Április végére kész az XP SP3 RTM?

A Windows Vista első szervizcsomagjának megjelenését rengetegen várták, az SP1 miatt a Windows XP harmadik szervízcsomagjának fejlesztése kissé háttérbe szorult a Microsoftnál. A Windows Vista SP1 már egy ideje elérhető, április elején várhatóan végra magyar válozatban is piacra kerül, így a Microsoftnak több ideje marad a Windows XP SP3-as csomagjára, amelyet a tervek szerint már április végére elkészítenek.

Április végére kész az XP SP3 RTM?

A Windows Vista első szervizcsomagjának megjelenését rengetegen várták, az SP1 miatt a Windows XP harmadik szervizcsomagjának fejlesztése kissé háttérbe szorult a Microsoftnál. A Windows Vista SP1 már elérhető, a magyar változat április közepén, egészen pontosan április 15-én jelenik meg hivatalosan, így a Microsoftnak több ideje marad a Windows XP SP3-as csomagjára, amelyet a tervek szerint már április végére elkészítenek.

Azzal, hogy nagyobb figyelmet fordíthatnak a fejlesztők az SP3-mal kapcsolatos munkákra, valamelyest felgyorsul a csomag készítése - állítják a források. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az SP3 végleges változata, amely már tulajdonképpen RTM (Ready to Manufacture, azaz gyártásra kész) verzió lesz, április végére hét nyelven áll majd készen a megjelenésre. A hét nyelv között megtalálható lesz az angol, a német, a francia, a kínai, a japán, a koreai és a spanyol. Az április végi időpont után három héttel már megjelenik a második változat is, amely gyakorlatilag már minden fontosabb nyelvet támogatni fog csak úgy, mint az előző verziók. Az összes nyelvet támogató változat május közepére készül el.

A Windows XP SP3-as csomagját rendkívül sokan várják már, ám a szervizcsomag hivatalos megjelenésével kapcsolatban még mindig nem szolgált információval a Microsoft.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward