Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Heroes of the Storm - Mindenki MOBA-játéka

  • Dátum | 2015.06.21 21:01
  • Szerző | InGen
  • Csoport | JÁTÉK

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Blizzard kicsit későn kapcsolt a MOBA-játékok frontján. Míg az MMORPG-őrületet nagyon jó ütemben kapta el a stúdió (sőt, tulajdonképpen ő maga futtatta fel), addig a MOBA-játékok már javában hódítottak, mikor a Blizzard nekiállt a saját próbálkozásának. A helyzet azért is furcsa, mert az egész műfaj tulajdonképpen a Starcrafthoz készített Aeon of Strife-ból, de méginkább a Warcraft 3 modként megjelent Defense of the Ancientsből, vagyis a DotA-ból alakult ki.

A Blizzard tehát pontosan látta, mennyire népszerű a DotA, és vélhetően lehetősége is lett volna arra, hogy annak készítőjét, a mára már egyfajta misztikus játékfejlesztő szupersztárként kezelt IceFrogot is magához csábítsa, ez azonban valamiért elmaradt. Így végül a DotA receptjét lemásolva, azon néhány módosítást végezve megjelent a League of Legends, ami mára a világ legnépszerűbb online játéka, és IceFrogra később lecsapott a Valve, aminek eredményeként a Dota 2 most már egyre szorosabban zárkózik fel népszerűségben - a Steam aktivitási listáit mindenesetre folyamatosan és messze vezeti.


Gondolhatnánk, hogy a Blizzard buta volt, de a ha megnézzük a Heroes of the Stormot, akkor hamar kiderül, hogy nem ez a helyzet. Sőt, valójában elég megnézni a Blizzard korábbi játékait, illetve elismételni a stúdió mottóját: "könnyű megtanulni, nehéz profivá válni benne". Márpedig sem a League of Legendst, sem pedig a Dota 2-t nem könnyű megtanulni, sőt, éppen ellenkezőleg. Hiába a fejlett oktató módok, alsó hangon is sok-sok tízóra kell ahhoz, hogy ténylegesen átlássuk, mi is a játék lényege, és hogyan is kéne rendesen játszani.

Nyilvánvaló tehát, hogy egy újabb Dota vagy LoL elkészítése nem lett volna logikus lépés a Blizzard részéről. Hiszen ez a két igen összetett játék már elérte azt, amit a műfajban ilyen téren el lehet érni. Ennél komplexebb már nem lehet valami, ha csak nem kell egy menet közben harmadfokú egyenleteket megoldani. Másrészt két rendkívül erős és népszerű játék mellé felesleges volna egy ugyanolyan harmadik, a tapasztalat azt mutatja, hogy a felhasználók egyszerűen nem hajlandók már belevágni további ilyen játékok kitanulásába, amit bizonyít, hogy egyre több MOBA bukik meg pár hónapon belül. Harmadrészt pedig egyszerűen a Blizzard nem csinál ilyen játékokat. Hogy milyen játékokat készít akkor a Blizzard? Nos, pont ilyeneket, mint a HotS.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 51.
    2015. 07. 16. 00:39
    Nova-nak Tassadar az igazi gyenge pontja.
  • 50.
    2015. 07. 10. 16:16
    A blizzard nagyon sok dologra ráérzett ezzel a játékkal. Én még a Warcraft 3: DDay Judgement időkben kezdtem el ilyen 3-lane játékot játszani. Ott is volt egy két tárgy, de nem volt túlbonyolítva, nagyon hamar meg lehetett tanulni hogy melyik hősnek mit érdemes, milyen sorrendben beszerezni. Ott a lane-ek nagyon közel voltak egymáshoz ezért könnyebb volt last hit miatt elhagyni őket. Volt hős ami kifejezetten gold farmolásra volt való, vele megvehetted a tárgyakat a folyton futkorászó assasinodnak. Tele volt akcióval és fordulatokkal, nem lehetett megunni. Ezután jött a Dota, meg a LoL mindkettő mélyítette, bonyolította a játékot. Dota-t még nyomtam egy kicsit de aztán jött az egyetem és egyáltalán nem hiányzott úgy mint a DDay. Aztán most hogy már napi 8-10-12 órát melózok a francnak sem hiányzik azt a rengeteg idegeskedéssel töltött órát beleölni egy játékba csak azért hogy alap szinten ellavírozzak a sok fanatikus bunkó kiskölök közt. A HotS most visszahozta a régi DDay élményt: van benne kihívás is de már az első perctől kezdve jó élményt nyújt. Mindenki a saját kis fogyatékos szintjén játszhat és úgy is tudja élvezni és úgy is hasznos tagja tud lenni a csapatnak. Az sem utolsó szempont hogy a hősöknek van múltjuk, történetük, életük, karakterük egyszóval teljesen más élményt adnak mintha csak a moba miatt csinálták volna őket.Az egész játék nagyon sokszínű, élvezetes, kihívással teli és a fejlesztők próbálják a lehető legjobban kivédeni a hülyék miatti minőségromlást.

    A látvány inkább 10 pont, a játékélmény meg 9
  • 49.
    2015. 07. 07. 15:52
    Lehet mondani akármit, sokáig LoL-ba nyomtam MINDIG solo-ba,tehát ezt kéretik figyelembe venni az írásommal kapcsolatban.
    A LoL egy nagyon idióta rendszert használ,ez a minion kill last hit-es hülyeségtől kezdve a gold rendszerig és a túltápolódó ellenfelekig. Egyedül soloba sokáig eltudtam vinni viszonylag szép eredményeket elérve rankedbe is.(diamond) Egy idő után viszont nevetséges,hogy 1 enemy feltápolja magát a csapatodba lévő noob vagy idióta playerek közül aztán kész ennyi volt a játék. Plusz ez a lane-s hülyeség,hogy ha elhagyod nem kapsz xp-t stb.. ez mind inkább frusztráló hülyeség volt benne így utólag én már látom,hogy abba hagytam.
    Dota-val nem toltam így arról nem tudok mit mondani.

    HotS nekem a LoL után egy felüdülés volt, végre a csapat munka a lényeg és ami számít,nem pedig az,hogy kit feedeltek elöbb fel és kinek van több göldja venni cuccokat mint a lol-ba....

    A probléma mint minden játékban rengeteg az AFK, a leaver, és szánalmasan retardált játékos aki azt se tudja mit kéne csinálni.
    Vannak kezdők nyílván mint mindenhol,de amikor egy skill-t nem képes kikerülni valaki,vagy a saját skilljeit mind mellé lövi sorozatba vagy éppen egyfolytában hal meg és semmi mást nem csinál az igen csak idiótizmusra utal számomra. Szóval ezekből bőven van itt is.

    A másik nagy hiányossága a játéknak a totális unbalanced QuickMatch opció... random rak össze egy csapatot egy másik ellen. Na most mikor neked van 2 healer meg 2 assasin a csapatba az ellenfélnek meg tankok,specialisták és assasin+healer páros... hát kb lehetetlen nyerni,ha csak nem bénák,vagy nem tolják el az egész játékot.
    Szóval QuickMatch random matchmaking system FAILED arány 100%.

    Hero League-ről, ha én rank 10 vagyok, mi a jó istenért rak be mellém rank 30s és 20s embereket ? Nem a saját rankemnek megfelelőt kellene kapni csapattársként esetleg? Ez is egy nagy baromság benne.
    Arról nem is beszélve mikor megnézem enemy team-be meg rank 5 meg hasonló ellenfelek voltak.
    Azt már meg sem említem,hogy ha én solozok akkor miért kapok duo vagy trio premade ellenfeleket? unbalanced ismét, vagy system fail ismét.
  • 48.
    2015. 07. 02. 14:34
    Azért csak kezdők között ér ez valamit. ha az 5 fős csapatból Dotában elhúz valaki akkor azt az egyet kinyirva (stunnolva vagy silencelve) utána a többiek nem elenfelek.

    Millió meccset vesztettem mert volt egy Riki vagy akárki aki minden kill-t elvett, volt 32 ölése nekünk meg 3. Ellenfél azonosan fejlődött minenkinek volt 7 ölése, kitalálták, hogy kapják el azt az egyet (vele kell kezdeni) és ennyi volt, megnyerik. Dotában nem lehet közös fejlődés nélkül nyerni. Valamint csapatmunka mindenek felett.

    Persze ha az ellenfél béna és azt az egyet nem tudja kezelni akkor annyi. Ráadásul az elhúzott karaktert megölve iszonyat pénzt és XP-t kapsz, egyszer legyakod és 2 szintet lépsz.

    Volt egy LC aki az egyetlen hivatalos late game hero a dotában, mivel végtelenségig fejlődhet az ütőereje (persze többet hívnak végjátékosnak, de a Dota honlapján csak ezt ismerik el annak). 400+ ütőerőt farmolt össze magának, de a csapat felismerte, hogy ha egy Disarm cucc 3 seccig ütésképtelenné teszi (HEAVEN'S HALBERD) valamint van a csapatban egy stunnoló (békává varázsolja akármi) akkor ez alatt az 5-6 sec alatt könnyen legyőzhető. A csapat többi tagja pedig fejletlen és megnyerhető a meccs.

