A Larian Studios neve összeforrott a Divinity: Original Sin első és második részével. Azt gondolnánk, hogy a minőség önmagában kifejező erejű és mégis, amikor kiderült, hogy a Baldur’s Gate folytatását a belga stúdió készíti, már felbukkantak az aggályok, hogy túlságosan Divinity szerű lesz. A válasz-kérdés pedig az volt erre, hogy az miért is baj? Mi zavaró egy történet és csapat orientált CRPG-ben, ahol egy helyre többféle módon is bejuthatunk, ahol több kimenetele vagy megoldása lehet egy-egy frakcióhoz vagy küldetéshez kapcsolódó eseménynek, vagy, ahol a szereplők megölése sem jelenti azt, hogy zsákutcába kerültünk. A végeredmény (és a válasz) nagyjából 6 év múlva érkezett meg, a Baldur’s Gate 3 képében, ami a hatalmas várakozás és örömünnep mellett megint csak kritikákat is hozott.
Ezek a negatív hangok azonban nem a Cyberpunk 2077 indulásához hasonló hangok voltak, nem arról szóltak, hogy sok a bug, bajok vannak az optimalizációval és a grafikával, hanem azt kérték számon, hogy miért ilyen jó, miért ilyen sokrétű. Vagyis a probléma okaként az volt megnevezve, hogy túl magasra tette a Larian a mércét és irreális elvárásokat hoz a játékiparba a játékosok részéről, az általa fejlesztett játékkal. A vitában több érv is elhangzik, de a legjobb választ a Larian-alapító Swen Vincke adta, aki a Disco Elysiumot hozta fel példaként arra, hogy kisebb csapat is képes magas minőségű, komplex és az addigi sztenderdeket kenterbe verő játékot tető alá hozni.
Az 1998-as Baldur’s Gate önmagában is forradalminak számított, a D&D második kiadásának szabályrendszerével és a Forgotten Realms világának képernyőre álmodásával hatalmas sikert aratott és nem csak a folytatásoknak ágyazott meg, hanem a Pillars of Eternity és a Divinity: Original Sin is az itt elkezdett vonalat vitte tovább. Hasonlóan legendás városa, ami a Kardpart (Sword Coast) nyugati régiójában helyezkedik el egy másik méltán ismert várostól, Waterdeep-től (Vízmélyvára) délre. A két városállam semleges kereskedelmi központként ismert, sokszínűségével, sokoldalúságával pedig nagyon sok szervezet, frakció és megannyi kalandozó csapat bázisa vagy kiindulópontja és így nem csoda, hogy a Forgotten Realms isteneinek és más természetfeletti hatalmak mesterkedésének is gyakran a középpontjába kerül (ahogy azt az intro videó is megmutatja).
A játék másik nagy hatású hátterét az Avernus események adják. A történet, ami nagy sikerű kalandmodulként látott napvilágot, Baldur's Gate városában kezdődik, ami korrupt erők és gonosz istenek markába kerülve egyre inkább átadja magát az rontásnak. Egy bátor kalandozócsapat Avernusba indul, a Kilenc Poklok első bugyrába, ahol megváltást remélnek a város számára, miközben pokoli erőkkel, intrikákkal és a bugyor úrnőjével Zariellel is (mondhatni) leszámolnak. Ennél persze szövevényesebb és izgalmasabb maga a kaland, de magyarázatot ad a sok tieflingre és a pokol hatásának gyakori emlegetésére – egyik lehetséges társunknak például nagyon is komoly elszámolni valója van az egyik ottani hadvezérrel.
A Baldur’s Gate 3 naptár szerint 1492 DR-ben (Dalereckoning) játszódik, ami a Baldur’s Gate 2 eseményei után 120 évvel játszódik, valamint a D&D 5. kiadásának ez a hivatalos „induló” éve. Fontos még megemlíteni Elturel városát – úgyis gyakran szóba kerül a párbeszédek során – mivel ez a város Zariel mesterkedései miatt egy jó időre átkerült a pokol síkjára.
A Dungeons & Dragons 5. kiadásának játékba való átültetése sokat változott a sorozat előző részei óta. Az akkori, szűkebb térben gondolkodó játékok nem dolgoztak felületekkel (vizes, olajos, stb.) és szinteltolódásokkal sem. A Divinity játékok egyik legizgalmasabb része, hogy mindezek belekerültek a harcok eszköztárába, hiszen remek érzés volt olajos hordó odadobása után egy tűzvarázslattal beteríteni az ellenünk támadókat. Ha pedig esőt kaptak a fejükre, a következő lépés jó eséllyel egy villám odalövése volt.
