A Blizzard pár hónappal ezelőtt jelentette be, hogy leváltja az online szolgáltatásának nevét. A Battle.net onnantól kezdve Blizzard App, vagy Blizzard Launcher néven futott, ami több szempontból is furcsa volt. Egyrészt a Battle.net egy olyan rég bejáratott név, amit látszólag teljesen felesleges volt lecserélni. Másrészt menet közben bejelentették a Destiny 2-t, a bejelentésben pedig kiderült, hogy a játék PC-s verziója Battle.netet fogja használni - holott akkor már a Blizzard App elnevezést használták. Ami ugye megint csak logikai kérdéseket vet fel: a Destiny 2 nem a Blizzard játéka.

Úgy látszik, rájött erre a Blizzard is, és hónapokkal később elkezdik visszafordítani a változtatásokat. "Amikor bejelentettük, hogy leváltjuk a jól bejáratott Battle.net nevet, tudtuk, hogy az átállás nem lesz egyszerű. Értjük, hogy a Battle.net mindenki számára valami különlegeset jelent, több évnyi együtt töltött élményt, közösséget és barátságot" - szól a Blizzard hivatalos közleménye.

A kiadó kiemeli, hogy a Battle.net már 1996 óta köti össze egymással a Blizzard játékosait, és habár a technológia megmaradt és csak a név változott, ezt sokan mégsem tudták megemészteni. Úgyhogy arra jutottak, hogy inkább meg kéne maradnia. "És ezt egy olyan fejlesztőtől fogadjátok el, ami korábban Silicon & Synapse és Chaos Studios néven futott, úgyhogy tudjuk, hogy a nevek fontosak."

Ezzel együtt a Battle.net nem csak úgy, önmagában tér vissza. Mostantól a hivatalos neve Blizzard Battle.net lesz, amihez egy új logó is társul.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
RCAy1ZSpT5
RCAy1ZSpT5
2017. aug. 20. 23:49
#7

Azóta is minden alkalommal elkezdem írni "battle" a start menübe, és egyszerűen nem jelenik meg a launcher. Akkor esik le, hogy "Blizzard App" néven települt. Remélem hamar visszaírják, nehéz átszokni.

shamenic
shamenic
2017. aug. 16. 11:31
#6

blizzardnál ez csak a legkisebb hiba..

Ebből is jól látszik a cég hozzáállása dolgokhoz: foglalkoznak ilyen hülyeségekkel mint átnevezzük az eddig már jól megszokott dolgokat majd rájönnek,hogy baromság az egész és vissza nevezik.

Az eddig kiadott játékokat kellene inkább sürgősen átgondolni,hogy merre is halad.... pl: Diablo 3 (nem véletlen játszanak mai napig is sokan a 2. résszel)

Vagy a HotS szériába lévő matchmaking rendszer röhejes működése, bann rendszer teljes hiánya stb.stb.

adam.bezzegh
adam.bezzegh
2017. aug. 16. 5:25
#5

Blizzard App, mint mobilon.. sose tetszett.

macman507
macman507
2017. aug. 16. 0:24
#4

Ez várható volt, biztos egy újonnan felvett ember döntése volt ez, hogy nem jó a Battle.net név, mert újítani kell folyton, MINDENT.., mert az jó, és szereti mindenki, hát nem. :)

Flegeton
Flegeton
2017. aug. 16. 13:25

Bizony ám!

Itt az iponon, amikor kikerült a régi cikk az átnevezésről, sokan megírták, hogy minek. Most meg valami jól fizetett marketing zseni visszahozta. És akkor mondják, hogy a papírtologató állások semmire se valóak. xD

B_Real
B_Real
2017. aug. 15. 22:31
#3

+1

Gyurkov
Gyurkov
2017. aug. 15. 21:58
#2

Battle.net egy klasszikus elnevezés, hiba volt dobni de szerencsére rájöttek. :)

MastR
MastR
2017. aug. 15. 21:03
#1

Kiejtette valaki a játékosok közül valaha a Blizzard Launcher nevet? :D

Reflexből Battle.netet mondtam mindig.

Vissza az oldal tetejére