A kínai memóriagyártók óriási tempót diktálva próbálnak fejlődni és a részeredmények alapján nagyon jó irányba haladnak ahhoz, hogy rövid időn belül meghatározó tényezőkké váljanak a NAND Flash és a DRAM piacon. A Counterpoint Research szakemberei szerint a NAND Flash szegmensben tevékenykedő YMTC az idei év második negyedévében nagyot lépett előre a piacon, már ami a piaci részesedését illeti, ennek köszönhetően olyan nagy neveket utasíthatott maga mögé, mind például a Micron, a Sandisk, vagy éppen a Kioxia.

Az elemzők szerint a NAND Flash piac legnagyobb szereplője piaci részesedés terén a második negyedévben is a Samsung volt a maga 25%-os eredményével, miközben az SK hynix a leányvállalataként működő Solidigm társaságában a második helyet foglalhatta el 22%-os részesedésével. Rögtön a harmadik helyre ért be a kínai YMTC, ugyanis éves szinten 22%-os, míg negyedéves szinten 5%-os növekedést ért el bitszállítási-mutató terén, ezzel megelőzve a Micron, a Kioxia, illetve a Sandisk csapatát.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy piaci részesedés terén ugyan harmadik lett a YMTC a Kínán belül és a nemzetközi piacon leszállított NAND Flash kapacitás tekintetében, de árbevétel terén már csak az ötödik helyet kaparinthatta meg, aminek az az oka, hogy elsősorban a fogyasztói elektronikai piac kiszolgálására koncentrál, míg riválisai a nagyobb profittal kecsegtető szerverpiacot és az AI gyorsítók szegmensét is célba veszik különböző megoldásaikkal.

A nagy növekedés mögött az áll, hogy a YMTC remek tempóban fejlesztő 3D NAND Flash portfólióját, ezáltal folyamatosan növekszik az adatsűrűség, ami a bitszállítási-mutató emelkedését is magával hozza, így a piaci részesedés is emelkedő pályán mozog. A vállalat jelenleg az XStacking 4.0 technológiával felvértezett NAND Flash memóriachipeket szállítja, amelyek 267 cellarétegből állnak, de a következő év folyamán már a 300 cellaréteges szintet is átléphetik, ezzel még tovább növelve az adatsűrűséget, a bitszállítási-mutatót, valamint a piaci részesedést is.

A vállalat nagy mennyiségben gyártja a 3D NAND Flash memóriachipeket, ezek viszont főként Kínán belül találnak gazdára, legalábbis jelenleg, a nemzetközi piacra csak kisebb mennyiségben kerülnek az egyes OEM-ek konfigurációinak részeként – ebbe a körbe tartozik például a Lenovo. A tesztek alapján az X4-0970 alapú M.2-es YMTC SSD kártyák jól teljesítenek sebesség terén, ami ideálissá teszi őket arra, hogy szélesebb körben is bevessék őket a különböző konfigurációk fedélzetén. Ez nagy lökést adhatna a vállalat piaci részesedésének, mint ahogy az is, ha az Apple zöld utat kapna az amerikai kormányzattól a kínai DRAM és NAND Flash memóriachipek használatára, amiért a vállalat már egy ideje aktívan lobbizik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nyimek
nyimek
2026. aug. 13. 18:12
#2

Egy év múlva más lesz az eredmény...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2026. aug. 13. 12:29
#1

Tehát a három szereplőből kettő - akik eddig is sokkal nagyobbak voltak ,mint a Crucial. :D Erről most a régi szoci vicc jut eszembe:

Kennedy és Hruscsov megegyezik abban, hogy a két világrendszer közti különbséget autóversenyen döntik el. A versenyt lebonyolítják, és az első lesz Kennedy, a második Hruscsov. A verseny eredményéről a két ország sajtója a következőképpen számol be:

New York Times: “A két világhatalom közötti műszaki fölény eldöntése érdekében tegnap megtartott autóversenyen első lett Kennedy, a második Hruscsov.”

Ugyanez az Izvesztyijában: “A tegnapi napon a szocializmus és a kapitalizmus közti különbség eldöntésére megrendezett autóversenyen Hruscsov elvtársnak sikerült az igen előkelő második helyen végeznie, ugyanakkor Kennedy úr csak az utolsó előtti helyet tudta elfoglalni.”

thestock
thestock
2026. aug. 13. 15:15

@Mosdatlan_falusi azok voltak a szép idők! Akkor még normalitás volt, szabadság, és nem nyomtak el minket a bubuk!

Vissza az oldal tetejére