A Garminnál a Fenix szériát szokták úgy számon tartani, hogy az a csúcs, onnan már nincs feljebb. Valójában azonban ott van még a MARQ sorozat, ahol akár milliós összegek is megjelenhetnek az árcédulákon. 2022 óta nem jött új MARQ széria, most azonban megtört a jég és befutott a harmadik generáció, rögtön fél tucat változatban.
A MARQ sorozat már valóban a prémium érzésről szól, az új generációnál minden eddiginél nagyobb teret nyert például a titán és a különböző formákban felhasznált kerámia. Ráadásul különböző színű és felületi megmunkálású kerámia lünettabetétek jelentek meg. Mindegyik modell egységesen 47 milliméteres átmérővel és 15 milliméteres vastagsággal rendelkezik, a megjelenítőjüket pedig zafírkristály védi.
A korábbi 1,2 hüvelykes megjelenítőt egy láthatóan nagyobb, 1,4 hüvelykes panel vette át, vékonyra faragott kávával. A digitális számlap AMOLED technológiás, a csúcsfényereje eléri a 3000 nitet, biztosítva a tökéletes leolvashatóságot erős napsütésben is. Természetesen érintésérzékeny a panel, de a MARQ tokja ettől függetlenül tele van gombokkal, és tekerhető koronát is kapott. Az okosórát lehet majd használni folyamatosan aktív képernyős módban is.
A megújult MARQ okosóra a mindennapi egészségfigyelés terén is fejlődést mutat, például megkapta a Garmin legfejlettebb EKG funkcióját, amellyel akár a pitvarfibrilláció jeleit is ki lehet mutatni. Figyeli a termék a stressz-szintet, az alvást, a véroxigént, a HRV és egyéb adatokat. A felhasználók reggelente személyre szabott jelentést is kaphatnak, amelyből kiderül, mennyire sikerült kipihenniük magukat az éjszaka folyamán, és lesz esti jelentés is, amelyben szerepel, mennyi alvásra van szükségük, és részletes információkat tartalmaz a következő edzésről, az időjárásról és a naptárban jegyzett programokról.
A MARQ szériánál a Garmin különböző területekre “orientált” készülékeket szokott kiadni, most sincs ez másként. Hat különböző opcióból lehet majd válogatni első körben, ezek a funkcióikat és részben az anyaghasználatukat tekintve is egy-egy specifikus felhasználói réteget céloznak meg:
- MARQ Athlete: Kifejezetten sportolóknak szánt kivitel, fejlett edzéselemzéssel. A szilikonszíjjal és a VO2 max jelzővel ellátott kerámia lünetta a legkeményebb edzésnapoknak is ellenáll és megfelelő komfortot nyújt.
- MARQ Adventurer: Felfedezőknek és túrázóknak optimalizált modell. Ez teljes értékű olasz bőrszíjjal és vízálló gombokkal ellátva jön, miközben előre telepítve biztosítja a ClimbPro alkalmazást a mászások alkalmára.
- MARQ Golfer: Külön golfozóknak összeállított opció, ami a cég legjobb golfórájából merít. A nemrég bemutatott Approach S72 fejlett golfozási technológiáit foglalja magában jacquard szövésű pánttal, hogy minél alacsonyabb legyen a tömege.
- MARQ Aviator: Pilótáknak és repülési szakembereknek tervezett kiadás borjúbőr szíjjal. Ebben a modellben az elegáns stílus és az esszenciális funkcionalitás találkozik, van benne GMT mód profi időzóna-kezeléssel, akár más időzónák időjárását is mutatva.
- MARQ Diver: A korábbi Captain modellt felváltó, kifejezetten búvárkodásra felkészített óra. Csúcsra járatott vízállóság jellemzi ezt a modellt, széles határok között állítható szíjat kapott, akár 40 méteres mélységig lehet vele biztonságosan merülni.
- MARQ Commander: A kínálat új katonai fókuszú tagja, amire álcamintás jacquard szíj került. Található a kelléktárában ballisztikai kalkulátor és stealth mód is, melyek jól jöhetnek egy éles bevetésen vagy a gyakorlatozások alkalmával.
A hardver egyik legjelentősebb előrelépése a belső tárhely duplázása: a Garmin egységesen 128 GB tárkapacitással szállítja a MARQ szériát, így bőséges hely lesz az alkalmazásoknak, a zenéknek, valamint a gyárilag biztosított globális TopoActive térképeknek, és az ehhez mentett útvonalterveknek. A MARQ biztosít mikrofont és hangszórót is, amelyek lehetővé teszik a hívások lebonyolítását és a hangutasítások használatát közvetlenül az óráról.
A készülékkel a Garmin a GPS és az érintésmentes fizetést támogató NFC mellett integrált LTE modemet és közvetlen inReach műholdas technológiát is kínálni fog. Megfelelő előfizetés birtokában az eszközökkel mobiltelefon nélkül is lehetőség van kétirányú szöveges és hangüzenetek küldésére, a tartózkodási hely megosztására, valamint a nap 24 órájában elérhető SOS segélykérés indítására a Garmin Response vészhelyzeti koordinációs központ felé. A Garmin bízik abban, hogy sokan fognak előfizetést váltani, és a MARQ széria vásárlókörének ez biztos, hogy nem okoz majd gondot.
A tokba beépítettek a tervezők egy LED-es zseblámpát is, ami más Garmin modellekben egy ideje már jelen van. Ez a keresőfény sok helyzetben tehet jó szolgálatot a felhasználóknak, mivel szó szerint mindig kéznél van. A vízállóság 10 ATM-ben lett meghatározva, így lesz alkalmas a termék könnyűbúvárkodásra is. Az akkumulátor normál okosóra üzemmódban akár 18 napos üzemidőt biztosít, míg a folyamatosan bekapcsolt kijelző (AOD) alkalmazása mellett 7 napig működhet egyetlen feltöltéssel. Üzemidőre nem ez a legacélosabb Garmin, de azért ezzel már gond nélkül együtt lehet élni.
A Garmin MARQ harmadik generációja az Egyesült Államokban nettó 2500 dollárról indul és 3100 dollárnál fog tetőzni a széria.