WINDOWS 11 ALATT NEHEZEBB LESZ ALAPÉRTELMEZETT WEBBÖNGÉSZŐT VÁLTANI

Az új ötlet alapvetően jó, hiszen sokkal részletesebb testreszabást tesz lehetővé, ám a régi beállítási lehetőséget is meg kéne tartani, hogy azok, akik nem akarnak külön beállításokkal bajlódni, egy kattintással megadhassák, mely webböngészőt szeretnék használni az összes feladatra.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. aug. 19. 18:21
Windows 11 alatt nehezebb lesz alapértelmezett webböngészőt váltani

A Windows 11 sok érdekes és hasznos újítással érkezik majd, ám úgy tűnik, az előrelépések mellett némi visszalépésre is lehet számítani, legalábbis akkor, ha minden úgy marad, ahogy jelenleg van. A The Verge beszámolója szerint a Microsoft fejlesztőcsapata egy picit nehezebbé teszi majd az alapértelmezett webböngésző megváltoztatását az új operációs rendszer alatt, de azt még azért nem lehet kizárni, hogy a felhasználói elégedetlenkedés hatására később változtatnak a módszeren.

Windows 10 alatt az alapértelmezett webböngésző az Edge, amit könnyedén meg lehet változtatni, amennyiben másik webböngészőt telepítünk az adott rendszerre, például Firefox-ot vagy Chrome-ot. Ehhez csak el kell látogatni a Start menühöz, a keresőbe be kell gépelni a Default Apps / Alapértelmezett alkalmazások kifejezést, majd a felugró ablakból egy legördülő menün keresztül tudjuk kiválasztani a hőn áhított szoftvert, ami onnantól kezdve minden webböngészéssel kapcsolatos feladat alkalmával alapértelmezetten indul.

Galéria megnyitása

A Windows 11 esetében ez egy picit más lesz, ugyanis akkor, ha a rendszer telepítését követő első indítás után, az első linkek megnyitásakor nem kapcsoljuk ki a „Mindig használja ezt az alkalmazást” opciót, akkor minden webböngészéssel kapcsolatos feladathoz az Edge nyílik meg, ami igazából nem lenne baj. A baj az, hogy Windows 11 alatt szétbontották a különböző fájltípusokat, vagyis mindegyiknél külön át kell állítani az alapértelmezett böngészőt, nincs egy globális kapcsoló, ami ezt egy kattintással megtenné, mint korábban. Az alábbi fájltípusok és protokollok esetén gyakorlatilag egyenként kell átállítani az alapértelmezett webböngészőt: HTM, HTML, PDF, SHTML, SVG, WEBP, XHT, XHTML, FTP, http és https.

Alapvetően azt szeretnék a fejlesztőcsapat tagjai, hogy az alapértelmezett alkalmazásokkal kapcsolatos beállítások még részletesebben testreszabhatóak legyenek, ezt a döntést pedig a felhasználói visszajelzések alapján hozták meg. Ezzel összességében nem is lenne baj, ha a részletes beállítási lehetőségek mellett meghagynának egy további kapcsolót, amellyel egyszerűen, egy kattintással lehetne alapértelmezett webböngészőt váltani – aki pedig részletesebb kontrollra vágyik, használhatná az új lehetőségeket.

Hogy végül ezen a területen lesz-e változtatás? Ez a felhasználói visszajelzésektől függ: ha sokan kérik, hogy egy kattintással lehessen minden feladatra egy adott webböngészőt választani, akkor nincs kizárva, hogy megkapjuk azt a kapcsolót is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 23. 9:36
#15

Azért az fura, hogy anno az IE miatt megbaszták őket pedig az lofasz se volt ehhez képest.

Pár éve kijelentették, hogy biza ok nem szolgáltatnak ki semmiylen adatot egyik nagytestvérnek sem.

És folyamatosan jönnek a biztonsági frisitések a szarjaikhoz miközben mindenüket tördelik fel (linkedin skype,office).

Érdeklődnék hogy ezek közt van es összefüggés? 

Költői volt a kérdés. 