    A legtöbb esetben ha egy istenkirály van a csapatban aki az összes ellenfelet egymaga elintéz az a csapat veszít.
  • 47.
    2015. 07. 01. 08:37
    Értettem én, csak belekötöttem, hogy a háromfaktoriális szorozva négyel az 24

    3*2*4
  • 46.
    2015. 07. 01. 01:22
    Valaki szóljon oda a Blizzardnak, hogy nerfeljék a Novát de kurva gyorsan!
  • 45.
    2015. 06. 30. 12:10
    "Az általad leírt hősök 3/4-ét"
  • 44.
    2015. 06. 30. 11:13
    3!4 = 24

    ??
  • 43.
    2015. 06. 30. 10:35
    Pongracz6: Az a szép, hogy ahhoz képest, hogy állításod szerint mennyi játékórát beleöltél fogalmad sincsen az egészről. Az általad leírt hősök 3!4-ét csak Qucik Match környezetben javasolt kipróbálni / játszani. Komolyabb szándék esetén csak pénz / gold pazarlás az összes, mert az adott kasztban nem a legjobb pickek, sőt van amelyik a leggyengébb. Magyarul HL-re alkalmatlanok.

    Tájékozódj fórumokon, nézzél Európa Liga / Világliga meccseket és fussál neki újra a kommentjeidnek.
  • 42.
    2015. 06. 30. 08:45
    Nem hiszem, hogy CPU gondja lenne, hiszen mikor megáll, akkor a játék megy tovább (látszik a mozgás, esetleg a palástok lengése), csak szimplán network issue. Azon meg nem tudok mit javitani :
  • 41.
    2015. 06. 28. 02:14
    Quick matchben nekem kb. 10-ből 7x bedaráljuk az ellent. 2x van vmennyire kiegyensúlyozott játék, 1x meg ők darálnak be minket.

    Tyrande-val tanultam meg a játékot, felvittem 8-as szintre. De aztán rájöttem hogy borzasztó szar, se sebzése se healje nem jó. Mondjuk Murky még sokkal rosszabb nála szal ...

    Valla, Raynor, Nova, Lili, Ilidian, Tychus, Arthas, Jaina, Nazeboo ezeket tanuld be.
  • 40.
    2015. 06. 28. 02:08
    Az ingyenes hősöket mindet fel kell vinni 5-ös szintre mert ad érte 500g-t hősönként. Ebből összejön a 10 hős lvl30-ra. Ezeket a legjobb megvenni:
    ETC, Valla, Raynor, Nova, Lili, Ilidian, Tychus, Arthas, Jaina, Nazeboo.
    ETC csak Jaina-val meg Kaellel (vagy Nova-val) jó együtt. A többi mind OP.
  • 39.
    2015. 06. 28. 01:58
    Vegyél i5-öt, PhenomII@3.5ghz-en nekem is laggolt.
  • 38.
    2015. 06. 28. 01:56
    December óta tolom, Raptr szerint a játékban töltött időm: 12 nap szal van kis gyakorlatom benne

    Az alábbi hősökkel érdemes megtanulni játszani:

    Quick matchban Lili-t választva kb. 90% hogy nyerünk. Ha ketten toljuk akkor a másik legyen Ilidian. Ha hárman akkor 3. Valla. Ezekkel könnyű jól tolni.
    Nyerő kombó még ETC + Jaina + Kael de ezzel a hárommal NEHÉZ jól játszani.

    Rankedet 2-en, max 3-an érdemes tolni. Egyedül felejtős, 4-en vagy 5-en meg már teljes premade csapatot ad ellenfélnek.
    Első pick legyen Valla, második Lili, harmadik Ilidian. Tankok közül a legjobb Arthas (Vallán kívül bármelyik másik hőst túlsebzi) és Diablo (rengeteg interrupt vagyis megszakítása az ellenfél skilljeinek).
    Specialisták közül messze a Witch Doctor a legnagyobb sebzésű de vele is elég nehéz tolni (kb. LoLos Veigarra hasonlít a fő skillje).
    Nova is nagyon jól sebez de feltétlen az AOE ultiját kell választani.

    Ezek a hősök a legerősebbek a játékban jelenleg. Jaina és Kael hasonlóak de az előbbi a nagyobb sebzésű és a könnyebben megtanulható. Ilidian Lili nélkül nem jó. Esetleg Reghart lehet vinni mellé Lili helyett de Reghar harmadát sebzi Lilinek. Ez utóbbi és Valla a "legOPbb" hősök jelenleg. (legnagyobb sebzés és lekönnyebb megtanulás).

