A kínai Yangtze Memory Technologies (YMTC) előtt igen komoly lehetőségek nyíltak ez elmúlt évek folyamán, a dinamikus fejlesztéseknek és az ütőképes technológiáknak hála még az Apple figyelmét is felkeltették a vállalat termékei.

Eleinte csak pletykálták, hogy a kínai gyártó hamarosan az Apple beszállítója lehet, majd kiderült, hogy a bevizsgált chipek igazából tökéletesen megfelelnek az Apple igényeinek, így sor kerülhetett volna a kínai NAND Flash memórialapkák alkalmazására is. Igen ám, de időközben politikai nyomás hatására az Apple úgy döntött, mégsem kezdi meg a kínai NAND Flash memórialapkák használatát annak érdekében, hogy az amerikai kormányzat által bevezetett kereskedelmi embargóknak megfelelhessen – ezek lényegében tiltják a kínai chipgyártók termékeinek használatát.

Galéria megnyitása

A döntés kellemetlen helyzetbe hozta a kínai céget, aki egyébként egyéb amerikai gyártóknak sem szállíthat NAND Flash és DRAM termékeket. Noha az említett termékek mind árazás, mind pedig teljesítmény tekintetében versenyképesnek ígérkeztek, mégsem ér vele sokat a vállalat, ha nem értékesítheti termékeit megfelelő volumenben. Persze a kínai gyártók számára továbbra is szállíthatja a DRAM és a NAND Flash chipeket, így ezekkel a kínai okostelefonokban és PC konfigurációkban egyaránt találkozhatunk a jövőben.

A keresletcsökkenés hatására a Yangtze Memory Technologies vezetése úgy döntött, munkavállalói bázisának 10%-át elbocsátja, és erre igazából már sor is került. A kirúgott dolgozókat „alulteljesítőnek” minősítették, és ezzel egy időben olyan juttatásokat is elvettek tőlük, mint a kedvezményesen bérelhető apartman, ami érthető. Egy kirúgott dolgozó a hírek szerint 400 000 kínai jüannak megfelelő összeget fizetett ki azért, hogy megtarthassa otthonát.

Arról egyelőre nincs hír, tervez-e a kínai vállalat további leépítéseket, de ha sor kerül ilyesmire, arra úgyis hamar fény derül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. febr. 2. 8:42
#2

Akkor a szankciók most működnek vagy sem? Tessék már eldönteni!

thestock
thestock
2023. febr. 2. 11:40

@Mosdatlan_falusi amelyiket elhiszed!

erdeibohoc
erdeibohoc
2023. febr. 2. 1:39
#1

Nem baj. Több chip marad Kínában. Így hamarabb fullad bele a képmutató és gloabalista USA a saját hányásába. Egyébként is, kinek képzeli magát az USA, hogy folyton beleavatkozik más országok belügyeibe?

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2023. febr. 3. 15:53

@Levy_Szh "környezetszennyezés csócsát képviselő, mindent leszaró és tönkretevő kabzsi és hataloméhes zsarnok"

Ezzel kb. definiáltad az usát is te faszfej.

Az amcsi bankszektor (és most a hadiiapar is) kb 10-15 évente végigtarolja a világot beleértve a "szövetséeseit" is. Megint európát térdelteti be mert a seggnyalók vezetik európát. Konrétan európaiként te fizeted azt is amit az amcsik ukrajnának küldenek.

Szét keresik az arcukat európán (LNG 4* áron, amerikai fegyverek, hitelek), az eu veszi fel a hiteleket (olyan helyekről amik mögött amcsi gazdasági körök állnak), plusz csökkenti a saját versenyképességét is az usa javára.

A kínaiak (egyelőre) legalább nem ugatnal bele a masik ország belügyeibe (miről mit gondolj pl.),  hogy húzna a fonnyadt faszára joe biden....

Vissza az oldal tetejére