A Motorola lelkesen építgeti a táblagépek kínálatát, a Moto Pad 70 Pro június végén debütált, és egy igazán jó konstrukció lett. Később a cég bejelentette, hogy a Lenovo Tab Plus Gen 2 a hatalmas JBL hangrendszerrel felszerelve néhány piacon Moto Pad 70 Groove néven fog megjelenni. Most pedig befutott a Moto Pad 70, és a hangzatos ígéretekből most sincs hiány.
A Motorola szerint a Moto Pad 70 egy „prémium táblagép, amelyet úgy terveztek, hogy a hordozhatóság, a produktivitás, a kreativitás és a szórakozás tökéletes egyensúlyával szolgálja a felhasználókat”. De ahogy azt látni fogjuk, azért itt már erős jelei vannak a spórolásnak, de szerencsére az ára alapján sem prémium lesz.
A készülék IPS technológiás felülettel járul az érdeklődők elé, és 12,1 colos méretet öltött, szóval elég nagy felülettel szolgál a felhasználóknak. 90 Hz-es működésre képes az új panel, a felbontása pedig 2560 x 1600 képpontos lesz, és az is kiderült, hogy 800 nites fényerővel lehet számolni, a DCI-P3 színteret pedig 96%-ban tudja lefedni. A tablet képes lesz notebook-szerű élményt nyújtani csatlakoztatott billentyűzettel és az érintőtoll használatát is támogatja.
Az Android 16-tal került a boltokba az újdonság, és sok jó lehetőséget nyújt a felhasználóknak. Elérhető majd a masinán egy sor mesterséges intelligencia eszköz, így az AI Rewrite, az AI Summary vagy az AI Continue Writing. A Moto Pen révén lehet egyszerűen jegyzetelni, amit digitális szövegre is konvertálhat a táblagép, emellett pedig a művészlelkek is kiélhetik magukat, jó partner lehet az egyszerűbb alkotói munkák alkalmával.
Két kamerával szolgál a Moto Pad 70. Az előlapra egy 8 MPixeles egység került, ez arra szolgál, hogy a videócsevegések alkalmával gondoskodjon az élő képről, amit legfeljebb Full HD minőségben tud megoldani. A főkamera 13 megapixeles szenzorral lett felruházva, egy kicsivel komolyabb minőséget képvisel, mint a frontkamera, de azért ez sem fogja mesés minőségben megörökíteni a felhasználó feledhetetlen pillanatait, inkább csak dokumentumok szkennelésére és szükségmegoldásnak jó.
A táblagépben a MediaTek által fejlesztett, elsősorban költséghatékonyságra kihegyezett Dimensity 6400 rendszerchip dolgozik majd. A könnyedebb munkavégzést még korrekt tempóval lesz képes abszolválni a gép, de az intenzív igénybevételt nem fogja jól viselni. Öröm az ürömben, hogy elvileg minden kivitelben 8 GB-nyi rendszermemóriát vonultat fel, így legalább multitasking közben nem kell majd a sűrű újratöltéstől tartani. A tárhely 128 vagy 256 GB lehet majd, és van microSD-s bővítési lehetőség is, ha a szükség úgy hozza.
Az újdonság biztosíthat 5G mobilhálózati támogatást (Sub-6) is a kapcsolati lehetőségek tekintetében, így menet közben is korlátlanul lehet majd vele dolgozni, filmezni. A maga méretében a Pad 70 lesz az egyik legvékonyabb és legkönnyebb 5G-s táblagép. A kapcsolati lehetőségei között van még Bluetooth (5.2) modul és Wi-Fi (802.11ac), egyéb opcióról viszont nem esett szó a specifikációban.
6,49 milliméter vastag lett a Moto Pad 70 tablet, a tömege pedig 530 gramm – elvileg a csak Wi-Fi-s verzió talán egy kicsit még kecsesebb, de panaszra itt sem lesz ok. Egyetlen színben érkezik az újdonság, csak egy kék Pantone árnyalatban (Sea Angel) bukkant fel. Négy hangszórónak ad otthont az újdonság, minden sarok közelébe került egy hangkeltő, plusz támogatott a Dolby Atmos is.
Az üzemidő átlagosnak ígérkezik, több mint 10 órán keresztül lehet majd folyamatosan használni, hála a 10 200 milliamperórás kapacitású erőforrásnak. A készüléket tölteni 45 wattos teljesítménnyel lehet majd – bár egy 68 W-os adapter jár mellé. A Moto Pad 70-ről tudni kell még, hogy fémből készült házat kapott, és IP52 tanúsítványt szerzett, ennek megfelelően a fröccsenő vizet képes elviselni.
A Moto Pad 70 először Indiában kerül a boltokba, de szinte biztosan Európa felé veszi majd az irányt a későbbiekben. Átszámítva 112 ezer forintnak megfelelő összegért pedig már a 256 GB-os változatot lehet megvásárolni a tollal együtt.