    LoLhoz képest kb olyan mint a huszonegy a pókerhez képest. Vagyis kezdőknek ajánlom.
    Rankeden 30 alatt szinte csak béna csapattársakkal rak össze ha szólózol. 25-öt szólóba elérni és ott maradni (ha rankedezel) lehetetlen.

    A játék iszonyat CPU igényes. GPU szinte elhanyagolható a CPUhoz képest. PhenomII 3.6 ghz-en egy 270x-el Full HDn 60 FPS volt de teamffightban (ami ugye a lényeg) leesett 25-re. Lebutított grafikával is.
    Lecseréltem a procit egy i5 2500-ra, így már sose esik 50 fps alá.
    GPUból szvsz egy GTX 750 már elég neki. Lehet hogy egy 560 ti is.
  • 37.
    2015. 06. 26. 22:08
    Ha valakinek lenne kedve partyban játszani, a BattleTag-m: noPublicFG#1167 .
  • 36.
    2015. 06. 26. 15:22
    Na tehát a világtalanok is kaptak végre egy játékot.
  • 35.
    2015. 06. 26. 14:43
    Én még a STRIFE nevű, szintén ingyenes mobát is a nagyok közé sorolnám, nekem jobban bejött mint a DOTA 2 vagy LOL. A blizz játékával tenném kb egy szintre. Még kicsit meseszerűbb mint ez, (látszik, hogy a disney keze munkája) és mindent, ami jó volt az eddigi mobákban megtartottak, ami rossz volt elvettek, próbáljátok ki, nálam nyerő.
  • 34.
    2015. 06. 25. 11:40
    Én próbáltam régen DOTA-t és annyira nem kötött le (még wc3 időben is inkább kerültem). A LOL meg ránéztem, és too much.
    HoTS ebből a szempontból kb perfekt, hisz ha van fél órám a kezdeti egyszerűségből továbblépve azért lehet bőven finomhangolni a játékot.

    Az egyetlen és legnagyobb problémám a folyamatos LAG amitől nem lehet megszabadulni. Pár percenként megáll a játék és cseszhetem, ha épp harcban vagyok.. Sajnos hiába a napi 100 új topic fórumon, Blizzard eléggé cseszik a dologra
  • 33.
    2015. 06. 25. 01:49
    Úgy hogy az összes killt és az xp-t odarakod a legtáposabb karakter segge alá, aki szarrá buffolva oneshotol bármit.
  • 32.
    2015. 06. 24. 21:03
    Úgy, hogy nem csapat exp van és mivel kicsit táposabb a meccsben mint az ellenfél és a csapat. Együtt megy a csapattal 5v5 fight és effektíve "ő" hozza le a meccset azzal hogy tápolódott.

    Senki nem mondta hogy ha azt írjuk "lehozta a meccset" abba nem fér bele a teamplay is.
  • 31.
    2015. 06. 24. 13:45
    Érdekes .... Egy csapatjáték arról szól, hogy együtt kell működni a csapattal, és néha előfordul, hogy egy karakter egy szituációba nem lenne jó, ezért azt mondják, hogy ne azzal menj.. Nem tudom, mennyit dotáztál, de kérlek mondj egy karaktert aminek nincsen counterpickje, ezért unbalanced. Dotában ha nem működsz együtt a csapattal hogyan hozol le egy meccset egyedül? Hogyan hoz le bárki is egy meccset egyedül?
  • 30.
    2015. 06. 23. 23:58
    Én ki akartam próbálni, de amint rányomok a play-re kifagy az egész játék.
  • 29.
    2015. 06. 23. 21:58
    Hát nekem a játék nagyon üres volt, kaptam bétát, elvittem lvl 15 ig és kész...

    Valamiért nekem nagyon nem bejövős a közös csapat exp és az item hiány...
  • 28.
    2015. 06. 22. 21:42
    Én azt tudnám tanácsolni azoknak akiknek kicsit fura a játék, hogy tegyenek bele 50-100 órát valamint próbáljanak ki annyi hőst amennyit csak tudnak és utána egy teljesen más játék lesz.

    Amit előnynek mondanék a konkurenciához képest, hogy sokkal gyorsabban frissít a game engine (felturbózott SC2 engine), ergo nem a karaktered árnyékával játszol itt, mint a lol-ban.
  • 27.
    2015. 06. 22. 19:31
    Én Dotáztam és LoLoztam is, de elegem lett a sok csírából(pl lengyelek), elegem lett abból, hogy a társaim mondják meg milyen karakterrel menjek, a sok trollból, az unbalanced karakterekből...
    Béta óta csapatom HoS-t. A gold miatt felesleges rinyálni. 30 a win, 20 a loss, és minden lvl5-re felhúzott kari után jár 500. Vannak napi questek amik 300-800goldot adhatnak. Bizonyos szintenként is jár 2-2,5K gold. Nem kell itemekkel szarakodni, és kifejezetten jó, hogy nincs last hit. Van 1 jó pár pálya(pl most kerül be 1 új) mindegyiken más-más taktika. Nincs túl sok hős még, de folyamatosan rakják be. Pár nap múlva érkezik rögtön 2. Nincs item szerencsére, mivel nincs game közben pénz sem, helyette van talent. Itt nagyon nehéz egyedül lehozni 1 meccset(ugye lolosok? fiora és társai rulez) nincs feed. Ha szívsz akkor az egész csapat szív, mivel egyszerre fejlődtök. Nincs megszabva hogy az adott karakterrel melyik vonalra menj, oda mész ahova szeretnél vagy ahova a csapatod megkér. Nekem meló mellett, főleg a 3 műszak mellett sokkal jobban fekszik ez a játék, mint a másik 2 rivális. Számomra a LoL dög unalom, és monoton az 1 db pályájával. Ez van nem vagyunk 1 formák, minden esetre tele a játék Magyar néppel, szóval hajrá
  • 26.
    2015. 06. 22. 16:34
    Személy szerint szívesen játszok vele a kicsit érdekes MM ellenére is
    Az hogy nincsen item, last hit, deny az kifejezetten jó Akinek túl egyszerű az tolja tovább a Dota-t vagy a lol-t
  • 25.
    2015. 06. 22. 14:57
    Ezt szépen kiszámoltad gratulálok. Gondolom az iskolában azért mindig meg lepődtél amikor a tanár lecseszett , mindent kiszámoltál, csak épp az x-et nem
  • 24.
    2015. 06. 22. 13:49
    "Annyira azért szörnyen nem rossz, mivel a kb. 50%-os win jön be a quick match-eken."

    Ameddig quick matcheltem 60% feletti volt ott a winratem. Ott nincs matchmaking és nem is játszanak ott komolyan.
    Akkor jó az MM?

    Amúgy az MM csak a winratet figyeli és ez alapján éltet vagy szívat. Összerak totál hülyékkel egy normális csapat ellen, legyaláznak minket, alig van killünk, majd ezt követően összerak egy rakás hülye ellen, és megrapeljük őket kb.

    Végülis az 50% megvan, csak a meccsek kb fele szar, mert vagy freewin vagy esélytelen.


    "ennek ellenére győzni minden összeállítással lehet"
    "vert helyzetből nem indul egyik csapat sem."

    Ha a másik csapat idióta, akkor persze, de talán azonos ellenfelek ellen kellene menni, és ott viszont nagyon sokat számít. Egy rendes kompetetív játékban a normális leosztás nagyon fontos. Low rankon idióták ellen persze a legalapvetőbb játékmechanika betartása a döntő. Később nem.
  • 23.
    2015. 06. 22. 13:07
    Elolvasva a cikket, a hozzászólásokat és magam is némi kevéske tapasztalattal rendelkezem a játékban, a következő konklúziók vonhatóak le:

    1. A játék teljesen jól lett kitalálva, egyedül a matchmaking system az, amit kifogásolnak többen. Annyira azért szörnyen nem rossz, mivel a kb. 50%-os win jön be a quick match-eken. Elvégre ez a cél, hogy ki hogy játszik és hány "bénával" van együtt az ember, az mind ennek hozadéka. Nyilván nem jó, ha 70-80% win folyamatosan hozható. Mivel alapjában más a játék és nincs olyan sok fejlesztési idő és elég nagy statisztikai adatbázis mögötte, ezért kár elvárni, hogy minden azonnal legalább olyan jól működjön, mint a LoL vagy a DotA esetében már adva van.

    2. Nem játszottam 1 percet sem LoL-lal vagy DotA-val (kivéve a war3-as modot), de az újragondolt játékelemek, ahogy látom, mindenkinek bejönnek. Természetesen kivételt képeznek azok, akik eleve a fent említett játékok részletességét várják el. De ők már eleve HC játékosoknak minősülnek véleményem szerint, akik eleve nem képzik az elsődleges célközönséget. Majd amikor már rendszeressé válnak a tournamentek és sok LoL és DotA nagy név is benevez ide, akkor majd ők is elgondolkodnak vélhetően. De addig még megélünk néhány patch-et és csiszolódni fog a játék sokat.

    3. A pénz teljesen jól van kitalálva benne. Aki türelmetlen, rögtön a heroic league-ban szeretne kezdeni, vagy szereti az egyedi, vagy épp giccses kinézetet, fektessen bele. Játékbeli arany a hősök szintezésével és a játékos szintjével elég jól jön. A daily meg azoknak segítség főként, akik eleve keveset játszanak. Ne érezzék úgy, hogy egy örökkévalóság 1-ről a 2-re jutni, ha nem napi 50 órát rak bele az ember.

    4. Csak egy megjegyzés a cikkhez: a játék néha igen extrém kombinációkat képes összehozni (pl. 3 assassin 1 warrior 1 specialist vs. 2 warrior 2 support 1 assassin), de ennek ellenére győzni minden összeállítással lehet. Nyilván az egyéni teljesítményen is sok múlik (pl. az egyetlen assassin legyen ott mindenhol kb.), valamint a pályákra is változó, hogy mi a jobb, de vert helyzetből nem indul egyik csapat sem.

    5. Összegében a játék elérte célját: sokan kipróbálják, sok (pozitív és negatív) kritika érkezik be. A célt, miszerint könnyen átlátható legyen, de nehezen válhass profivá, valamint hogy mindenki gépén elfusson élvezhető minőségben, akadás nélkül, elérte. Pont.
  • 22.
    2015. 06. 22. 12:51
    Cikk írójához:

    Haunted Mines pályás leírásod nem teljesen igaz, mert csak első nyításig van lezárva, ami kb. 4.dik szint elérésekor történik (A harmadik szint mindenképp meg van). Utána szabadon, kedved szerint mehetsz le oda, amikor akarsz, ami szintén egy plusz taktikai lehetőség.

    "És bizony érezni, hogy a Blizzard azért (a legtöbb free-to-play játékhoz hasonlóan) számít arra, hogy a türelmetlenek a dollárjaikat és forintjaikat forgatják majd be a rendszerbe." - Sajnos nálunk eurókat és forintokat kell csengetni.

    Hogy ne csak a negatív szóljon belőlem: a cikket 10/8 honorálom.

    MMS-t pedig úgy tudnák a leggyorsabb javítani ha adnának egy tét nélküli draft mode-ot is, ami hero league-hez hasonlóan mükődne. (Látom a pályát és a csapattársaim/ellenfeleim által választott hősöket.)
  • 21.
    2015. 06. 22. 12:21
    Az aramot még megértem, de egy sima LoL meccs mitől izgalmasabb, mikor minden gameben az első 10-20 perc masszív farmolással telik? Ha az neked nem monoton, akkor semmi. Amúgy meg tök mind1 , hogy dota/hots/lol soha nem lesznek ezek olyan pörgősek, mint egy FPS. Ahhoz majd ott lesz az overwatch... (Nem kekeckedésből írtam.)
  • 20.
    2015. 06. 22. 10:36
    Kb 1 éve lehet már tolni, és nagyon sok kulcsot kiosztottak.
    Már kijött a játék egyébként.
  • 19.
    2015. 06. 22. 10:31
    " de azzal veterán játékosok szinte soha nem játszanak"

    veteran? meg ki sem jott a jatek, csak beta. hogy lehet mar veteran jatekos ebben?
  • 18.
    2015. 06. 22. 10:29
    Nem minden hős 10k gold, ez a legmagasabb ár.
    Van 37 hős, akiket level 5-re felhúzva kapsz 500-500 goldot.
    A saját szintedért is kapsz 16k goldot összesen mire 40 leszel.
    A napi questekból van 200, 300 és 800 goldos verzió is.

    Játszottam 500 gamet (nem játszom sokat, csak nagyon rég van már bétám), és van 15 hősöm, ebből 4 darab 10k-s, de van még több 7k-s, meg egy master skinem (10k).
    Elköltöttem már benne legalább 75-80k goldot 500 game alatt és még nincs is level 5 minden hős, és a level 15+20 3750 goldot sem gyűjtöttem be egyikkel sem.
    Sosem költöttem igazi pénzt semmire.

    Jah és nem vettem meg minden olcsó hőst. Nincs meg egy csomó 4k goldos se...


    Szóval a hősök összegyűjtése nem nagy cucc.
    Az első ~150 óra játékból kijön 15 hős, amiből 4 10k-s is lehet. Ha nem veszel master skint, akkor 5 is. Ha nem veszel olcsóbb hősöket, akkor 7 is kijön.

    Egyébként van egy csomó olcsóbb hős is, ami jó is. Például egy elég erős valla 2k gold.
  • 17.
    2015. 06. 22. 10:23
    Dota2-ről váltottam HotS-ra, még alpha korában...
    Kb 1 év alatt (800 meccsből) jött össze 25 hős (37ből). Szóval a goldal nincs probléma, ha okosan játszol.
    A komplexitásról meg annyit, hogy minden pályának megvannak a saját kis trükkjei (bozótok, zegzugok, ködök) megvan a saját ritmusa. A dota-lol párossal ellentétben a komplexitás itt nem az itemekből jön, hanem a talentek jó megválasztásából és a meccs jó üteméből.
    Aki szerint a talentek kiválasztására megvan a neten a 'legjobb' és csak másolni kell, az nagyon téved... pályánként és ellenfelenként eltérhet a legjobb, de sokszor még a saját csapattársainktól is függ mit érdemes választani. És mint fentebb említettem, a ritmus a legfontosabb... mikor és hova érdemes menni, és mennyien. Nem egy meccs bukott már el egy rosszul időzített boss harcon, egy rossz objectiven stb...

