Shop menü

VÉGRE FÉNY DERÜLT A GEFORCE RTX 5050 LAPTOP GPU VÁRHATÓ ÓRAJELEIRE IS

Az új videokártya a jelek szerint rövidesen megjelenhet, és remélhetőleg asztali társára sem kell már túl sokat várni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Végre fény derült a GeForce RTX 5050 Laptop GPU várható órajeleire is

Az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozata majdnem teljes, már csak az asztali GeForce RTX 5050 és a mobil GeForce RTX 5050 Laptop GPU érkezésére várunk a közeljövőben, ezek a példányok pedig már akár júliusban megjelenhetnek a korábbi információk szerint, sőt, mivel nagyon megszaporodtak a velük kapcsolatos szivárgások, az sem zárható ki, hogy még előbb érkeznek.

Utóbbira utalhat az a tény, hogy egy német cég, a Kiebel munkatársai véletlenül már ki is kotyogták a GeForce RTX 5050 mobil verziójának várható tulajdonságait, amelyek hihetőnek tűnnek ugyan, de mivel még mindig csak pletykáról, illetve szivárgásról van szó, érdemes őket távolságtartóan kezelni.

A GeForce RTX 5050 Laptop GPU a várakozásoknak megfelelően GB207-es grafikus processzor köré épülhet, ami a Blackwell architektúra köré grafikus processzorok eddigi legkisebb példánya. A GB207-es modell a TSMC 4N FinFet gyártástechnológiájával készül, ahogy a Blackwell sorozat összes eddig bemutatott tagja is, viszont ebben az esetben már csak 20 aktív SM tömb áll rendelkezésre, és gyakorlatilag ennyit tartalma maga a GPU is, azaz teljes értékű lapka formájában kerül forgalomba. A 2560 CUDA mag mellé összesen 20 darab negyedik generációs RT mag és 80 darab ötödik generációs Tensor mag társulhat.

Galéria megnyitása

Noha a Blackwell alapú újdonság ugyanúgy 2560 CUDA magot foghat munkára, mint elődje, a GeForce RTX 4050 Laptop GPU, az új architektúra és a magasabb órajelek miatt nagyobb teljesítményt mutathat fel, valamint a memória-adatsín is szélesebb lesz, 96-bit helyett immár 128-bites, ami szintén számít a teljesítmény alakulásában. FP32-es teljesítmény terén a GeForce RTX 5050 laptop GPU összességében akár 45%-kal is gyorsabb lehet, mint a GeForce RTX 4050 Laptop GPU, de hogy a nyers teljesítmény növekedését mennyire hatékonyan sikerül játékok alatti teljesítménynövekedésre fordítani, az majd csak később derül ki.

Az új videokártya elődjével ellentétben már 2235 MHz-es magórajelen és 2520 MHz-es GPU Boost átlag-órajelen ketyeghet, míg a GeForce RTX 4050 Laptop GPU esetében 1455 MHz-es magórajel és 1755 MHz-es GPU Boost átlag-órajel volt érvényben. Arra még nem derült fény, hogy a GPU mellett helyet foglaló VRAM effektív órajele pontosan hogyan alakul, de az biztosnak tűnik, hogy a többi Blackwell modellel ellentétben itt már nem GDDR7-es, hanem GDDR6-os memóriachipek lesznek használatban, amit a költséghatékonyság indokol.

A GeForce RTX 5050 Laptop GPU alapú noteszgépek néhol már megvásárolhatóak, a Kiebel esetében pedig 3-7 napos szállításról esett szó a Helix 13-as notebook esetében, ami szintén GeForce RTX 5050 Laptop GPU-val szerelve érkezik. Korábban az ASUS vietnámi részlege is listázott már egy GeForce RTX 5050 Laptop GPU-val is elérhető notebookot a RoG Strix G16 formájában, azaz már nem lehet túl messze az új videokártya rajtja, és remélhetőleg asztali testvérét is vele együtt küldi csatába az Nvidia csapata.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére