Kína legnagyobb NAND Flash memóriachip-gyártója jókora meglepetést okozott nemrégiben, amikor kiderült, hogy piaci részesedés terén már a globális dobogó harmadik fokán foglal helyet, azaz már csak a Samsung és az SK Group (SK Hynix + Solidigm) van előtte. Ezzel a vállalat olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint a Micron, a Kioxia, vagy éppen a SanDisk, ám a lendület itt még messze nem fogy el, a tervek szerint 2027 végére a világ legnagyobb NAND Flash gyártójává nőheti ki magát a kínai YMTC.
A vállalat illetékesei éppen a napokban tartottak egy találkozót, amelyen a befektetőkkel és a részvénykibocsátás iránt érdeklődő felekkel egyeztettek, ott hangzott el a terv, miszerint 2027 végére a Samsung és az SK hynix elé, a NAND Flash piac globális dobogójának legfelső szintjére lépnének fel. Ebben nagy segítség lehet a tőzsdére lépés, amire hamarosan sor kerülhet, méghozzá a Shanghai Stock Exchange kínálatában, ami lehetővé teszi a vállalat számára, hogy mindegy 5 milliárd dollár értékű tőkéhez jusson. A szóban forgó összeget arra fordítanák, hogy fejlesszék meglévő gyáraikat, illetve ezzel egy időben a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos folyamatokat is alaposan felgyorsítanák. Az extra tőkeberuházás révén lehetőség nyílna a gyártókapacitás jelentős bővítésére, amiből főként az országon belüli keresletet szolgálhatnák ki, de ezzel egy időben a nemzetközi megrendelők számára is szállítanának NAND Flash memóriachipeket, ami valamelyest enyhíthetné a memóriakrízist.
Az idei év második negyedévében piaci részesedés terén a Samsung 25%-ot ért el, míg az SK Group esetében 22%-os eredmény jött össze, közvetlenül a harmadik helyre pedig a YMTC léphetett fel, miután éves szinten 22%-os, negyedéves szinten pedig 5%-os növekedést könyvelhettek el bitszállítási mutató terén.
Az előrelépést nagyban segítette az a tény, hogy a YMTC XStacking 4.0-s technológiája köré épülő, összesen 267 cellarétegből álló 3D NAND Flash memóriachipek sorozatgyártásban vannak és magas adatsűrűséget biztosítanak, a további növekedést pedig a jövőre érkező, 300-nál is több aktív cellaréteggel ellátott fejlesztés garantálná. A gyors tempójú fejlődéshez masszív gyártókapacitás is társul, hála a tempós gyárépítéseknek és gyárfejlesztéseknek, ez pedig mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat mára már a harmadik legnagyobb szereplővé válhasson a globális NAND Flash szegmensben.
A 2027-es esztendő folyamán rögtön a dobogó csúcsát veszik célba, de hogy végül sikerül-e elérni a hőn áhított célt, az eléggé sok változótól függ – egészen biztosan nem lesz zökkenőmentes és egyszerű feladat, főleg, ha közben az amerikai kormányzat újabb korlátozásokkal nehezíti a kínaiak hozzáférését a különböző félvezetőipari gyártóeszközökhöz.