Éppen ma érkezett egy friss pletyka, ami alapján úgy tűnt, július elsejére hozhatta előre az asztali GeForce RTX 5050 formális rajtját az Nvidia csapata, majd nem sokkal később konkrétan meg is történt a formális bejelentés, amivel elég nagy meglepetést okoztak. Az asztali GeForce RTX 5050 mellett a mobil GeForce RTX 5050 Laptop GPU is előkerült a kalapból: előbbi 249 dolláros listaáron érkezik, míg utóbbi a 999 dolláros listaárról induló gamer noteszgépek fedélzetén debütál majd. A tervek alapján valamikor július második felében jelenhetnek meg az új videokártyák és a mobil verzió köré épülő gamer noteszgépek is.

Galéria megnyitása

A korábbi szivárgások alapján szinte már mindent tudni lehetett az új fejlesztésről, viszont most már a végleges paraméterek is rendelkezésre állnak. Mindkét verzió a GB207-es kódnévre keresztelt grafikus processzor köré épül, ami alapjában véve 20 SM tömböt vonultat fel, és ez mind aktív is, azaz 2560 CUDA mag érhető el. Ezek mellé 80 Tensor mag és 20 RT mag is társul, míg a textúrázó egységek száma 80 lesz, azt viszont egyelőre nem tisztázták, pontosan mennyi renderelő egység áll majd rendelkezésre. Az asztali verzió esetében 8 GB-nyi GDDR6-os VRAM kapcsolódik a GPU-hoz, méghozzá 128-bites memória-adatsínen keresztül, azt viszont szintén nem részletezték, a VRAM effektív órajele pontosan hogyan alakul majd. A mobil kiadásnál a hivatalos tájékoztatás alapján ugyanúgy 8 GB-nyi VRAM kapcsolódik a 128-bites memória-adatsínre, viszont itt már GDDR7-es lapkákat használnak – pedig eleinte úgy tűnt, mind az asztali, mint a mobil kiadás GDDR6-os memóriachipek köré épül majd.

Galéria megnyitása

Az asztali változat esetében 2,31 GHz-es magórajel és 2,57 GHz-es GPU Boost átlag-órajel van érvényben, a mobil verziónál viszont attól függ majd az aktuális órajel, milyen TDP keretet állít be az adott notebook gyártója. Az asztali modell 130 W-os TDP kerettel dolgozik, míg a mobil kiadásnál 35 W és 100 W közötti TDP tartományban lehet mozogni a hűtéssel és a tápellátással kapcsolatos lehetőségektől függően.

Az asztali modelleknél többnyire nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót használhatnak a partnerek, de arra is van esély, hogy hattűs PCI Express tápcsatlakozóval felvértezett modellek is készülnek. Asztali fronton 300 W-os tápegység ajánlott az új videokártya mellé.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 5050 elsősorban 1080p-s játékra született, az „AAA” kategóriájú címek esetében viszont többnyire csak közepes vagy magas részletesség beállítására lesz mód, maximális részletességre csak a kevésbé GPU-intenzív címeknél lehet kilátás. Az új videokártya természetesen DLSS 4 támogatással érkezik és a Multi-Frame Generation funkciót is kezelni fogja, ami nagyon sokat segíthet a teljesítmény javításában. Ezzel együtt a legfrissebb NVENC és NVDEC motorok is rendelkezésre állnak, amelyekkel a különböző tartalmak hardveres kódolására és dekódolására egyaránt van mód, valamint a kijelző-vezérlő is a legfrissebb generációba tartozik.

Az újdonságok tehát július második felében kerülnek az üzletek polcaira, azaz már nem kell rájuk túl sokat várni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
NKtel1982
NKtel1982
2025. jún. 26. 18:51
#3

annak jó aki filmnézésre használja a gépet meg böngészni de az ára nagyon magas ha csak ennyit tud.

tomchee
tomchee
2025. jún. 25. 14:48
#2

$ 250 huh?:D

Legutóbb 2016 ban vásaroltam ebből a kategóriából akkor egy RX460 at £75 ért. Na mar most értem hogy azóta történtek dolgok, de ez akkor is kb 350% os árnövekedés a belépő szinten

Busterftw
Busterftw
2025. jún. 26. 15:05

@tomchee Pontosan, de teljesen mindegy az ar, mert az RX 460-at nem az RTX 5050-hez hasonlitasz, hanem a GTX 1050-hez, ahol 10 dollar volt csak a kulonbseg.

Mellesleg az RX 460 megjelenese ota, csak a dollar gyengulese volt 34%. A 99 dollar most 135 dollar lenne.
Mikozben minden mas dragult, 14 Glofo helyett kurvadraga TSMC N4 van.

GeriBátyó
GeriBátyó
2025. jún. 25. 7:52
#1

A 4060 120W volt, az 5050 130 lesz. Ez mindent elmond.

Wizzard
Wizzard
2025. jún. 25. 14:55

@GeriBátyó

Persze azért veszik, mert szar. És valahogy neked mindig az intelt meg nvidiát sikerül fikázni. Egyetlen egyszer nem láttam hogy a tsmc vagy samsung elnevezésével bajod lett volna, pedig ugyan úgy messze vannak az igazságtól nm szinten.
De olvastam a műsorodat is a böhöm xeonról, amikor jobb híján a mérettel kötözködtél, aztán kiderült az epyc nagyobb. SZép volt. Amd fanboy vagy, hazudozhatsz bármit.
A filmed meg egy nagy fos, amit a forgatáson történt baleset miatt néztek meg 90%-ban. Számtalan valódi kultfilm készült, ami nagyságrendekkel többet ad a nézőnek mint az a fos, és meg is kapták a díjakat érte, lásd oscar - Keresztapa trilógia pl, majd keress rá. Egy ilyen filmet legjobb alakításnak titulálni pontosan megmutatja milyen ember vagy, és ez látszik a fórumon is. Még a címe is egy rakás szar, mert hollónak fordítják a varjút. Hatalmas film. XD
A nyomorék lelkivilágodra egyébként nem vagyok kíváncsi.

Vissza az oldal tetejére