A Baldur’s Gate 3-ban az egyik legjobb móka, lopakodva az ellenség háta mögé kerülni és lelökni a háztetőről. Nem csak sebződik és pofára esik az ellen, de a magasság (high ground) előnyt is ad a támadásra, arról nem is beszélve, hogy ha mindeközben az egész csapat lesben áll, kapunk egy meglepetés kört, ami alatt az ellenség nem tehet semmit. A lopakodás (és persze a lopás) hasonlóan Divinity keretekkel működik, de teljes mértékben illik a D&D kereteihez is. Emellett mivel nincs DM (kalandmester), aki meghallgasson minket, a lökés, az ugrás, a fegyver valamilyen felületbe mártása (pl. tűz) is olyan mechanika, amivel a Larian a taktikai repertoár bővítése mellett a játékélményt is hasonlóan magasabb szintre emelte.
Azok számára, akik, a Divinity vagy a Pillars sorozatot, vagy összességében a CRPG-ket szerették, de most csöppennek bele a D&D világába és szabályrendszerébe, szokatlan lehet néhány dolog. Az akció/bonusz/reakció cselekvési „szentháromság, a varázslatok limitált száma, a cantripnek nevezett bármilyen mennyiségben elsüthető, általában gyengébb mágikus hatások, a pihenés (long, short rest), a 20-as dobással járó biztos siker és az 1-essel járó biztos kudarc elsőre bonyolultnak tűnhet.
Hasonlóképp az, hogy rengeteg varázslat tud segíteni abban, hogy bizonyos helyekre könnyebben eljussunk (pl. Misty Step, Feather Fall), de az állatokkal vagy a holtakkal való beszéd is kibővíti (és némileg tovább bonyolítja) a lehetőségeinket. Türelemmel azonban elsajátítható a rendszer és egy nagyon jól összerakott tutorial is segít, miközben a képességek, varázslatok is jól visszajeleznek a leírásuk adatlapján azzal kapcsolatban, hogy hol, mikor, hogyan használhatóak.
A középpontban pedig – ez nem meglepetés – a karakterek, a háttértörténetük, a fő történetszál és rengeteg mellékküldetés és esemény áll. Frakciók között kell lavíroznunk, elvégre nem mindegy, hogy a világot felforgatni kívánó goblinokkal vagy a természetet védeni igyekvő (némiképp a maguk módján fanatikus) druidákkal paktálunk le. Ha valakinek segítünk, lehet, hogy találkozunk vele később is, ahogy egy gonosztettünk híre is utolérhet minket úgy is, hogy mi már el is feledtük az egészet. Vagyis ne csodálkozzunk, ha lehetőségünk adódik arra, hogy egy pajta ajtaját berúgva rajta kapjunk egy ogre és bugbear párt, amint épp egymással vannak elfoglalva - rengeteg hasonlóan vicces, csavaros és több megközelítéssel is kezelhető helyzet van a játékban.
A Larian Studios híres a szövevényes küldetés/megoldás/következmény hálók kidolgozásáról, ami egyszerre teszi kiszámíthatatlanná és izgalmassá a játékaikat. Itt tényleg lehetőség van elmerülni Faerun világába és nem hiába mondta Swen Vincke, hogy az első térkép egy hatalmas tutorial – mire onnan kikeveredünk, fontos döntéseket hoztunk, súlyos következmények követik csapatunkat és jó eséllyel a társainkkal is egyre szorosabb kapcsolatba kerülünk. A kapcsolatok szorosságát és a játékosok „elvetemültségét” pedig mi sem jelzi jobban, minthogy külön speedrun kategória született a játékon belül a szexelésre - amúgy 8 perc a jelenlegi rekord, a végigjátszásra pedig 10 perc.
Nem hiába övezte hatalmas érdeklődés szinte végig a Baldur’s Gate 3 készítését, a Larian bebizonyította, hogy még magasabbra lehet emelni a lécet CRPG-k terén. Aki nem ismerné az előző részeket, az is nyugodtan ugorjon fejest a kb. 100+ órát ígérő játékba. Szerencsére kisebb grafikai és stabilitási bugokon kívül nem találkozni komolyabb problémákkal, de így is úton van már az első nagy patch. A Baldur’s Gate 3 hatalmas kaland, szórakoztató, izgalmas és néha zavarba ejtően komplex, de ezért szeretjük. Gyűjtsük össze a csapatunkat és irány a nagyvilág!
