A Microsoft szeptemberben jelentette be a Surface Pro legújabb generációját, és akkor beszélt arról, hogy meg lehet majd vásárolni a készüléket 4G LTE támogatással is. Igen ám, de ez a kivitel egészen eddig nem jutott el a forgalmazásig. Mostantól lehet ezt rendelni, és a cég kifejezetten üzleti megoldásként reklámozza.
A Surface Pro 8 több mint egy tucat különböző konfigurációban volt megvásárolható már eddig is, viszont azok, akik 4G LTE modemes készülékre vágytak, hoppon maradtak. Pedig mivel ez direkt egy olyan eszköz, ami a professzionálisabb felhasználást helyezi előnybe, itt az állandó internetkapcsolat biztosítására különösen nagy igény lenne.
Ezentúl azonban már biztosított a Surface Pro 8 mobil hálózati egységgel szerelten is. Ezt pedig a Microsoft a „Vállalati verzió” néven fogja biztosítani egyebek mellett. Ezzel egyidejűleg pedig a Surface Go 3 készülékből is megjelent a 4G LTE modemes megoldás, és ebben az esetben is ugyanúgy Vállalati verzión belül kell keresni a friss opciót. Azt meg kell jegyezni, hogy nem minden vállalati variánsnál lesz adott az LTE, az Intel Core i5 és a Core i7 processzoros modellek esetében választható a 4G.
A Microsoft a készülékeinél a Snapdragon X20 mobil hálózati modemet alkalmazza. Erről azt kell tudni, hogy Cat. 14 besorolású, ami annyit tesz, hogy a letöltési sebessége elérheti akár az 1,2 Gbps-ot is. Tehát meglehetősen komoly tempóra képes egységről van szó, ami megfelelő infrastruktúra mellett gondtalan felhasználói élményt tud majd biztosítani úton-útfélen.
A Surface Pro 8 és a Surface Go 3 Vállalati verziók minden más szempontból változatlanok maradtak, ugyanazt tudják, mint amikor bemutatkoztak, és mind a kettő eszközről volt korábban részletes beszámolónk. Amit meg lehet még említeni zárásként, hogy a Surface Go 3 egy új színt is kapott, matt feketében is hozzá lehet majd jutni.































