A Silicon Motion klienspiaci üzletágának alelnöke számos érdekes állítást fogalmazott meg a Tom’s Hardware munkatársainak adott interjújában, amelyekből kiderül egyebek mellett az is, hogy az elkövetkező esztendő még a mostaninál is nehezebbnek ígérkezik, már ami a NAND Flash chipek elérhetőségét illeti: a hiány fokozódni fog, ez pedig az árak további emelkedését okozza.
Az idei év első negyedévében rekord magasságba emelkedtek az SSD árak, ami a NAND Flash memóriachipek szűkös termelésének és magas árának köszönhető. Ebből a Silicon Motion természetesen profitált, ugyanis a felsőkategóriás SSD vezérlői iránt rendkívül magas volt a kereslet, legyen szó PCI Express 4.0-s vagy PCI Express 5.0-s, UFS 3.1-es, vagy éppen eMMC 4.1-es megoldásokról. Aggasztó jel ugyanakkor az is, hogy a fogyasztói piacon ezzel egy időben csökkent a forgalom, ami a vásárlói kereslet apadásának köszönhető, de ezt a csökkenést egyelőre kompenzálták a felsőkategóriás SSD vezérlők megnövekedett forgalmából származó bevételek, hiszen ezek a termékek magasabb átlagos értékesítési árral rendelkeznek, mint a belépőszintre pozícionált társaik.
A Silicon Motion esetében az első negyedév folyamán 342,1 millió dolláros teljes árbevétel jött össze, ami negyedéves szinten 23%-os, míg éves szinten már 105%-os növekedést takar. Az SSD vezérlők forgalma 40-45%-os növekedést produkált, a vállalat mind az üzleti szegmensben, mind pedig a fogyasztói piacon növelni tudta vezérlőinek forgalmát, igaz, utóbbi területen főként a felsőkategóriás termékek biztosították a növekedést. Az üzleti szegmensben az első negyedév folyamán fokozták a PCI Express 5.0-s vezérlők szállítását, mivel a termékek iránti kereslet meglehetősen magasnak bizonyult. Ezen a téren várhatóan nem is lesz jelentősebb változás, lassulásra egyáltalán nem lehet számítani, vagyis az üzleti SSD vezérlők iránt továbbra is fokozott kereslet mutatkozhat. Nagy kérdés viszont, hogy a fogyasztói piacra szánt termékek esetében enyhül-e a közeljövőben a NAND Flash chipek szűkös termelése, de a vezető most úgy látja, nemhogy enyhülésre nem kerül sor, inkább fokozódik majd a hiány.
A NAND Flash memóriachipek termelésének alakulása szempontjából a 2027-es esztendő rosszabb lesz, mint a 2026-os. A NAND Flash gyártók ezen a téren eléggé pesszimisták, ők úgy látják, hogy a felhőszolgáltatók és az adatközpont-üzemeltetők részéről a jövőben fokozódik a kereslet a NAND Flash alapú termékek iránt, ez pedig rontani fogja a többi szegmens pozícióját, hiszen a NAND Flash gyártóknak nem lesz más választásuk, továbbra is az adatközpontok szegmensére kell majd koncentrálniuk, hogy a felmerülő igényeket kielégíthessék, hiszen továbbra is onnan jön majd a profit jelentősebb része.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a NAND Flash gyártók nem készítenek chipeket a fogyasztói piacra, mindössze arról van szó, hogy ezekből a lapkákból még kevesebb juthat el az említett szegmensbe, ahogy a helyzet fokozódik. A kereslet és a kínálat közötti szakadék a következő év folyamán várhatóan tovább növekszik, ami további áremelkedéseket hozhat, de hogy ennek mértéke az egyes szegmensekben pontosan mekkora lesz, azt egyelőre nem lehet megjósolni.
A helyzet tehát vásárlói szemszögből nézve eléggé aggasztó, ugyanakkor a NAND Flash gyártók és az SSD vezérlők gyártói számára nem annyira tragikus, hiszen ők továbbra is profitot tudnak termelni az üzleti szegmens szárnyalása révén. Az SSD gyártók közben akár azzal is próbálkozhatnak, hogy a kisebb adattároló kapacitású SSD kártyák gyártását helyezik előtérbe, hogy ezzel is enyhítsék az SSD hiányt, illetve lassítsák a drágulást, hiszen kisebb adattároló kapacitású termékekből többet tudnak gyártani egy adott NAND Flash készlet felhasználásával. Ez az SSD vezérlők gyártói számára is jó hír lehet, hiszen ők így még fokozni is tudják forgalmukat, ami mind az árbevételre, mind pedig a profitra pozitív hatást gyakorolhat.
Közben a DRAM piac felett is gyűlnek a fekete fellegek, az év végéig állítólag duplájára is emelkedhetnek a memóriaárak, legalábbis a Lexar egyik regionális vezetője erre számít.