A Lexar Ausztráliáért és Új-Zélandért felelős regionális vezetője, Chris Xia egy eléggé aggasztó állítást tett a minap a Tom's Hardware munkatársainak tájékoztatása szerint, amelynek keretén belül arra figyelmeztetett: a memóriaárak a várakozások szerint megduplázódnak az év végéig. Ez mindenképpen rossz hír mind a gyártók, mind a forgalmazók, mind pedig a vásárlók számára, ugyanis a már eddig is extrém magas árakat még magasabbra löki, ezáltal még elérhetetlenebbek lesznek a különböző memóriakészletek, illetve a komplett konfigurációk is – és nemcsak az asztali modulok drágulnak majd, hanem a mobil modulok és a különböző egyéb memóriachipek is.
A kijelentés eléggé meredeknek tűnhet, főleg azért, mert egyes régiókban az elmúlt időszakban lassult a drágulás üteme, olykor-olykor úgy tűnt, az árak stabilizálódni kezdenek, sőt, esetenként kisebb csökkenések is körvonalazódnak, de a Lexar illetékese szerint ez abszolút nem jelenti azt, hogy a memóriapiaci drágulás lassult vagy megállt volna. A helyzet az, hogy egyes viszonteladók és disztribútorok egyrészt különböző akciókkal próbálják bevonzani a vásárlókat, másrészt sokszor régi készleteket értékesítenek, amelyeket még alacsonyabb áron sikerült beszerezni, így ezeket kedvezőbb áron tudják adni. A cél az, hogy a régi raktárkészletek kipörögjenek, ezzel sikerüljön némi forgalmat és likviditást generálni, majd újabb készleteket szereznek be, amelyek viszont már sokkal többe kerülnek majd az árak emelkedése miatt, így azokat drágábban is adják.
A Lexar szakembere szerint olyan is előfordul, hogy egyes disztribútorok más régiókban eladatlan raktárkészletekre tesznek szert, amit jobb áron tudnak felvásárolni, mintha az új termékeket az aktuális piaci áron kellene megvásárolniuk, ez pedig szintén ad némi mozgásteret a kedvezőbb árazásra. A probléma az, hogy az efféle beszerzési források lassan elapadnak, így elkerülhetetlenné válik az áremelés, hiszen az új készleteket már csak a magasabb piaci áron tudják beszerezni.
A Sapphire egyik illetékese, Edward Crisler, aki PR vezetőként tevékenykedik, az elmúlt esztendő végén még úgy látta, a DRAM-árak várhatóan 6-8 hónapon belül stabilizálódni fognak, igaz, ez a stabilizálódás a magasabb árakon megy majd végbe, ám a friss kép alapján úgy tűnik, az AI-láz olyannyira dübörög még mindig, hogy abszolút nincs esély az árak stabilizálódására, sőt, masszív drágulásra kerülhet sor a közeljövőben.
A Lexar illetékese a fenti képhez azt is hozzátette, hogy az az iparági árak alakulásához képest a fogyasztói piacon tapasztalható árak akár 8-9 hónap lemaradásban is lehetnek, márpedig az elmúlt időszakban az iparági költségek csak és kizárólag emelkedő trendet képviseltek, ezért a fogyasztói piacon is csak áremelkedésre lehet készülni.
A memóriakrízis következtében a PC piacon idén 10%-nál is nagyobb visszaesés várható, az alaplapok eladásai pedig már eddig is több, mint 25%-kal csökkentek, ugyanis a gamer PC-k és az átlagfelhasználói rendszerek építése egyre költségesebb móka, ami a vásárlói keresletet negatív irányban befolyásolja. A negatív hatások az okostelefonok és a kézi játékkonzolok szegmensét sem kerülik el, illetve minden egyéb olyan eszköz is drágul, amiben modern memória van.
Egyelőre nem világos, pontosan meddig tart még a memóriaárak emelkedése, illetve az sem tudható, a Lexar illetékese által vizionált árduplázódás végül tényleg bekövetkezik-e az év végéig bezárólag. Az biztos, hogy a memóriaárak emelkednek, és abban a legtöbb elemző is egyetért, hogy egyhamar nem is fordul meg a trend…