Azaz azért van nekik minden megengedve mert önként és dalolva adják ki és el a userek adatait miközben folyamatos átjárást biztosítanak a nagytestvéreknek amiket folyamatosan variálnak is, ezért vannak a rendszeres frissítéssek. Arra a kiskapura könnyebb rálelni ami folymatosan változatlanul jelen van ezt megtanulták, ellenben ami rendszeresen változik arra nem ézért eröltetik ezzel kapcsolatban senkinek se legyenek illúziói.

Wizzard
Wizzard
2021. aug. 22. 12:03
#14

Microsoft és a piszkos trükkjei. Sajnos csak azokat érinti, akik kicsit is jobban akarják használni a szoftvereket, az emberek nagyobbik része elfogadja ahogy van, mert nincs rálátása hogy lehet jobb, másabb.

Most éppen az outlook cseszte fel az agyam, már 8Mb file méretet sem hajlandó csatolmányban elküldeni, túl nagy. Használd a onedrive-ot, és küld a linket a file-hoz a mailban. Anyádat. Ha akarom használom, de ne kényszerítsen már rá.

Buszos
Buszos
2021. aug. 21. 19:01
#13

Hello, saját win11 pro tapasztalat, személy szerint én már 1 hónapja nyaggatom. Nálam stabilabb és gyorsabb a win11 mint elődje a 10es. Jelenlegi verzió 22000.160. Tapasztalataim szerint már mega a rendszer is több processzor magot használ egy időben mint elődei. Hőfokok alkalmazások alatt is barátságosabbak terhelés alatt is. (pl videó vágás OPenshot-tal vagy több óra GTA online alatt.) Üresjáratban egy Firefox böngészővel a  processzorhasználat 2%,, memória 21%. ez 3,1GB. Processzorsebesség alap órajele 3,2GHz, a rendszer ezt 3,08-és 3,19 között tartja. Elődje nem volt hajlandó 2,9GHz nél feljebb tolni. A Processzor hőfok bios szerint jelenleg 33 celsius. Win10 alatt ez már nem volt sosem ilyen barátságos, minimum 37 celsius volt. Jelenleg még elégedett vagyok vele, bár amit tapasztaltam, hogy minden egyes windows frissítés után érdemes lefuttatni egy Windows Destroy Spying -ot. (nem mondom meg mi ez, akit érdekel járjon utána :) ) Konfig: MSI B450 Tomahawk max (legfrissebb bios)  Amd Ryzen 2700, 2x8GB Crucial Ballistix 3200MHz 256GB Samsung m.2 és egy 480GB Crucial BX300 SSD háttértár. Vga egy Powercolor RX590 8GB os kártya (legfrissebb driver). Tápegység Zallmann ZM600-L XII

axe
axe
2021. aug. 22. 2:57

@developer  temp-10%

varga7
varga7
2021. aug. 21. 11:08
#12

Tegnap telepítettem fel a Windows 11 Bétát, hogy kipróbáljam (ami egyébként semmivel sem lassabb vagy instabilabb, mint a Win 10, viszont akár 4-5 GB RAM-ot is cache-el magának, ha van rendelkezésre álló RAM bőven), és a Firefox telepítésének végén a varázsló rögtön felajánlotta az alapértelmezést. Egyetlen gombot kellett megnyomnom, és a telepítő azonnal minden formátumra amit a Firefox kezelni képes beállította automatikusan az alapértelmezést. Egyedül a PDF-ek megnyitása maradt az Edge-nél. Tudom, mert rögtön megnéztem. Szóval szerintem ezt remekül meg fogják oldani minden más böngésző esetében is.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 23. 10:24

@KoLaMan  T'án a microsoft hu-tol tetszik fizetést kapni?

Felteszem egy fogadasra a fel hered, hogy miutan a legtobb luzerjuzer felrissitett erre a csodara majd megnehezitik.

lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. aug. 20. 14:55
#11

Bicsi-bocsi kislányok, de miért kínozzátok magatokat ilyen M$ hulladék termékekkel mint a Windows???

Gondolom Linux nem jó, mert egyszer beconfiguráljátok, aztán évekig, évtizedekig teszi a dolgát csendben, működik gyorsan. Szó szerint géprestart nélkül is.
Ja, értem, ti mazochisták vagytok ezzel a Windows kakival, azé jó a M$.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. aug. 23. 10:30

@Mosdatlan_falusi +1

Tudsz te ha jozan vagy :D

sanada
sanada
2021. aug. 20. 10:54
#10

Amúgy a Google ilyen dolgok miatt szarrá lett büntetve, MS-nél nem probléma?

czibulazoli
czibulazoli
2021. aug. 20. 9:08
#9

És mi ebben az újdonság? Az XP-re meg a korábbiakra már nem emlékszem(jó rég' vót), de a 7-ben már biztos hogy be lehetett állitani külön-külön minden egyes létező kiterjesztésre, hogy mivel indítsa el/nyissa meg a windows. Inkább azzal kellene kezdeni valamit, hogy minden egyes új verzióval egyre több testreszabhatósági elemet tüntetnek el, nehogy a fogalmatlan vérpistikék szétbarmolják a rendszert, aztán meg őket hívogassák mert a bénaságuk miatt már bekapcsolni sem tudják a gépet(Az ilyen marhák szokták az ügyfélszolgálatos azon kérdésére, hogy milyen számítógépe van, azt felelni hogy fehér). Az ilyen egységsugarú barmok miatt csinálják hülyeállóra a windowst, de akinek van egy kevés fogalma a számítógép működéséről, az egyre többet szív.

Terror
Terror
2021. aug. 19. 23:28
#8

Tipikus undorító féreg Microsoft magatartás, hogy egy ordenáré szemétséget úgy adnak elő, mintha a userek kérték volna.

banrob
banrob
2021. aug. 26. 12:11

@Terror Tudom, mindenkinek más a tapasztalata, de nálam pl az Irfanview is müxik ahogy kell :) De láttam már én is vad dolgokat.

Amit én utálok, az, hogy MS oldaláról pl egy Outlook szétesésére az esetek 90%-ában az a megoldás, hogy szedd le a profilt és csináld újra.

Pedig egyébként az MS dokumentációi egyáltalán nem rosszak (szerintem)

Ch00ler
Ch00ler
2021. aug. 19. 22:52
#7

Azt nem veszik eszre, hogy ez mennyire kontraproduktiv.. Ha nem akarnak lemyomni a torkunkon a szarjukat, ami kb. azota er valamit, hogy chromium alapu lett, akkor nem lenne meg az alap ellenerzese az embereknek.

A leirasbol csak az maradt ki, hogy jelenleg, amikor valtani akarsz, akkor feljon egy ablak, hogy ne valtsal mar at, probald ki a mi nagyszeru bongeszonket. Ember, ha mar valaki veszi a faradtsagot, hogy odaig elmaszik es at akarja allitani, az nehogy mar ettol fogja magat meggondolni. Szanalmas.

Raditz
Raditz
2021. aug. 19. 22:07
#6

Attól hogy túlbonyolítják ezt, attól nem fog senki áttérni az Edge-re. Ez majd arra lesz jó hogy lesz Amerikába egy pereskedés, mint annó volt és bele kell kötelezően tenni. nemrossz az Edge, de az Android miatt érdemesebbnek tartom a Chrome-t.

Dragon3k
Dragon3k
2021. aug. 20. 10:18

@Raditz Régen se Amerikában volt a pereskedés, hanem az UNIÓ basztatta őket, így ez után is tőlük lehet ezt majd várni.

Scorpio850
Scorpio850
2021. aug. 19. 21:05
#5

Semmi gond! Majd nem fogjuk használni,és kész!   Majd rájönnek. Nem lesz népszerű!

thestock
thestock
2021. aug. 19. 20:34
#4

A mostani gépházban állítgatás is f*szság, miután ez régebben 1 kattintás volt. Első indításnál elfogadtad hogy ez legyen az elepértelmezett, és kész.

cheatergs
cheatergs
2021. aug. 19. 20:25
#3

Minden új Winben mindig mélyebbre dugják el a testreszabási opciókat, mint az elődjében. Mi ebben az újdonság?=)

axe
axe
2021. aug. 19. 20:23
#2

remélem ugyanolyan sikeres lesz mint a vista és a 8

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. aug. 19. 20:09
#1

Kapják be...

Vissza az oldal tetejére