Nos, a SideStage pontosan megfelel ennek a leírásnak, és pontosan az ezirányú igényeket is elégíti ki. A gyártó elsősorban chatelésre, videózásra, videókonferenciák lebonyolítására, valamint Yahoo Widgetek és Microsoft Gadget megjelenítésére/elhelyezésére ajánlja az alkotását, és tény, hogy erre a célra tökéletesen alkalmas és hasznos is. De ugyanígy tárolhatja például egyes programok, így pl. a Photoshop gyakran használatos eszközeit is.
Számokban szólva, a képernyő 7 hüvelykes, a felbontása pedig 800 x 480-as. Hogy mennyibe fog majd kerülni, arról egyelőre nem beszéltek, de vélhetőleg nem lesz túl drága, lévén egy bizonyos árszint felett már akár egy tényleges másik monitort is vehetne az ember. Azt azonban elmondták, hogy a megjelenése "majd a későbbiekben az év során" várható, amit feltehetőleg úgy fordíthatunk, hogy a második-harmadik negyedév során (lévén ha ennél előbb, azt általában belövik legalább hónapra, vagy "első negyedévre", ha meg később, akkor meg "év vége felé"-ről beszélnek).






























