Shop menü

A XIAOMI LETAROLNÁ AZ EURÓPAI OKOSOTTHON-PIACOT

Az IFA alkalmával a vállalat bejelentette, hogy a Mijia almárkájával minden eddiginél komolyabb erőbedobással fog terjeszkedni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Xiaomi letarolná az európai okosotthon-piacot

Az okostelefonok révén vált ismertté globálisan a Xiaomi, de a vállalatnak ma már sokkal nagyobb tervei vannak nemzetközi szinten. A színfalak mögött azon dolgozik, hogy Európában is elindítsa a saját járműveinek értékesítését, az előtérben pedig az okosotthonos ökoszisztémájának erősítése zajlik. 

“Az okos életmód művészete” – ezzel a szlogennel harangozta be a Xiaomi, hogy a Mijia márkát minden eddiginél nagyobb léptékben szeretné erősíteni. Azért most hozakodott ezzel elő, mert éppen most van az IFA Németországban, Európa szívében, és ezúttal az egyik legjelentősebb kiállítóként lesz jelen a világsajtó által nagy figyelemmel kísért rendezvényen. A korábbiaknál több újdonsággal készül, szélesebb termékkört igyekszik lefedni.

A Xiaominál a “Human × Car × Home” filozófia egyik alappillére az okosotthon szekció. Kínában ma már óriási mennyiségben fogynak a cég különböző otthoni berendezései, és már Európában is elkezdett ezen dolgozni, de most sebességváltásra készül. A vállalat februárban jelentette be azt, hogy Magyarországon is megveti a lábát a Mijia, és egyre több ilyen termék lesz megvásárolható hazánkban is. 

Galéria megnyitása

A korábban megjelent vízforralók, forrólevegős sütők, porszívók, légtisztítók mellé már befutottak a hűtőszekrények és a mosógépek is. Ez a sor pedig még gond nélkül bővülhet tovább, hiszen a cég aktuális beszámolója szerint a Mijia termékek már több mint 130 kategóriában vannak jelen, és meghaladja a kétezer terméket a márka teljes kínálata. Ezeknél a Xiaomi elmondása alapján az “emberközpontú intelligencia”, a megbízható minőség és a lényegre koncentráló dizájn meghatározó fontosságú.

Galéria megnyitása

Az IFA 2026 keretében a vállalat kiállítja majd egyebek mellett a Mijia Tri-Drum Washert, ami egy meglehetősen egyedi mosógép három dobbal, melyek egymástól függetlenül üzemeltethetők. Ez már bőven több mint 10 kg mosnivalóval terhelhető, és a legmodernebb eljárásokat alkalmazza a hatékonyság növelése érdekében.

Ki lesz állítva a cég Cryo Fresh technológiás hűtője is, mely elvileg minden korábbinál hosszabban tartó frissességet lesz képes garantálni. Továbbá jelen lesz Berlinben a mmWave technológiát is használó légkondicionáló is, ami különösen hatékonyan fog megfelelő komfortot biztosítani a lakóknak. Összesen több mint 380 Xiaomi termék lesz kiállítva az IFA-n, standokon átívelve lehet majd ezekkel ismerkedni a rendezvény több pontján.

Galéria megnyitása

A Mijia termékek egy ökoszisztémát alkotva képesek zökkenőmentesen együttműködni és intuitív kezelési lehetőséget nyújtani minden vásárlónak. Ez főleg olyankor fontos, mikor már az egész lakást behálózzák a különböző kapcsolódó berendezések, és minden szobában akad olyan eszköz, amit a felhasználó például a mobiljáról irányítana, vagy közvetlenül összekapcsolna más otthoni eszközökkel.

Az új Mijia berendezések reményeink szerint megvásárolhatóak lesznek majd Magyarországon is. Bízunk abban, hogy a kínai gyártó a legjobb okosotthon berendezéseit igyekszik majd eljuttatni a hazai vásárlóközönséghez.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére