Bár sokan gyanakodva tekintettek a Resident Evil 7-re, a belső nézetű túlélőhorror hozta a patinás sorozat fősodrától elvárható kötelezőt. Ennek tükrében nem csoda, hogy a Village-nek keresztelt felvonásban újfent a már ismert Ethan Winters bőrébe fogunk belebújni. Célunk pedig az lesz, hogy kiszabadítsuk a lányunkat egy rejtélyes kultusz által uralt, erődszerűen őrzött faluból.
A körökre osztott stratégiai címek szerelmeseit a Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground igyekszik majd vásárlásra csábítani. Csakis rajtunk fog múlni, hogy az ocsmány élőholtakkal, a csata közben Sigmar nevét zengő fanatikusokkal, vagy a Káosz fertelmes erőit szolgáló ocsmányságokkal vívjuk-e majd ki a végső diadalt.
Amennyiben nosztalgiáznánk egy kicsit, akkor feltétlen érdemes lesz elgondolkoznunk a Mass Effect Legendary Edition beszerzésén. A gyűjteményes kiadást választva a széria első három epizódja mellett azok szinte összes DLC-je a miénk lehet, jócskán kicsinosított grafikával.
Ha inkább az online akció a kedvünkre való, akkor okvetlenül ajánlott lesz egy pillantást vetnünk a Hood: Outlaws & Legends-re. A Robin Hood-hoz fűződő mondakörre építő adrenalinbombában egy rivális csapat mellett a gép által irányított strázsák eszén is túl kell majd járnunk ahhoz, hogy elsétálhassunk a meglovasított kincsesládával.
Felsorolásunk a Leisure Suit Larry: Wet Dreams Dry Twice zárja. Az anno meghökkentően szégyenteljes mélységekbe zuhanó kalandjáték-széria renoméját visszaállító, 2018-as Wet Dreams Don't Dry immár konzolokon is elérhető folytatásáról írt kritikánk ide kattintva olvasható el.
A fontosabb vagy érdekesebb májusi játékok listája az alábbi:
Május 4.
- The Colonists (PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
Május 6.
- Skate City (PC, PS4, Xbox One) Steam
Május 7.
Május 10.
- Hood: Outlaws & Legends (PC, PS4, PS5, Xbox One, XSX/S) Steam
Május 13.
- Lost Ruins (PC) Steam
Május 14.
- Mass Effect Legendary Edition (PC, PS4, PS5, Xbox One, XSX/S) Hivatalos weboldal
- Subnautica: Below Zero (PC, PS4, PS5, Xbox One, XSX/S) Steam
Május 18.
Május 19.
- Outbreak: Endless Nightmares (PC, Xbox One, XSX/S) Steam
- Sunless Skies (PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
Május 20.
- The Wild at Heart (PC, Xbox One, XSX/S) Steam
Május 21.
Május 25.
- King of Seas (PC, PS4, Xbox One) Steam
- Shin Megami Tensei III: Nocturne HD Remaster (PC, PS4) Hivatalos weboldal
- Biomutant (PC, PS4, Xbox One) Steam
- Capcom Arcade Stadium (PC, PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
Május 27.
- Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground (PC, PS4, Xbox One) Steam
- Solasta: Crown of the Magister (PC) Steam
- MechWarrior 5: Mercenaries (XSX/X) Hivatalos weboldal
Május 28.
- Song of Horror (PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
- Beautiful Desolation (PS4) Hivatalos weboldal