Samantha Wallschlaeger maga jelentette be, hogy mostantól a Hardsuit Labs narratíváért felelős vezető dizájnereként, vagyis végső soron ő lesz a felelős a stúdió játékainak történeteiért. Ezzel átveszi a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 veterán írójának, a korábban kirúgott Brian Mitsodának a pozícióját.

A hölgy múltjáról alapvetően két dolgot kell tudni: korábban a Mass Effect: Andromedán dolgozott, aminek az egyik leggyengébb pontja (a sok közül) éppen a történet volt, és hogy többek között ő a felelős azért, hogy a legendás dizájner / író Chris Avellone már nem dolgozik olyan projekteken, mint a Bloodlines 2, vagy a Dying Light 2, ugyanis korábban szexuális zaklatással vádolta a férfit.

Ezzel sajnos úgy látszik, hogy további sötét fellegek gyülekeznek a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 fölött, ami kifejezetten rossz hír lehet a rajongóknak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, néhány hónappal ezelőtt távozott a játék vezető írója Brian Mitsoda, és és Ka'ai Cluney kreatív igazgató is. Mindez teljes meglepetésként ért minden érintettet, ugyanis azt mondták, hogy sem a Hardsuit Labs stúdió, sem pedig a kiadó Paradox Interactive nem jelezte soha, hogy elégedetlenek lennének a munkájukkal.

Brian Mitsoda távozása különösen azért lehet fájdalmas, mert ő dizájnerként és íróként is dolgozott az első Vampire: The Masquerade - Bloodlines-játékon, így a rajongók számára ő jelentette a biztosítékot, hogy a folytatás hű marad az elődjéhez. A vezető író pozíciót egyébként már júliusban megszüntette a Hardsuit, de Mitsoda továbbra is a projekten maradt, így tehát korábban úgy tűnt, hogy csak adminisztratív jellegű változásról van szó.

"A sokkoló kifejezés nem is igazán írja le azt, amit jelenleg érzek. Közel öt éven keresztül dolgoztam a Bloodlines 2-n, a történetet és a főszereplőket eredetileg még a nappalimban találtuk ki páran. Én alakítottam ki a projekt alapjait, amivel megkerestük a Hardsuitot és a Paradoxot még Las Vegasban, és a kezdetektől fogva én feleltem a narratíváért, hosszú napokat és gyakran hétvégéket dolgozva, hogy egy igazi folytatást kaphasson a Vampire: The Masquerade - Bloodlines. Soha nem volt jele annak, hogy ne lettem volna sikeres a pozíciómban" - nyilatkozta akkor Mitsoda.

Tudomása szerint a narratíva fejlesztése közben semmi olyan nem történt, ami a játék halasztását eredményezte volna, és nagyon büszke az ő és csapata munkájára. Azt viszont nem tudja, hogy ebből a munkából mennyi marad meg, és azt mikor láthatják majd a játékosok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j.panzer
j.panzer
2020. okt. 29. 20:29
#6

Akkor az a játék sz@r lesz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. okt. 29. 17:56
#5

Sejthető volt, hogy a kirúgott férfiak helyére nőket erőltetnek majd be. Az pedig, hogy tönkreteszik a játékot nem számít. Sajnos újfennt egy olyan világ kezd kibontakozni, ahol születési és egyéb előjogok alapján különböztetnek meg embereket, mint a diktatúrák idején.

hawat333
hawat333
2020. okt. 30. 13:00

@Mr.Roboto  Nem is kell oda az a "mint". Simán autokrata hatalom uralkodok ezeken a területeken, és attól, hogy az erőszakszervezeteik nem fizikai erőszakra támaszkodnak, hanem ellehetetlenítik azt, akinek eltér a véleménye, semmit nem változtat azon, hogy erőszakszervezetek.

Darkenn
Darkenn
2020. okt. 29. 11:41
#4

Vártam ezt a játékot, de már az első ingame videók sem győztek meg, pedig bírom Vampire világát.
Ez a botrány meg extra rárak arra az érzésemre, hogy igen... ez a játék nem kell.
Az első rész fantasztikus volt abban az időben.

Str33twise
Str33twise
2020. okt. 29. 9:41
#3

Ó, ez remek... már nagyon várom a buzi / transz / nem bináris vámpírok öröklétbeli problémáit... :)

tb.smile
tb.smile
2020. okt. 29. 8:24
#2

Lehet nem ugyan azzal a Mass Effect: Andromeda-val játszottunk ... Persze ,hogy mi mennyire gyenge az csupán viszonyítás kérdése. Mivel mindenki aki panaszkodik a játékra egy újabb Commander Shepard szintű karaktert és a hozzá kapcsolt cselékményt várt (persze, hogy miért azt máig nem tudom) így "simán" lehet az Andromeda-t gyengének kikiáltani. Az igazság az, hogy a játék a technikai hibákkal együtt is egy nagyon szerethető és jó történettel (és hatalmas, kiaknázatlan potenciállal) rendelkező játék. Mindhárom végigjátszását élveztem. Igen, más mint az elődök, de ez már a fejlesztéskor meg lett mondva, hogy senki ne várjon egy újabb Shep-et mert az nem lesz. Tehát én a fentebbi játékot sem írnám le előre. Azt meg végképp nem tudjuk miért is történt meg a csere aminek nyilván volt oka (persze az ,hogy mennyire reális ez az ok szintén nem derült ki). Szóval ... we'll see.

Darkenn
Darkenn
2020. okt. 29. 11:52

@tb.smile  Ha más címet adnak a játéknak, pl kihagyják azt hogy Mass Effect, és csak simán Androméda, akkor máris job fogadtatásban részesült volna. Bár mondjuk azok a grafikai hibák és arcmimikák... Horror storykat megszégyenítő látvány volt. Erőltették hogy az EA motorjára gyártsák a játékot a megszokott helyett, meg gondolták hogy a mass effect programozó veteránok helyett olcsóbb, kezdő programozókkal bőven jól legyártják a játékot, és mert Mass Effect, majd veszik mint a cukrot. Hát én is vettem, csak a cukros zacsi csomagolásban sót kaptam. 
Az hallottam hogy utólag javítottak grafikailag rajta de azóta se mertem visszatelepíteni olyan nagy volt a sokk.
Talán karácsonykor újra megpróbálom kijátszani, ha már megjelenéskor 50€-ért megvettem, de csak ha Cyberpunkot jövőre halasztják :D

Commander Shepard viselkedését pedig igenis próbálták az új szereplőre is ráhúzni, hiába állítják az ellenkezőjét. A cinikus hozzáállása és megjegyzései már a legeslegelején is túl voltak tolva, mintha egy rondább Shepard-al lennék.

Most már arra is emlékszem, hogy az egyetlen még tűrhető arc/fej karakteralkotásnál a keleti kinézetű nő volt, a többi olyan ronda volt, hogy instant lapoztam. A vége egy keleti Shepard utánzat volt vegyes érzésekkel, pedig én bírom a keleti cuccokat. De Shepard az Shepard, Őt csak a Cerberus klónozhatja le, nem az EA :D

tomchee
tomchee
2020. okt. 28. 23:14
#1

Kár érte. Rettenetesen vártam ezt a játékot :( 
Még egy jó játékkal kevesebb

Vissza az oldal tetejére