    Dota után az első 1 hónap nekem is furcsa volt, szinte üres... de aztán az ember megtanulja a trükköket, és meglátja a taktikai lehetőségeket, és rájön, hogy ez nem is olyan egyszerű játék - ha jól akarod csinálni...
  • 16.
    2015. 06. 22. 09:06
    Hja csak azt kifelejted,hogy napi questek vannak és,ha játszol 3-t supporttal vagy ami az adott feladat. kapsz 300-800 goldot + arról sem felejtkezz meg ,ha akár botok ellen lvl 5-re húzol egy hőst azért is jár GOLD.... Én egy Fontot nem költöttem még semmire ,de már setem meg 11 herom van. Mind ingame goldból.


    Amúgy nekem funn volt a wow miatt,de vissza mentem DOTA 2-i. Nekem ez egy picit unalmassá vált. HA haverokkal mész TS-sel nyersz ,de h afull puggal akkor vagy nagyon nyersz vagy nagyon kikapsz. sokan képtelenek teamben játszani.. majd csak rászoknak. itt a team fightnak nagyobb szerepe van mint mondjuk Dota2-be ha agyonfarmolt VS low herok fightolnak.

    Nekem inkáb a Póni lovas Diablo -- a Pladin seted Diablo --- a favágó uther és társai nem jönnek be.. De valakinek ez tetszik szóval pont jó helyen van a LOL és a Dota 2 között...
  • 15.
    2015. 06. 22. 08:50
    Én letoltam vagy 10 quickmatchet hogy hátha ráérzek. De valahogy nem jött be. Monoton volt. Főleg FPS játékokkal játszom ezért elvárom hogy egy moba is legyen pörgős amennyire ez ettől a stílustól elvárható. De valahogy ezt nem éreztem hosba... Nem is tudom... Valahogy olyan érzésem volt hogyha kimegyek a kisboltba egy sörért a meccs végeredménye akkor is ugyanez lesz. Én inkább maradok lol-nál ha nincs időm max aramozok egyet az se hosszab egy hos mecsnél ^^.
  • 14.
    2015. 06. 22. 08:48
    Valakinek monoton, másoknak túl egyszerű, nekem spec tetszenek az egyedi pályák és hogy nem csak előre kell menni, hanem vannak amik miatt kitérőt kell tenni. ^.^ Tudom hogy DotA-ba és LoL-ba is kell, de nem úgy mint HotS-ba...
  • 13.
    2015. 06. 22. 08:44
    Az alter Gold szerzésből kifelejtetted a legjobbat. Bármelyik hősöddel eléred a LVL5-t kapsz érte 500 goldot. A játék elején nincs semmi más dolga az embernek mint a rotációs hősöket felhúzogatni, egészen addig míg el nem éri minden hőssel a LVL5-s szintet. Aztán a kövi héten csinálja a többivel. Így megtanulja a hősöket használni és ezenkívül pedig lesz gold ha vmelyiket meg akarja venni.

