Az Intelnél már több olyan szakember is dolgozik, akik korábban az AMD vagy az Nvidia kötelékét erősítették. Ők mindannyian az Intel nagy dobásán, a videokártya piacra szánt termékeken dolgoznak, amelyek valamikor 2020 folyamán jelennek meg, méghozzá Xe márkanévvel ellátva. A vállalat az adatközpontoktól a munkaállomásokon át egészen a gamerek számára készített videokártyákig bezárólag többféle piaci szegmensben is szerencsét próbálhat az említett termékcsaláddal, amelyről igazából még nem sokat lehet tudni.

A készülődés először akkor tűnt fel, amikor a Radeon Technologies Group egykori vezetője, Raja Koduri feltűnt az Intel csapatában, majd nem sokkal később egyéb szakemberek is követték – gondoljunk csak Chris Hookra, vagy éppen Tom Petersonra. A legfrissebb hírek szerint nemrégiben egy újabb ex-AMD-s alkalmazottal bővült a kör, ugyanis csatlakozott az Intel GPU divíziójához Heather J Lennon is, aki korábban az AMD digitális marketinggel foglalkozó részlegét vezette, méghozzá meglehetősen eredményesen. A hölgy az elmúlt évek során több díjat is nyert digitális marketing területen az AMD számára, azaz remekül végezte a munkát – nagyrészt az is neki köszönhető, hogy az AMD remek marketinggel büszkélkedhet a tech fórumokon és a DIY közösségben is.

A szóban forgó szakember – az AMD legnagyobb bánatára – mostantól az Intel gárdáját erősíti, ahol szintén digitális marketinggel foglalkozik majd, feladata pedig a grafikai termékekre korlátozódik. Munkája során az Intel Graphics részleg technikai marketinggel foglalkozó vezetőjével, Mark Taylor-ral  is szoros együttműködést folytat a siker érdekében.

Az Intel videokártyái tehát jövőre mutatkoznak be, de előtte még a Gen11 architektúra köré épülő iGPU-val szerelt termékek is megjelenhetnek, amelyekkel kapcsolatban egyébként egyre több pletyka lát napvilágot. Sőt, nemrégiben egy technikai dokumentáció is megjelent, amelyet maga az Intel adott ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabushi
gabushi
2019. ápr. 11. 4:13
#6

Valójában semmi rendkívüli nincs itt, a vándorlások a dolgozók között ezen cégeknél mindig is voltak és lesznek.. hol ide-hol oda, épp ki add többet valakinek alapon (többnyire)...

Más kérdés, hogy sokszor ez szerződésben korlátozva van hova mehet, hogy cégtitkokat max. elavultat vihessen konkurens céghez... ellenkező esetben igen komoly "bánatpénz" vagy bírósági eset lehet belőle...

Raja azért volt "kritikus" mert ő évekre előre tudhatott terveket... Nem is volt szép a távozása... az ilyen távozást még a szakmában se szeretik, nem tartják "megbízhatónak" onnantól és könnyen lehet ha intel köreiből kiesne sose kapna másnál többé vezető pozíciót...

Bihus
Bihus
2019. ápr. 10. 11:07
#5

Nekem ez azt sugallja, hogy nem lesznek túl jók az Intel GPU-k, ezért kell az AMD marketing stratégia, aki valahogy elhiteti sok emberrel, hogy most ugyan még lassú a GPU, de majd gyorsulni fog.

Eddig is bevált...

Dragon3k
Dragon3k
2019. ápr. 11. 18:40

Ha jó marketinggel rendelkezne az amd sokkal jobban menne a szekere, mert a tényleg jó termékeik jobban fogynának.

Renhoek
Renhoek
2019. ápr. 9. 18:47
#4

Poor Volta :D
Az AMD marketing részlege a legviccesebbnél is viccesebb szánalmas bakikat lőtte sorra... Néha olyan gagyi stílusban, hogy lehetetlen volt komolyan venni.

Dragon3k
Dragon3k
2019. ápr. 10. 1:06

Elég csak a grafikonjait nézni bármelyik cégnek, amikor nem 0-ról indulnak az értékek és ha csak rápillant az ember azt látja, hogy az új 2x jobb, mint a régi, de ha a kisbetűs részt is megnézi, akkor láthatja, hogy szar a grafikon és a valóságban csak 20%...

Dragon3k
Dragon3k
2019. ápr. 9. 17:49
#3

Szerintem az amd marketing részlege eléggé szar, most ebből a szarból megszerezték a főnököt. Kérdés, hogy ezzel, most melyik cég járt jobban.

Busterftw
Busterftw
2019. ápr. 9. 14:26
#2

Akkor lassan johetnek tole az 1 evvel a kartya megjelenes elotti tuti marketing grafikonok #kettehugyozza szlogennel, ami megjelenesre majd pofaraesesre redukalodik.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. ápr. 9. 17:14

marketing részlegének vezetőnek ?

persze hogy nem
jó lesz a dobozoló sor végén MEO-snak :lol:

hcsa
hcsa
2019. ápr. 9. 13:36
#1

Végül is, így is fel lehet vásárolni egy rivális céget...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. ápr. 9. 20:22

"az érdemi munkát SOHA nem a vezető végzi" ezt általában azok az emberek hangoztatják, akik mindig beérik a minimummal, ezért nehezebben - vagy sehogy sem - jutnak előrébb a karrierben vagy az életben.

Vissza az oldal tetejére