
#8

Torrenttel sem piszkálnám ezt az ürülékkupacot. Még egy ok arra, hogy minek új processzort, videókártáyt venni? Ilyesmire...? Ugyan már...!

A cikkíró meg gyáva cenk: fülét-farkát behúzza, hogy még véletlenül se reflektáljon a nyilvánvaló, sőt, egyenesen ordító torzulatokra.

Mitch23
Mitch23
2024. nov. 17. 7:06
#7

Majd a Trump rendberakja ezt a sok rokkant lelkű idiótát.... Sajnos a mi kontinensünket is haza fogja vágni, bár a fene sem sajnálja a kis b***** franciákat meg elmeroggyant németeket.

thestock
thestock
2024. nov. 17. 10:33

@Mitch23 annyira rendberakja, hogy az ő elnöksége alatt indultak el ezek a hülyeségek :-D A jobbágyság már a kultúrális problémák orvoslását is átadja az uralkodóknak, miközben szapaccságharcónak. GG WP!

deathcrow42
deathcrow42
2024. nov. 17. 0:01
#6

Beálltál azok sorába, amely nem bírja az elefántot a szoba közepén megemlíteni: a közepes játékot fullos lmbtq+ propagandával tolják az unalmas történet mellett.

Progresszív liberális / woke / lmbtq+ embernek ez lehet jó játék, de normális játékosnak ez full skip.

Terror
Terror
2024. nov. 17. 0:11

@deathcrow42 És még így is a legpusztítóbb dolog a játékban a párbeszédek. Mind úgy hangzik, mint amikor haverokkal sörözés helyett péntek este csapatépítő tréningre kell menned a munkatársakkal meg főnökséggel, és kínok kínját átélve órákon keresztül próbálsz jó képet vágva kommunikálni olyan emberekkel, akikkel nincs bennetek semmi közös, és végig vigyáznod is kell, hogy nehogy olyan dolgot mondj, ami miatt hétfő reggel a HR-nél kötsz ki.

Én nem tudom, hogy ezer évvel ezelőtt a vizigótok, vikingek vagy éppen magyar őseink milyen párbeszédeket folyattak egymás között este a tábortűznél, de az hótziher, hogy egy kiadós mészárlás után nem arról beszélgettek, hogy melyikükben milyen gyerekkori traumákat idézett elő, hogy a szüleik nem fogadták el a személyiségüket. Ilyen izzadtságszag nem hiszem, hogy dőlt volna valaha is játékból, mint ebből.

Kirby
Kirby
2024. nov. 16. 14:59
#5

oh no no no PepeLaugh

i2k010
i2k010
2024. nov. 16. 14:51
#4

Még az IGN is visszalépett a saját pontozásától (9/10) ezzel az ipari hulladékkal kapcsolatban... pedig a teljes csoport minden, változatos nevű "újságja" felszívta a 9-es köré megjelenés előtt és után.

Arra az esetre, ha az IGN időközben törölné a saját cikkét: https://archive.ph/fLWxN#selection-1307.0-1307.47 - Dragon Age: The Veilguard Is at War With Itself

Resike
Resike
2024. nov. 16. 15:57

@i2k010 Ja hogy a borostás she/it (e is silent) transzértékelő 9-et adott rá? No shit sherlock.
https://www.ign.com/person/LeanaVanadis

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2024. nov. 16. 12:59
#3

A régi szép emlékek miatt sokan megvásárolták előre, de gyászosan esik a játékoslétszám a Steam statisztika szerint. Hamarosan elnyeri méltó (nyug)helyét a Concorde mellett.

https://steamdb.info/app/1845910/charts/

Terror
Terror
2024. nov. 16. 12:52
#2
hunspirit
hunspirit
2024. nov. 16. 7:14
#1

Libsi ratyi játék! Leül az asztalhoz a szarvasfejű aztán rákezd: "i'm non binary". Egy fantasy játékban lol, hát beszartam. "Who the fuck starts a conversation like that?" Jutott eszembe.

Meg a többiről ne is beszéljünk ...

Amúgy is mi a faszom ez a non binary? Ez azt jelenti hogy nem számítógép?

pepeno1
pepeno1
2024. nov. 18. 16:17

@hunspirit spanyolul így hangzik:

No binaria (feminine)

No binario (masculine)
Innentől kezdve a nem-binárisok minden hasonlót elbuknak olyan nyelvekben, ahol használják a nemeket személyek besorolására.

Vissza az oldal tetejére