AKÁR 2,2 GHZ KÖRÜLI ÓRAJELEN IS KETYEGHET A RADEON RX 5700 XT

És a Radeon RX 5700 esetében is lehetőség van némi tuningra, hála a SoftPowerPlay táblának, ami a Windows regisztrációs adatbázisában lapul.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. júl. 17. 10:43
Akár 2,2 GHz körüli órajelen is ketyeghet a Radeon RX 5700 XT

A Radeon RX 5700 XT picivel több, mint egy hete mutatkozott be, azóta pedig kereskedelmi forgalomban is elérhetőek a referencia modellek, az egyedi hűtéssel ellátott változatokra viszont augusztus közepéig még várni kell. Az új videokártya összességben nem szerepel rosszul az Nvidia megoldásaival szemben, ám a referencia hűtés sajnos egy fájó pont, ami miatt sokan várják az egyedi hűtéssel ellátott változatokat. A jobb hűtés jóvoltából az egyedi modellek remélhetőleg tuning terén is jobbak lesznek: a jelek szerint mozgástér mindenképpen lesz az órajel-emelésre, legalábbis erre utalnak a Toms’ Hardware német főszerkesztőjének tapasztalatai.

Igor Wallosek egy Windows Registry módosítás segítségével érte el, hogy könnyebben és hatékonyabban lehessen tuningolni az új videokártyákat, a módszer pedig a SoftPowerPlay táblát használja. A Radeon RX 5700-as sorozat esetében új videokártya telepítésekor egy SoftPowerPlay táblát hoz létre a telepítő a Windows regisztrációs adatbázisában (Registry), amit a vBIOS alapján tölt fel különböző értékekkel. Ez a tábla lehetővé teszi, hogy a szükséges értékekhez gyorsan hozzá lehessen férni, kellő hozzáértés birtokában pedig a bináris típusú bejegyzés is módosítható, amennyiben értünk az ilyesmihez. És fontos kiemelni azt is, hogy a beavatkozást csak saját felelősségre érdemes elvégezni, ugyanis a felhasználói hibából eredő károkért sem Igor Wallosek, sem mi nem vállalunk felelősséget. Referencia hűtéssel ellátott videokártyákkal ne kísérletezzünk, azoknál ugyanis az efféle tuningban nem partner a gyári hűtő.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása
Az SPPT tábla egyebek mellett tartalmazza a maximális boost órajelet, valamint a maximális memória-órajelet, a GPU magfeszültséget, valamint a Power Limit értékét is. Igor Wallosek a könnyebb alkalmazás érdekében létrehozott néhány profilt a Radeon RX 5700 és a Radeon RX 5700 XT mellé, amelyek tulajdonságait a fenti táblázat tartalmazza.

A Radeon RX 5700 XT esetében a legkomolyabb tuningot kínáló EvenMorePower5700XT ++ profil 2300 MHz-es boost órajelet, +90%-os Power Limitet, valamint 1,250 mV-os magfeszültséget állít be, így a TDP keret 180  W-ről 250 W-ra módosul. A Radeon RX 5700-nál ezzel szemben 2100 MHz-es maximális boost órajel, +90%-os Power Limit, valamint 1,25 V-os magfeszültség van érvényben – ez az EvenMorePower5700 nevet viseli. igor Wallosek foyladékhűtéssel tesztelte a fenti profilokat, de majd az egyedi hűtéssel ellátott modellek mellé is jól jöhetnek ezek augusztus közepe után – de akkor is csak saját felelősségre használjuk őket!

A profilok alkalmazása előtt érdemes használni a drivert tökéletesen törlő DDU alkalmazást, amihez csökkentett módban kell újraindítani a rendszer – ebben a szoftver segíteni fog. A fentebb említett profilok eléréséhez ide kell ellátogatni, valamint egy harmadik regisztrációs fájlt is találunk itt, amivel a gyári állapotot lehet visszaállítani. A regisztrációs adatbázishoz tartozó fájl szükség esetén egy egyszerű jegyzetömbbel (Notepad) is szerkeszthető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2019. júl. 17. 18:41
#3

Legalabb jobban fut :D

Fireprism
Fireprism
2019. júl. 17. 13:13
#2

Ez akkor lesz erdekes mikor jonnek majd ki a custom hutesek, na akkor lesz igazan erdekes mit tud az 5700XT a 2070 super ellen. Mindkettot meghuzni azonos orajelre ( kb 2000mhz ) aztan mehet a teszt orrverzesig es lassuk ki a nyero :)

Busterftw
Busterftw
2019. júl. 18. 18:26

@Fireprism Akkor neha illene ranezni a perf/watt perf/dollar mutatokra is, ha mar az ar-ertek arany szamit.
Itt nem is a gyartastechnologia a lenyeg, hanem a mernoki munka, mert pl kijott kisebb node-n a Vega sorozat ugyanugy szethuzva, tobbet fogyasztva es hangosabb/melegebb mutatokkal, amint a lement a Vega szintjere az Nvidia, a csucs Vega kozepkategoriaba sullyedt.

En mondjuk ilyeneket is figyelembe veszek.

Dragon3k
Dragon3k
2019. júl. 17. 11:03
#1

A táblázatban az 5700-ra 1225mV-ot írnak, a videóban látott eredmények alapján nem hiszem, hogy megéri csak ezért egy vízhűtés.

TheEngineer
TheEngineer
2019. júl. 18. 9:03

@Dragon3k 250-300€ között mozog...

https://www.ekfluidgaming.com/ek-kit-a240g

Vissza az oldal tetejére