    Játszottam 2 hétig aztán meguntam a monotonitását, kb. ennyi volt nekem...
  • 12.
    2015. 06. 22. 08:44
    Nekem DOTA 2-ben 110 hősöm van 0 játékidővel.
  • 11.
    2015. 06. 22. 08:43
    a LoL-ban is gyorsan osszejon a hosokre igen, foleg ha az ember veszi a faradtsagot es legalabb a napi boost miatt letolja a kotelezo win-t, de azert ha ott sem megy a jatek es nem nyersz semmit eleg gyerul jon az IP. Nem mondom h ez baj mert tenyleg osszelehet szedni rajuk eleg konnyen, de semmivel sem konnyebb vagy nehezebb mint a HotS-ba osszeszedni a hosre a goldot.
  • 10.
    2015. 06. 22. 08:35
    DotA és LoL játékosok lehet hogy fikázni fogják, de azoknak a játékosoknak (mint pl én), akiknek túl bonyolult a DotA és a LoL item fusion és egyéb rendszerei, nekik teljesen jó a HotS.
    Matchmaking-en meg tényleg lehetne még csiszolni, de eddig a kb 100 menetből amit játszottam, 3* fordult elő hogy az egyik csapat iszonyatosan bedarálta volna a másikat. Rendszerint kiegyensúlyozottabbak a menetek, ha van support ha nincs.
    Inkább 1-2 hősön kellene változtatni. Én pl Tyrande-val vagyok el a legjobban, egy support-debuff-dps hybridként. Viszont a War3-ban Tyrande egy a HotS-ben strategist class-nak felelne meg és nem support-nak...
  • 9.
    2015. 06. 22. 08:22
    Szívesen felvázolom neked... 1650 órám van lolban, 115 hőssel és hat rúna oldallal. 14-15 óránként kb. tehát összejön egy, és aki lolozik az tudja, hogy nem a legdrágább hősök a legjobbak. Te azt írtad, 600 lejátszott match van mögötted, ami napi két óra játékkal 240 órányi játékot jelent. Ez alatt szereztél 10 hőst, gondolom nem mindegyik 10 ezres...
  • 8.
    2015. 06. 22. 06:38
    Mi ez a vita itt goldon? o_O Véleményem szerint nagyon jól jön a gold. A LoL, hozképest legalább is sokkal jobban. A herok annyival drágábbak, amennyivel rövidebbek a matchek és amennyivel több gold jön szintezésből, dailyzésből meg még az isten tudja honnan.
    Több mint 10 Herom van már (+2 master skinem) úgy, hogy van 600 match a hátam mögött február vége óta, ami ha ennyire szeretsz matekozni, 4-5 match/nap, ami max 2 óra játék.
    Most légyszíves vázold fel, hogy fogsz pl LoLban napi 2 óra játékkal (ami ott 2 match) össze vásárolni több mint 10 herot(ha feltétlezzük hogy nem a legolcsóbbakat veszed) 4 hónap alatt, úgy hogy e mellé még rune page-eket is kell építened, ha effektív akarsz lenni, ami pedig többe kerül mint maga a hero.
    Na, ugye hogy nem is tűnik olyan soknak az a 10k ? ^^
  • 7.
    2015. 06. 22. 06:09
    1 win = 30 gold, 1 lose = 20 gold. Számoljunk 50%os winrate-tel, tehát 25 gold per game-mel.

    10000 / 25 = 400. Ennyi játék kell egy hőshöz

    1 játék átlagosan 22 percig tart.

    22*400 / 60 = 146.8

    Tehát majdnem 150 óra játékból jön ki egy 10ks hero.

    Persze ott vannak az egyéb goldszerzési lehetőségek, mint pld. a daily questek. De dailykkel egy nap átlag kb. 300-350 goldot szedsz össze. Az azt jelenti, hogy egy hónapon keresztül minden 3. nap játszanod kell legalább 2-3 órát.
  • 6.
    2015. 06. 22. 06:04
    " Ebben nagyon sokat segít, hogy a Heroes of the Storm mögé egészen jó matchmaking rendszert raktak a készítők "

    A Hotsnak messze a legrosszabb a matchmaking rendszere az összes létező Moba közül. Ezzel az egész community egyetért. Rank1 (legmagasabb ratingű) player vagy? Tessék, itt egy pár rank40-50 (legkisebb ratingá) játékos a csapatodba! A quickmatchről nem is beszélve, de azzal veterán játékosok szinte soha nem játszanak, szóval az minket nem nagyon érint.
  • 5.
    2015. 06. 22. 04:52
    Próbáltam szerintem a végletekig lebutított MOBA és kész szánalmas.
  • 4.
    2015. 06. 22. 01:06
    Csak nekem jött le az a cikkből, hogy úgy van előadva, mintha a pl. a Lol-ban csak in-game pénzért lehetne megvenni minden karaktert?
  • 3.
    2015. 06. 21. 22:55
    Minden hős megvehető goldért.
    Nem nagy cucc az első pár darab 10k-s herot összeszedni.
  • 2.
    2015. 06. 21. 22:00
    nem olvastam a cikket, kiprobaltam mar korabban a jatekot, de egy biztos, blizzardnak kell a penz, mert a wow-nak mar a veget latjak jopofa, hogy kedvenc ikonikus hosunkel lehetunk, ha kicsengetunk erte 10 eurot, de maga a jatek szerintem nagyon lapos.
  • 1.
    2015. 06. 21. 21:43
    Szerintem a MatchMaking rendszer nagyon szar.

    A leggyakrabban a másik csapat megerőszakolása történik.
    Ritka a kiélezett küzdelem. Vagy totál bénák ellen, vagy totál bénákkal együtt kell játszani.


    /szerk
    Jah és hétvégéken játszani rémálom... A nyári szünetben meg szerintem ez állandósulni fog.