A Firefox 3.1-ből 3.5 lehet, új frissítés is jött

A Mozilla szoftvermérnökei egy ideje már dolgoznak a a Firefox 3.1-es változatán: a böngészőből eddig két béta változat jelent meg, ám már úton van a harmadik is. A vállalat nagymértékű fejlesztéseket visz majd véghez a szoftver esetében, így a korábban tervezett Firefox 3.1-es elnevezés helyett Firefox 3.5-ös verziószámot kap a böngésző, hogy ezzel is szemléltessék: az előző verzióhoz képes bizony jelentősebb változásokon ment keresztül az alkalmazás.

A Firefox 3.1-ből 3.5 lehet, új frissítés is jött

A Mozilla szoftvermérnökei egy ideje már dolgoznak a a Firefox 3.1-es változatán: a böngészőből eddig két béta változat jelent meg, ám már úton van a harmadik is. A vállalat nagymértékű fejlesztéseket visz majd véghez a szoftver esetében, így a korábban tervezett Firefox 3.1-es elnevezés helyett Firefox 3.5-ös verziószámot kaphat a böngésző, hogy ezzel is szemléltessék: az előző verzióhoz képes bizony jelentősebb változásokon ment keresztül az alkalmazás.

A Firefox 3.0-s verziója, amely rendkívül nagy népszerűségnek örvend és a legutóbbi mérföldkő szerepét tölti be, a tavalyi év közepén jelent meg. Azóta a webböngészőből több újabb „build” is megjelent. A legfrissebbet pont a napokban adta ki a cég, ez 3.0.7-es verziószámmal rendelkezik. A frissítés a Firefox elindításakor automatikusan letöltődik (ha be van állítva a "frissítések automatikus letöltése"), ha nincs, akkor kattintsunk a "frissítések keresése" opcióra a Súgó menüben, vagy látogassunk el a gyártó hivatalos weblapjára. A 3.0.7-es kiadás egyébként a szoftver biztonságosabb működésével és stabilitásával kapcsolatos frissítésekkel gyarapodott, a változások pontos listáját ezúttal is a kiadási jegyzékben olvashatjuk.

Térjünk is vissza a 3.1-es verzóra és a körülötte zajló változásokra. A 3.1 beta3 esetében a gyártó szakemberei a fejlesztőeszközökkel kapcsolatban végeznek majd kisebb módosításokat, illetve azokhoz kínálnak különböző javításokat is. A harmadik béta verziónak eredetileg a héten kellett volna érkeznie, ám a megjelenés időpontját későbbre tolták, így várhatóan március 12-én juthatunk hozzá a 3.1-es legfrissebb béta kiadásához. Érdekesség, hogy a beta3 nem az utolsó béta verzió, mint ahogy azt korábban gondolni lehetett. A 3.5 hivatalos megjelenése előtt egy újabb bétát is készít a cég, ám hogy ez a változat 3.1 beta4 vagy 3.5 beta4 néven lát-e napvilágot, arról hivatalos forrásból származó információk még nincsenek. A 3.5-ös változatot a gyártó ellátja egy about:me (rólam) opcióval, amely a felhasználó böngészi szokásairól mutat majd különböző statisztikákat, ezzel együtt egyszerűbb lesz az előzmények törlése is, azok ugyanis precízen, a felhasználó által megadott időközönként kerülhetnek majd törlése. Az új verzió esetében néhány Windows-témabeli módosítást is eszközölni fognak, azaz kisebb dizájnbeli változások várhatóak.

A Firefox egyik illetékese, Mike Beltzner ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a 3.1-ről 3.5-ös verziószámra történő ugrás egyelőre még nem hivatalos döntés. Bővebb információk a későbbiekben várhatóak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward